Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 3. szám - KILÁTÓ - Solymosi László: A magyarországi középkori latinság szótára. Bp., 1987–1989. / 81–88. o.

vészek, néprajzosok, régészek és mások munkáját. Nagy segítséget ad a tar talmi forráskritikához. Nem kell okmánytárakat átböngészni ahhoz, hogy vala­mely terminus korszerűtlensége kiderüljön. A somogyvári konvent 1224. évi kel­tezésű, de csak 1399. évi átírásból ismert oklevele (DL 112, kiadása: HO VII, 10—11) például keltezésénél jóval később készült, mivel többek közt a benne szereplő hegyvám latin megnevezése (montanum terragium) ebben a formában csak a 14. század derekától ismert (Zala, I, 618). Nem kétséges, hogy a szótár ösztönzi a terminológiai kutatásokat, a jelentésváltozások vizsgálatát. Végül, de nem utolsósorban a középkori latin Európa keleti határvidékének (a 11—13. századot illetően vitathatatlanul) legjelentősebb forrásanyagát bekapcsolja a nemzetközi kutatásba, széleskörűen lehetővé teszi a komparatív vizsgálatokat, a Nóvum Glossarium célkitűzésének megfelelően a kultúrák kölcsönhatásának fel­tárását. A latin Európa nyelvi egysége ugyanis sohasem mosta egybe a kultúrá­kat, az egységes belül azok különbözősége is kifejeződött. Az exsequialis szó tár­sadalmi réteget, toradásra kötelezett dusnok-torló szolgáltató népet egyedül a hazai latinságban jelentett. A Du Cange ugyan idéz egyetlen ilyen értelmű adatot III. Ince pápa okleveléből. Ez az előfordulás azonban kétségkívül a magyarországi latinságból származott, hiszen a pápai döntés a pannonhalmi apát és a veszprémi püspök tizedperében tett róla említést. A királyi kápolna másutt is jól ismert in­tézményének vezetőjét minden jel szerint egyedül nálunk hívták kápolnaispán­nak (comes capellae regiae), vagyis klelikust, sőt jelentős egyházi méltóságot vi­selő személyt illettek világi címmel. Ennek az volt az oka, hogy a kápolna vezetője a kápolna bizonyos feladatainak ellátására rendelt szolgálónépek, a „kápolna­vivők" sanctiferi) szervezetének élén állt, egyben annak is a feje volt. A magyar­országi latinság viszont nem használta a tőlünk nyugatra, főleg német nyelvte­rületen jelentős, eredetileg viaszadásra kötelezett társadalmi réteg cerocensualis elnevezését, noha kis számban nálunk is éltek olyanok, akik részben vagy ki­zárólag viasszal, gyertyával adóztak a földesúrnak. Ez a körülmény azonban el­nevezésükben nem tükröződött. E néhány példa is érzékelteti, milyen lehetősé­gei vannak az összehasonlításnak, a megfelelések és különbözőségek feltárásá­nak és hátterük tisztázásának. De térjünk rá az új kézikönyv tartalmára! A Szótár a teljesség igénye nélkül döntően a középkori Magyarországon keletkezett latin nyelvű forrásanyag latin szókészletét és latinosított vulgáris szókincsét öleli fel. Az államalapítástól Mohácsig terjedő korszak sokrétű írás­beliségét képviseli a törvényektől a zsinati határozatokig, az oklevelektől a li­turgikus forrásokig, a krónikáktól a humanista alkotásokig. Nem tartalmazza viszont a latin földrajzi neveket, személyneveket és az azokból képzett mellék­neveket, továbbá népneveket. Mindezek összegyűjtése és feldolgozása egy „Ono­masticon" pótkötetben a jövő feladata lesz. A legalább három generáció által összegyűjtött hatalmas anyag feldolgo­zása, a szócikkek felépítése világos elvek szerint történt. A címszót zárójelben a formaváltozatok, latinosított vulgáris szó esetében az eredeti nyelvi alak, majd a latin és magyar nyelvű értelmezés követi annak feltüntetésével, hogy a je­lentés milyen műfajú (jogi, egyházi, liturgikus, diplomatikai stb.) használatban fordul elő. A jelentésbeli csoportokat, illetve alcsoportokat számok, illetőleg be­tűk különítik el egymástól. A szócikk második része a példatár, amely a szám­és betűjeleket megismételve utal a jelentésbeli kategóriákra, s azokon belül kronologikus rendben tartalmazza a forrásidézeteket, a forráshely pontos meg­jelölésével. A példák kiválogatásánál alapvető szempont az első és az utolsó elő­fordulás idézése és a szóhasználat folyamatosságának dokumentálása. A szócikk végén hasznos újításként egy szám olvasható, amely arról tájékoztat, hogy a gyűjtött anyagban hány adat, hány cédula vonatkozik a címszóra. Ez a szám, 83

Next

/
Oldalképek
Tartalom