Levéltári Szemle, 41. (1991)

Levéltári Szemle, 41. (1991) 2. szám - Balogh Margit: A KALOT és a demokratikus átalakulás – avagy egy katolikus mozgalom végnapjai / 19–29. o.

hez nem 'kötött egyházközségi leány- és legénycsoportok szervezését szorgal­mazta. Az 1947. október 8-i püspökkari konferencia hivatalosan is az Egyház­községi Földműves Legénycsoportokat támogatta, amelynek szervezéséből ki­kapcsolták a KALOT és a KAPSZ prominens vezetőit. Ez a közösség már nem tudott mozgalommá terebélyesedni, tevékenysége a hitélet területére korláto­zódott, ami önmagában kevésbé bizonyult vonzónak a fiatalok előtt. 1950 őszére, összefüggésben a szerzetesrendek működési engedélyének megvonásával, illetve az egyházak gúzsbakötésével, a még vegetáló csoportok is beszüntették mű­ködésűiket. Nyilvánvaló, hogy a KALOT sorsa (is) az adott hatalmi-politikai harccal fonódott össze. Hiszen ilyen szervezettségű, jól működő apparátussal más irány­zat nem rendelkezett. A baloldal számára egyáltalán nem biztos győzelmet ígérő nemes versengés helyett alkalmazott adminisztratív megoldás a baloldali ifjú­sági szervezetek kizárólagosságának gyorsított megteremtését szolgálta. Távo­labbi kihatásaiban a katolikus egyház nevelési-oktatási szerepe ellen is irá­nyult, része volt az egyház vallásos-nevelő funkciójának korlátozásának. Az újjászervezési kísérletek 1989-ben hoztak eredményt: február 14-én a Fővárosi Bíróság a hivatalosan bejegyzett társadalmi egyesületek nyilvántar­tásába vette a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Népfőiskolai Szövetséget, amelyet szervezői a KALOT örökösének tekintenek. JEGYZETEK: 1 Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára (a továbbiakban: OSZK Kt.) 216. fond, 47. őe. 1. f. „Az arcvonalon való átszökés naplója." Ez a napló tudósít Horúnyi megbízásáról is. Annak végre nem hajtása Magyar Ferenc, az Űj Ember ny. fő­szerkesztőjének közléséből ismeretes. (1988. márc. 9.) 2 Uo. 3 Második évtizedbe indul a KALOT. Debrecen 1945. 4. old. 4 Kalocsai Érseki Levéltár „KALOT" 899/1946. 1945 .jan. 12-i keltezésű, kézzel írt feljegyzés. „P. Kerkai Jenő S. J. kéri az Érsek tJrtól" megszólítással. 5 Minisztertanács Irattára. Az 1945. febr. 9-i, Debrecenben tartott minisztertanácsi ülés jegyzőkönyve. 5. old. 6 OSZK Kt. 216. fond, 19. őe. 3. darab. P. Nagy Töhötöm naplói. 1945. febr. 17-i bejegyzés. 7 Csanádi Püspökség Levéltára (a továbbiakban: CSPL) 232/1945. Hamvas Endre csanádi püspök levele Dénes Lászlónak, Szeged polgármesterének. 1945. febr. 8. 8 CSPL 153/1945. A csanádapácai esperes plébános jelentése Hamvas Endre püspök­nek. 1945. jan. 22. 9 OSZK Kt. 216. fond, 19. őe. 3. darab. P. Nagy Töhötöm naplói. 1945. márc. 9-i be­jegyzés. 10 OSZK Kt. Uo. 4. darab. 1945. márc. 20-i bejegyzés. 11 Esztergomi Prímási Levéltár (a továbbiakban: EPL) 3063/1946. „Értesítés a DNP tagjainak és elvbarátainak." Keltezés nélkül. 12 Minisztertanács Irattára. Az 1945. ápr. 18-i minisztertanácsi ülés jegyzőkönyve. 13 A számtalan példa közül csak néhány: Csanádpalotán a KALOT-gyűlést azzal az indokkal akadályozták meg a MADISZ-tagok, hogy amíg nem kapnak saját köz­pontjuktól felvilágosítást a KALOT-munka lehetőségeit illetően, addig nem enge­délyezik azt (CSPL 163/1845.) A kaszaperi lelkész szerint a MADISZ-osok szemé­ben „fasiszták vagyunk, mert nem a kommunizmus, hanem a keresztény demok­rácia alapján neveljük az ifjúságot." Ezért felszólították, hogy oszlassa fel a KA­LOT-ot. {CSPL 770 1945.) Az Új Magyar Központi Levéltár (a továbbiakban: UMKL) XIX—B—1—h—293.379/1946. iktatószám alatti vaskos iratköteg mintegy félszáz eset kivizsgálását tartalmazza, amelyeket azért foganatosítottak, mert a MADISZ, vagy az MKP részéről jogtalan lefoglalásra került sor. 14 CSPL 1152/1945. Jegyzőkönyv a makói espereskerület 1945. jún. 12-i tavaszi ta­nácskozásáról. 15 UMKL— XIX—B—l—h—434.502/1947. Dr. Bíró Béla rendőralezredes jelentése Bor­sod-Gömör vármegyei egyesületeiről a belügyminiszternek. 1945. nov. 23. 28

Next

/
Oldalképek
Tartalom