Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 4. szám - Föglein Gizella: A nemzetiségi oktatás jogi szabályozása Magyarországon, 1945–1956 / 13–28. o.

Iák felállítását is, lényegében az általános iskolákhoz hasonló feltételek mellett. Az ilyen iskola megnyitásához szükséges tanulólétszám azonban nem lehetett kevesebb mint a megfelelő, magyar tanítási nyelvű iskolák országos, átlagos osztálylétszámának egyharmada. Az állami, községi, társulati, egyesületi és magántulajdonban lévő nemzetiségi tannyelvű általános iskolák óratervét a rendelet mellékelte, a tantervről pedig úgy intézkedett, hogy azt az iskolafenntartónak, vagy a magyarországi nemzeti kisebbségek jóváhagyott alapszabályokkal működő kulturális egyesületeinek meghallgatása után a vallás- és közoktatásügyi miniszter állapítja meg. Tankönyvet •—• az azok engedélyezésére, illetve jóváhagyására vonatkozó jogszabályok szerint — az iskolafenntartó is kiadhatott. A nemzetiségi tannyelvű iskolák tanítóira, tanáraira és igazgatóira az azonos iskolatípusnak megfelelő szabályokat kellett alkalmazni. A miniszter a nemzetiségi tannyelvű vallásfelekezeti, községi, társulati, egyesületi és magántulajdonban lévő iskolákat ugyanolyan feltételekkel és arányban kívánta államsegélyben részesíteni, mint a hasonló típusú magyar tanítási nyelvű nem állami iskolákat. A jogszabály igen lényeges, elvi megállapítása az volt, amely kimondta, hogy a nemzetiségi tannyelvű iskolák nyilvános jogúak, s a megfelelő magyar tanítási nyelvű iskolákkal „egyenlő értékű, államérvényes bizonyítvány kiállítására jogosultak," vagyis a nemzeti kisebbségek által fenntartott iskolák jogi helyzete megegyezett a többség által fenntartott iskolák jogi helyzetével. A rendelet kimondta továbbá, hogy ha a magyar tanítási nyelvű népiskolában, illetve az általános iskola alsó tagozatában együttesen, a felső tagozaton pedig osztályonként legalább tizenöt, ugyanazon nemzeti kisebbséghez tanuló szülője írásban vagy szóban kéri a nemzetiségi nyelv oktatását, akkor azt a nyelvet „rendes tantárgyként kell tanítani. Ha a rnagyar tanítási nyelvű középiskolában, középfokú iskolában vagy szakiskolában legalább tíz tanuló számára kérik valamelyik nemzetiségi nyelv tanítását, akkor azt osztályonként vagy összevontan heti 3—4 órában mint „nem kötelező rendes tárgyat" az önként jelentkező tanulóknak tanítani kell. Á nemzeti kisebbségek kulturális egyesületei iskoláik mellett, állami felügyelet alatt, tanulóotthonokat állíthattak fel azok számára, akik a lakóhelyükön a kívánt nemzetiségi nyelven való oktatásban nem részesülhettek. A miniszterelnöknek, valamint a vallás- és közoktatásügyi miniszternek a nemzetiségi oktatásról szóló 1946 eleji rendeletei elvben biztosították valamennyi hazai nemzeti kisebbség anyanyelvének oktatását és ápolását, vagyis az anyanyelven történő oktatást a nemzeti kisebbségeket megillető, elemi, alapvető egyéni és kollektív jognak ismerték el. A nemzetiségi oktatás kollektív nemzetiségi jogként való elvi elismerésére — lényegében függetlenül a nemzeti kisebbségek helyzetének nemzetközi jogi szabályozásától, illetve annak elmaradásától és Magyarország külpolitikai státusától — az európai népi demokráciák közül az elsők között került sor, mintegy példát, pontosabban „ellenpéldát" is szolgáltatva. Az 1946 februárjában aláírt magyar—csehszlovák lakosságcsere-egyezmény végrehajtása következtében a hazai szlovák tannyelvű népiskolák száma jelentősen visszaesett. Az áttelepüléstől való félelemnek tudható be, hogy a beiratkozások alkalmával több, szlovákok lakta településen a nemzetiségi tannyelvű iskola megnyitásához szükséges, minimálisan tizenöt fős létszám sem volt meg. Sajátos módon leginkább az áttelepülni szándékozó szülők Íratták be gyermekeiket abból a meggondolásból, hogy Szlovákiában nagyobb szükségük lesz az anyanyelvre. Az 1946—1947. tanévben 13 szlovák tannyelvű népiskola volt Magyarországon, a következő tanévben a számuk 16-ra nőtt (795 tanulóval). 20