Levéltári Szemle, 40. (1990)
Levéltári Szemle, 40. (1990) 4. szám - Hiller István: Határvonal, 1637: spanyol orientáció és bécsi politika a XVII. század derekán / 3–12. o.
valójában passzivitásra kényszerítette Bécset, lehetetlenné téve a szabadabb politikai mozgást, s akadályozta az előrelépést. * * # II. Ferdinánd külpolitikája tehát kettős alapon nyugodott. Egyrészről a zsitvatoroki béke és az azt megerősítő béketárgyalások biztosították a Burg stratégiai céljainak érvényesítését; a keleti határvonal látszólagos fegyvernyugvása megteremtette az alapot arra, hogy Béos a nyugati hadszínterek katonai és diplomáciai kérdéseire összpontosíthasson. Másrészről a megfogalmazott célkitűzéseket erős spanyol befolyás alatt, gyakran a Madridban megválasztott módszerek alkalmazásával valósították meg. Az elképzelések szerint a változatlan célokhoz jól illettek a változatlan megoldási módok. A két összetevő együttes hatására a Habsburg diplomáciai szinte teljesen merevvé s rugalmatlanná vált, képtelen volt az információs csatornák és a döntési mechanizmus egységesítésére, s görcsös tevékenysége egyértelműen csak a korábbi eredmények megtartására irányult. A nemzetközi kapcsolatok fejlődése azonban a mozdulatlanságot eleve halálra ítélte, a harmincéves háború pedig gondoskodott róla, hogy az ítélet mindenki számára jól láthatóan beteljesüljön, s ne hagyjon kétséget az állapot tarthatatlansága felől. Az elkerülhetetlen változtatás szükségességére Breitenfeld, a Lech mező, s Lützen szolgáltatta a végső bizonyosságot. 29 Az átalakítás azonban II. Ferdinánd alatt „hegyékbe" és „kövekbe" ütközött, s a körülmények megváltoztatása Madridnak sem állt érdekében. Az 1636/37-es év azonban kiszámíthatatlanul gyorsan új helyzetet teremtett. Az első ,,kő" — Wallenstein — még a császár akaratából és beleegyezésével tört darabokra, 30 Dietrichstein — „a második kő" — halála, alig néhány hónappal előzte meg II. Ferdinándét, 31 aki napokkal fia római királlyá választása után, 1637. február 15-én hunyt el. A Habsburg uralkodót leggyorsabban hűséges magyar híve, Pázmány Péter követte a sírba, 32 akinek temetése majdnem egybeesett egy kinevezéssel, III. Ferdinánd első s egyik legjelentősebb döntésének bejelentésével. Az új császár egy furcsa tekintetű, csapott orrú, első látszatra mogorva embert állított a Titkos Tanács élére. Maximilián Trauttmansdorffot 33 mindenki ismerte Bécsben, hosszú ideje volt a tanács tagja, remek diplomataként s határozott politikusként emlegették Richelieu és Oxenstjerna környezetében egyaránt. 3 ' 1 Elképzeléseit a meglepetés gyorsaságával hajtotta végre, s a császárváros korábbi felszíni nyugalmát hónapok alatt végérvényesen felkavarta. Fél éven belül új elnököt állított az Udvari Kamara (Ulrich Franz von Kollowrat), az Udvari Kancellária (Johann Matthias Pricklmayer), a Birodalmi Kamara, s a Birodalmi Kancellária (Ferdinánd Sigismund Kurz) élére, változás történt az Udvari Tanács élén (Johann Freiherr von Reck). új személy töltötte be az udvari főmarsall (Heinrich Wilhelm von Strahlendorf) és a főkamarás (Johann Rudolf Pucheim) tisztét is. Lényegében minden fontosabb intézmény, — amelynek irányításába az udvar közvetlenül is beleszólhatott — új vezetőt kapott, 35 s közülük egyetlenegy se tartozott a spanyolorientált csoport tagjai közé! A gyors személyi változások az újfajta politizálásnak természetesen csak az első lépéseit jelentették. 1637 azonban határvonal, jól elkülöníthető választópont, amelyet egyik oldalról II. Ferdinánd, s néhány legbelsőbb tanácsosának halála, másik oldalról az új császár, a Titkos Tanács új elnöke, s az új hivatali vezérkar megjelenése tesz jelképessé. 1637 volt a kezdete a Habsburg 7