Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 1. szám - KILÁTÓ - Künstler Ferenc: A második európai levéltári konferencia / 70–79. o.

Mindössze hét levéltárban — közte négy egyetemi levéltárban — szolgál a számítógép az őrzött iratállománynoz való közvetlen kutatói hozzáférésre. 18 intézmény jelezte, hogy tagja valamilyen szélesebb vagy helyi, esetleg épületen belül szervezett számítógépes hálózatnak. így példaként említhető az az elektronikus postát használó, három egyetemet tömörítő hálózat, amely MARC (vagy MICROMARC—AMC) formátummal szervezte meg az információcserét egymás állományáról. A kanadai Nemzeti Levéltár sajátos helyzetet foglal el a komputertechnika alkalmazásában; törekvéseiket konkrét eredmények is jelzik (pl. a miniszterelnöki iratok számítógéppel készített indexei), s újszerű kísérletekkel szintén próbálkoznak (így már megkezdődtek az 1991-re elkészülő integrált levéltári információs rendszer létrehozásának munkálatai). Az intézmény különböző szervezeti egységeiben őrzött állományrészek helyi adatbázisaiból távlatilag központi állományleíró adatbázist (Holdings Description Data Base) terveznek kialakítani, amelynek célja, hogy segítse a gyarapítási, állomány őrzési és -ellenőrzési, valamint a tájékoztatási tevékenységet. 1986—1987 folyamán az automatizált áliománybavetel bevezetésére létrehozták az ún. többoldalúan felhasználható feldolgozó rendszert (Multiple Applications Processing System), valamint ezzel egyidejűleg a kéziratok gyarapodás-nyilvántartási és információs rendszerét (Manuscripts Accessdons and Information System), s egyéb rendszerek kiépítése is folyik. A feldolgozó munka legnagyobb része egy HewlettPackard 3000 típusú nagygépen történik. Igen érdekes és tanulságos volt Ch. Dollárnak, >a National Archives and Records Administration (USA) aligazgatójának a beszámolója, amely az ún. Optical Digital Image Storage System (ODISS) kialakításának folyamatát és a feldolgozás menetét mutatta be. A program elnevezését magyarul talán optikai digitális iratképtároló rendszerként lehetne visszaadni. A rendszer egyébként 4—15 Mbyte (20—25 000 bpi) tárolókapacitású optical disc-ekre épül. Kifejlesztéséhez 1983-ban számítógépes szakértők bevonásával kezdtek hozzá. A rákövetkező két év a program megtervezésével, a szükséges műszaki és személyi feltételek megteremtésével telt el. 1986-ban kezdődött a rendszer kifejlesztése (System Development), 1988 júliusára pedig a tényleges kiépítés (System Installation) is befejeződött. A zárójelentés elkészülése 1989 végére várható. A rendszer képes a kiválasztott dokumentumok digitalizált képének optikai rögzítésére, tárolására, visszakeresésére és megjelenítésére. Ezen túl a nehezen, gyakran alig olvasható, rossz fizikai állapotban lévő iratok kivetített képéről — számítógéppel összekötött optikai eljárással — eltünteti a zavaró foltokat, képileg mintegy megtisztítja az iratokat, megdöbbentő hatásfokkal helyreállítva az eredeti olvashatóságot. A feldolgozás menete nagy vonalakban a következő: a dokumentum előkészítése után egy speciális berendezés, az ún. iratletapogató (paper scanner) végzi el a képrögzítést (teljesítménye 40 kép percenként). Ez az irat fizikai állapotának függvényében két sebességi fokozatban működtethető. Az első menetben valamennyi dokumentum gyorsletapogatására (high speed scanning) kerül sor. Az újabb munkafázist a számítógéppel végrehajtott indexelési művelet jelenti, amely a későbbi visszakeresésben nélkülözhetetlen segédeszközként szolgál. Az alkalmi mintavételes eljáráson alapuló minőség-ellenőrzés során kiszűrt, rosszul olvasható iratokat ismételten rögzítik, de most már az iratletapogató lassú üzemmódjával (low speed scanning). Ezt követően történik az iratképek „megtisztítása", minőségének javítása (image enhancement), majd archiválása. A rendszer alapvető újdonsága tehát az, hogy nem az eredeti ira78