Levéltári Szemle, 41. (1991)

Levéltári Szemle, 41. (1991) 3. szám - MÉRLEG - Böőr László: A főlevéltárnok. Dr. Hadnagy Albert élete és munkássága. Szekszárd, 1991. / 86–87. o.

ki nyomtatásban arról, amit tudott... Sokat tudott, azt is tudta, mit kellene még tudnia, mit kellene még átnéznie, megkutatnia, hogy a végső szót, mondatat, tanulmányt kimondja és leírja." Ez a nehéz publikálási készség a levéltári kutatásnak élő, a forrásokat teljességükben feltárni igyekvő, önmagukkal sohasem elégedett, ízig-vérig levéltárosokra jellemző, amiről egyébként így vallott Hadnagy Albert Szita Lászlóhoz intézett egyik levelében: „Minden fontos, mindig mindent jegyezzél. Ha magadnak nem is, de másoknak szolgálhatsz. Ez a levéltáros hivatás lényege." („Bár rendszerint titokban maradó dicsőség" — teszi hozzá csendes rezignáltsággal.) (p. 30.) Részkutatásait a későbbiekben egységes, átfogó tanulmányban kívánta összesíteni, ezt azonban megakadályozta a tudományos pályán viszonylag fiatalon, mindössze 66 esztendősen bekövetkezett halála. Nehezebb feladatot jelenthetett a kötet szerkesztőjének Hadnagy Albert életének bemutatása. Nem a fordulatos életet tükröző, hazánk XX. századi történetének minden szakaszát, rezdülését személyesen átélő, az eseményeket helyenként közvetlenül befolyásolni igyekvő (lásd. 1956-os forradalom) személy életútját rögzítő adatok összegyűjtése jelenthette a legnagyobb gondot — amelyet egyébként a kötetben Gutái Miklós végzett el lényegretörően és jellemzően — hanem a levéltáros és az ember bemutatása. Dobos Gyula szerencsés megoldást választott: rövid visszaemlékezésre kérte fel azokat, akik barátai, közvetlen kollégái, vagy tanítványai voltak. Ezek a rövid, lényegében csak egy-egy tulajdonságát( magyarsága, nemzetszeretete, hűsége, szorgalma és felkészültsége) hangsúlyozó írások rendkívül őszinték, emberiek és mértéktartóak. Szerény, igaz embert rajzolnak, akinek életében a legfontosabb a levéltárnoki hivatás magasszintű művelése volt. A visszaemlékezések legértékesebb részei azok, amelyek Hadnagy Albertnek a levéltáros feladatairól vallott nézeteit („Nagyvonalúan nem lehet dolgozni... A levéltárosnak nincs joga tévedni" stb.), levéltárosi hitvallását (Kanyar József írása), vagy a magyarságára, nemzetére joggal büszke, elkötelezett kutatót mutatják be. Barátai, kollégái, tanítványai véleménye azonban végeredményben megdöbbentően összecseng: „Nagy tudású, nagy szorgalmú, semmiféle munkát nem szégyenlő levéltáros volt" — hangsúlyozták valamennyien, és ugyanezt tapasztalhatjuk Hadnagy Albert műveinek olvasása közben is. Köszönet illeti a Tolna Megyei Levéltár jelenlegi vezetését, hogy születésének 90. évfordulóján ráirányította a figyelmet szakmánk e szerény, de kiemelkedő alakjára. Ajánlom a kötet átolvasását mindazoknak, akik ismerték Hadnagy Albert f őlevéltárnokot, vagy hivatásuknak tekintik a levéltári munkájukat. Böőr László