Levéltári Szemle, 41. (1991)

Levéltári Szemle, 41. (1991) 4. szám - Benczéné Nagy Eszter: A Fővárosi Közmunkák Tanácsának rövid története / 32–44. o.

hogy a bizottság a székesfővárosra vagy a környékére vonatkozó ügyeket tárgyalt. A budapesti ügyek tárgyalására alakított bizottságokba a tagok felét a kormány által kinevezett, egyharmadát a székesfőváros, másik harmadát pedig Pest—Pilis—Solt—Kiskun vármegye törvényhatósági bizottsága által választott rendes tagok közül kellett kiküldeni. A budapesti városrendezési bizottság 12 tagból áll, tanácskozásaira köteles volt meghívni a belügyminisztérium városi és az iparügyi minisztérium építésügyi közigazgatási osztályainak főnökeit, valamint a székesfővárosi városrendezési és magánépítési ügyosztály vezetőjét. A Budapest környéki városrendezési bizottság 18 tagból állt, mely tagokból 6 volt a környéki tagok száma. A budapesti közlekedési bizottságnak 6 tagja volt, a Budapest környékinek 9 (6 budapesti és 3 környéki). A fellebbviteli bizottság 8 tagból állt, míg a környékbeli ügyekben 12 fő vett részt (8 és 4). A jogügyi bizottság 6, a Budapest környéki bizottság 9 (6 és 3), a pénzügyi bizottság szintén 6 és 9 tagot számlált. Az utcaelnevezési, a kisajátítási és egyeztető, valamint a margitszigeti bizottságok 8—8 budapesti tagból álltak, hatáskörükbe környékbeli ügyek nem tartoztak. Valamennyi bizottságban a Tanács elnöke elnökölt. Az olyan ügyeket, amelyek több szakbizottság elé tartoznak, a bizottságok egyesítve tárgyalták. A szavazás módja, a részvételi kötelezettség, a határozatképesség tekintetében a bizottságokban ugyanazok a rendelkezések érvényesültek, mint a Tanácsban. Az új ügyrend nemcsak formai újításokat vezetett be, hanem a Tanács eljárási gyakorlatát, lényegi munkáját is megreformálta. A szakbizottságok taglétszámának csökkentése, ugyanakkor a szakbizottságok számának növelése jobban biztosította a szakszerűség érvényesülését, másfelől az ügyekkel való érdemibb foglalkozást. így volt lehetséges, hogy a szakbizottságok az ügyek jelentős részében nemcsak előkészítést és véleményezést végeztek, hanem hatáskörrel is fel voltak ruházva. Ezért kellett a szakbizottságok tagjait a Tanács rendes tagjai közül választani. Nagymértékben segítette az ügyek érdekében kívánatos összhangot az a tény is, hogy a szakbizottságokban a városi és állami hatóságok illetékes képviselői is jelen voltak, mint szakértők (1870. évi X. te. 11. §). Az állandó szakbizottságokon kívül még működtek rövidebb-hosszabb ideig a Tanács keretein belül, egy-egy konkrét feladat megoldására, úgynevezett munkabizottságok. Ezek közül igen jelentős volt az Építésügyi Szabályzat tervezetét tárgyaló bizottság, amely ugyan alkalmi bizottság volt, de a valóságban szinte állandóan működött. Az 1937. évi VI. te. a Fővárosi Közmunkák Tanácsa Budapest környékét illető hatáskörének területi határát nem szabta meg. Ezt a belügyminiszternek az iparügyi miniszterrel közösen egyetértően kellett megállapítania. Ez a 33/ 1938. B. M. sz., valamint a 34/1938. B. M. sz. és a 24851/1939. B. M. sz. rendeletek alapján meg is történt, vagyis Budapest környékét minden vonatkozásban az 1937. évi VI. te. rendelkezései, vagyis a Fővárosi Közmunkák Tanácsa hatásköre alá rendelte. Az 1937. évi VI. te. a Tanács szabályalkotó — a rendezési terveket és az építésügyi szabályzatot megállapító — hatáskörét szilárdította meg. E hatáskör gyakorlása az önkormányzati hatóságokkal, valamint — az építésügyi szabályzatra vonatkozóan — a kormányhatóságokkal egyetértőleg történt. * * * Mint az eddigiekből is látható, a Tanács egész működése során igen lényeges volt az építésügyi szabályzat megalkotása, amely azonban évtizedekig elhúzódott. E témakörben a Tanács 1870 októberében Ideiglenes Utasítást bocsátott ki, melyet 1873-ban módosítottak, majd 1886. szeptember l-jén léptette életbe az építésekre vonatkozó utasítását. A főváros 1891-ben saját maga akarta az 39