Levéltári Szemle, 41. (1991)

Levéltári Szemle, 41. (1991) 3. szám - MÉRLEG - Thomas, Christiane: Decreta Regni Hungariae – Gesetze und Verordnungen Ungarns 1458–1490. Bp., 1989. / 74–76. o.

országgyűlés közösen, hosszú tárgyalások után írásos formában rögzíteni törekedett. Tehát az országgyűlési határozatokat, amelyek a mértékadó rétegek — a király, az egyházi és világi főnemesek, a nemesség képviselői — politikai tevékenységét tükrözik, anélkül, hogy mellettük a királyi tanács elvesztette volna befolyásos szerepét. A római szent birodalmi gyűléshez vagy az osztrák tartományi gyűlésekhez viszonyítva a legfeltűnőbb különbség a városok kizárása. Természetesen jelentős pénzügyi súlyuk miatt nem tudtak róluk lemondani, s ezért is mérlegelte Mátyás — nem akarván velük csak az őket érintő döntéseket közölni — egybehívásukat egy külön gyűlésbe, a király és a városok napjára. A kivételt a szabály alól az 1464. évi koronázási országgyűlés adja. Ez megvilágítja, hogy a koronázás egyszeri alkalma megfelel a hagyományostól való eltérésnek. Az országgyűlés a kormányzati gyakorlat elengedhetetlen részévé fejlődött anélkül, hogy ezáltal meghatározott időnként történő szabályszerű megtartására előírás alakult volna ki. A király tetszés szerinti joga volt az országgyűlés időpontját meghatározni. A gyakoriság — a szerkesztők kb. 30 országgyűlést tudtak kimutatni — nem utolsósorban a török elleni harchoz szükséges állandóan növekvő pénzszükséglettel magyarázható (rendkívüli adók, melyeket az országgyűlés engedélyezett, a török elleni fizetett védelem, a háborús viszályok Csehországgal és Ausztriával, a III. Frigyes által a magyar korona visszaadásáér követelt összeg). Hasonlóan fontos volt az országgyűlés funkciója az igazságszolgáltatásban. Ezek csúcspontját jelenti az 1485. január 25-én kiadott „dekrétum maius", amely kizárólag azért jött létre, hogy a Mátyás távollétében elharapódzott visszás állapotokat megakadályozza. Teke Zsuzsa szakavatott bevezetője vizsgálja a dekrétum érvényességének, közzétételének, stílusának, formájának, tematikájának és keletkezésének minden részletét. Az egyes formulák pontos interpretációja révén megtudja állapítani, hogy a dekrétum lényegére és jellegére vonatkozó abszolút érvényes következtetéseket óvatossággal kell kezelni. („A dekrétum jogalma és társadalmi szerepe Mátyás korában" 43—69. old.) Ügy tűnik, hogy valóban minden cseppfolyós és nem lehet egy szilárd és megdönthetetlen kánont kialakítani. Az adóemelés az országgyűlés nélkül is végrehajtható, a dektérumnak nem kell minden a meghívólevélben megjelölt témát tartalmaznia. A korona kiváltásához szükséges költségek ugyan a tanácskozás egyik pontját képezik, de előteremtésük módja sohasem lett a dekrétum cikkelyei közé felvéve. A szövegnek a királyi kancellária által történő megfogalmazása lehetővé teszi a királynak, hogy saját előnyére változtatásokat hajtson végre. A megtámadhatatlan érvényességet ismételten az uralkodó sérti meg; a szokásjog (consuetudo) vagy a korábbi királyok törvényei (melyek összhangban a szokásjoggal, törvénnyé lettek) ismételten felülmúlják a dekrétum érvényét. Azt, hogy a király ezt éppenséggel megérti és egyfelől a hatalom teljességével (plenitudo potestatis) a törvény felett, másfelől a törvény által őt kötelező magatartás szükség szerinti ügyes kijátszásával meg is teszi, Teke imponálóan mutatja be a III. Frigyessel szembeni magatartás példáján. (34. old.) Egy pontban azonban szeretnék ennek ellentmondani: a „non obstante" záradék használata a dekrétum határozataival ellentétes lépéseknél véleményem szerint nemcsak annak a tekintélynek a jele, melyet a dekrétum élvezett, hanem éppúgy annak is, menynyire könnyű volt Mátyás számára a dekrétumot félretolni anélkül, hogy az ellenzék felemelte volna a szavát. Az eredetiben fennmaradt dekrétumok száma, a levéltáraknak a törökök által történt elpuszítására gondolva, meglepően magas, de érthető lesz, ha arra gondolunk, hogy elsősorban a kiállító hatóság levéltára semmisült meg 75