Levéltári Szemle, 40. (1990)
Levéltári Szemle, 40. (1990) 4. szám - Föglein Gizella: A nemzetiségi oktatás jogi szabályozása Magyarországon, 1945–1956 / 13–28. o.
328 000 fő volt. így 1949-ben több mint 200 000 fő volt a nem magyar anyanyelvűek „hiánya". Az 1949. évi népszámlálás és a továbbiak 13 mutatói csak részben fejezték ki a hazai nemzeti kisebbségek létszámát; sokkal inkább jelezték azok politikai és jogi helyzetét, ezzel egyúttal sajátosan utaltak az adott történelmi-politikai viszonyokra is. Nem utolsósorban pedig — számokban is kimutathatóan — megjelentek bennük a nemzetközi és belpolitikának azon vonatkozásai és mozzanatai, amelyek a nemzeti kisebbségeket közvetlenül vagy közvetve érintették. * * * A második világháború után a legyőzöttek kategóriájába sorolt és fegyverszüneti státusban lévő Magyarországon kül- és belpolitikai okok folytán nem került, nem kerülhetett sor a nemzetiségi kérdés átfogó rendezésére. Mindazonáltal az egyes területek, mint pl. a nemzetiségi oktatás, folyamatosan jelen volt a közgondolkodásban még akkor is, ha a politikai események ezt látszólag sokszor háttérbe szorították. A második világháború után Magyarországon első ízben 1945 őszén szabályozták jogilag a nemzetiségi oktatást. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 14 1945. október 24-én megjelent, illetve életbe lépett rendelete 15 értelmében ott, ahol tíz tanuló szülője kérte, szavazással dönthettek arról, hogy gyermekeiket az általános iskolában 16 anyanyelvükön kívánják-e taníttatni, a magyar nyelvnek mint tantárgynak a meghagyásával; vagy pedig az anyanyelvük tantárgykénti oktatását kívánják-e a magyar tannyelvű oktatás mellett. Nemzetiségi tanítási nyelvű iskola megnyitását engedélyezni kellett, ha a szavazás megtartása után az iskolában húsz, egy nemzeti kisebbséghez tartozó tanuló jelentkezett. A rendelet a szavazás megtartásának módját a vallás- és közoktatásügyi miniszter szabályozási hatáskörébe utalta. A jogszabály lényegében az előbbiékkel azonos feltételekhez kötötte a nemzetiségi oktatást „az állami és községi gimnáziumban, polgári iskolában, vagy azokkal kapcsolatos általános iskolában" is. Emellett előírta, hogy a nemzetiségi tanulók szülői, gyámjai, vagy „a nemzetiséghez tartozó magyar állampolgároknak a belügyminiszter 17 által jóváhagyott alapszabályokkal működő kulturális egyesületei, amennyiben nemzetiségi tanítási nyelvű gimnáziumot, polgári iskolát, vagy azokkal kapcsolatos általános iskolát kívánnak fenntartani, kérhetik ilyen iskola engedélyezését", szintén hasonló feltételek mellett. A jogszabály foglalkozott a nemzetiségi oktatással összefüggő egyéb kérdésekkel is. így a nemzetiségi tannyelvű iskolákban a magyar nyelv heti óraszámának meg kellett egyeznie azzal, ahány órában a nemzetiségi nyelvet a magyar tanítási nyelvű iskolákban tanítják. Ezen iskolák ugyanolyan feltételek mellett és ugyanolyan mértékben részesülnek államsegélyben, mint a „hasonló jellegű és fajú magyar tanítási nyelvű nem állami iskolák". A nemzetiségi tanítási nyelvű állami, községi és egyesületi iskolák tantervét" az iskolafenntartó vagy a magyarországi nemzetiségeknek a belügyminiszter által jóváhagyott alapszabályokkal működő kulturális egyesületei meghallgatásával a vallás- és közoktatásügyi miniszter állapítja meg". A nemzetiségi tannyelvű iskolákban használatra szánt tankönyvet az iskolafenntartó is kiadhatott „a tankönyvek engedélyezésére, illetőleg jóváhagyására vonatkozó szabályok megtartásával". Tanítóikra és tanáraikra az „illető iskolafaj tanáraira és tanítóira vonatkozó szabályokat" kellett alkalmazni. A rendelet utalt arra is, hogy a nemzetiségi nyelvű oktatásban részt vevő tanulók számára „külön tanulóotthonok" létesíthetők. 16