Levéltári Szemle, 41. (1991)

Levéltári Szemle, 41. (1991) 2. szám - Föglein Gizella: Állami főhatalom Magyarországon a második világháború után, 1944–1949 / 13–18. o.

jogával. A nemzetgyűlés feloszlatásához csak a kormány előterjesztése, illetve a nemzetgyűlési képviselők 40 százalékának a felterjesztése alapján volt jogosult. Ezzel a kormány, másrészt pedig a nemzetgyűlés kisebbsége is törvényes alapot kapott ahhoz, hogy a parlament feloszlatását kérje, ha elégedetlen volt annak munkájával. Ez utóbbival a kommunista párt azt akarta biztosítani, hogy képviselői adott körülmények között a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Parasztpárt képviselőivel együtt elérhessék a kisgazdapárti többségű nemzetgyűlés feloszlatását. A köztársasági elnök a nemzetgyűlést egy ülésszakban egyszer elnapolhatta, 30 napnál nem hosszabb időre. A nemzetgyűlés elnapolás utáni összehívásának a joga viszont nem a köztársasági elnököt, hanem a nemzetgyűlés elnökét illette meg. A nemzetgyűlés feloszlatás utáni összehívásának és megnyitásának, továbbá a nemzetgyűlés berekesztésének a joga sem illette 'meg a köztársasági elnököt, sőt e jog teljességgel hiányzott a törvényből és 'még csak utalás sem volt benne, hogy mely államhatalmi tényező lenne jogosult ezen intézkedések 'megtételéhez — amint arról már a kommunista párt 1946 eleji törvénytervezete sem tett említést. E „joghézagra" a Magyar Közigazgatási Bíróság kisgazdapárti elnöke, 1946. február 27-én feliratban hívta fel a nemzetgyűlés figyelmét.

16 Csorba János a tények szigorú számbevételével mutatott rá ennek lehetséges következményeire: „A törvénynek ez a hiányossága lehetővé tenné a parlament nélküli kormányzást. Elképzelhető ugyanis olyan eset, hogy a köztársaság elnöke már a megbízatásának első idejében él a nemzetgyűlés feloszlatásának jogával, s miután a törvény sem a köztársasági elnöknek, sem a kormánynak nem teszi kötelességévé az új nemzetgyűlés összehívását, illetőleg a választások kiírását, a köztársasági elnöki szék megüresedésénék esetét kivéve, a törvény szó szerinti értelmezése alapján évekig lehetne parlament nélkül kormányozni. Ez a hiányosság a burkolt diktatórikus kormányzásnak lehet a kiindulópontja." A Magyar Közigazgatási Bíróság feliratához csatolt, 1946. március l-jén keltezett feljegyzés

17 azonban egyértelműen rávilágított e jogi -hiányosságok valódi, politikai okaira: „A fentiek a törv. jav. (törvényjavaslat — F. G.) pártközi megvitatása során fölmerültek és tudatosan imaradtaik ki a szövegből." A feljegyzés egyúttal e „joghézag" pótlásának várható elmaradása felől sem igen hagyott kétséget. Az 1946: I. törvénycikk a köztársasági elnöki intézmény „klasszikus", polgári jogfelfogás szerinti funkcióját — hogy ti. a végrehajtó hatalmat a kormány útján gyakorolja, a parlamenti egyensúlyt megteremtse és a párt ellenőrzést megvalósítsa — a körülményekből adódóan nem, vagy csak részben biztosította.

18 Lényegében megvalósulni látszottak Rákosi Mátyás szavai, amelyeket a törvényjavaslat közjogi- és alkotmányjogi bizottsági vitáján, 1946. január 28-án mondott: a kommunista párt olyan köztársasági elnököt akar, aki „nem uralkodik, de nem is kormányoz".

19 E szándékot csak megerősítette az a tény, hogy a köztársasági törvény nem érintett egy korábban politikai úton, ideiglenes jelleggel életre hívott, sajátos államhatalmi intézményt, a nemzetgyűlés Politikai Bizottságát. Ez viszont azt jelentette, hogy 1946. február 1-je után a nemzetgyűlés, illetve az országgyűlés Politikai Bizottsága már nemcsak a parlament szerepét szűkítette-korlátozta, hanem egyúttal a köztársasági elnök jogkörét is. A Politikai Bizottságot az 1949: XX. törvény, az álkotimánytörvény „megszüntette".

20 Ez az aktus azonban úgy ment végbe, hogy a köztársasági elnöki intézményt és az országgyűlés Politikai Bizottságát „összeházasította". Kollektív, 21 tagú államfői testületként 1949. augusztus 23-án létrejött az Elnöki Tanács, élén annak elnökével. 17