Levéltári Szemle, 41. (1991)

Levéltári Szemle, 41. (1991) 3. szám - Kemény János: A közigazgatási bizottságok feladatkörének változásai 1876–1914 között / 6–30. o.

kintették.

15 A törvényelőterjesztők szerint ez a lehetőség csupán az ügymenet gyorsítását szolgálta.

19 A határozatokat általános szótöbbséggel hozták. A bizottsági tagok nem vehettek részt az olyan napirendi pontok tárgyalásában, amelyeknél személyükben érdekelve voltak. Ha a közigazgatási ágaiknak a bizottságban levő képviselői törvénytelennek, vagy az általuk képviselt közigazgatási ág szempontjából sérelmesnek vagy károsnak tartották a határozatot, azonnal fellebbezést jelenthettek be. Ez a jog rajtuk kívül a főispánt is megillette. A bizottsági határozatokat és végzéseket a főispán, akadályoztatása esetén pedig a helyettese aláírásával adták ki. Ugyanígy történt a tárgyalást nem igénylő felsőbb rendeletek és bizottsági határozatok végrehajtása érdekében szükséges rendelkezések kiadása, de adóügyekben az adófelügyelő közvetlenül is intézkedhetett. A közigazgatási bizottság határozatainak a törvényhatóság területén levő valamennyi állami, törvényhatósági és községi közeg engedelmeskedni tartozott. A közigazgatási bizottságok legfontosabb feladata az állam és a törvényhatóság érdekeinek egyeztetése volt, de emellett kezdettől fogva sokrétű gyakorlati feladatokat is el kellett látniuk. Hatáskörük három irányú volt: konkrét közigazgatási ügyeket intéztek, fegyelmi hatóságként működtek és fellebviteli ügyekben határoztak. Az igazgatási jogkörükben a polgári és a büntetőjogot, valamint a törvénykezést érintő intézkedéseket kezdeményezhettek. Fegyelmi ügyekben a közigazgatási bizottság részben mint első fokú, részben pedig mint fellebbviteli hatóság járt el. Első fokon járt el a saját tagjai ügyében, kivéve a főispánt és a királyi ügyészt, akik nem tartoztak a fegyelmi hatósága alá, másodés harmadfokon a törvényhatóság területén alkalmazott egyéb tisztviselők hozzá utalt ügyeiben. A bizottság a fegyelmi eljárás megindításához szükséges vizsgálatot, illetve magát az eljárást saját tagjai ellen az illetékes miniszterek utasítására, a törvényhatósági bizottság közgyűlésének határozata alapján és saját határozatával rendelhette el. A vizsgálat befejezése után az iratokat állami tisztviselők esetében a királyi ügyésznek, törvényhatósági tisztviselők esetében pedig a tiszti ügyésznek adta át, akiknek az eljárás folytatására vagy megszüntetésére, illetve a kiszabandó büntetés mértékére vonatkozó indítványt kellett tenniük. Az ügyek akkor is a közigazgatási bizottság elé kerültek, ha az ügyészek az eljárás megszüntetését javasolták. A fegyelmi bíráskodást egy öttagú ún. fegyelmi választmány útján gyakorolta. Ennek elnöke a főispán, akadályoztatása esetén az alispán, illetve a polgármester. Tagjait a saját tagjai közül választotta, mégpedig egyenlő arányban a tisztviselők (a hivatalból tagok) és a választott tagok közül. A fegyelmi választmányt minden év első bizottsági ülésén újraválasztották. A tagok megbízatása ismételhető volt. A határozathozatalhoz az elnökkel együtt legalább három tag jelenléte volt szükséges. A fellebbviteli ügyek egyik csoportját a fentebb említett fegyelmi ügyek alkotják. A vármegyei közigazgatási bizottság elé kerülték még a következő tárgyú községi fellebbezett ügyek: — á községi igazoló választmányok határozatai; — a községek által egyes személyek ügyében hozott határozatok; — a községi és a törvényhatósági adó egyéni kivetése elleni felszólamlások; — az alispánnak egyes személyek ügyében hozott és a törvények szerint fellebbezhető határozatai. Mint fellebbviteli hatóságnak a harmadfokon hozott végzése ellen további 10