Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 3. szám - DOKUMENTUM - Szaszkó István: A budapesti angol követ titkos jelentése az 1956. évi magyar forradalom okairól és következményeiről / 66–72. o.

említettel. Megbízható magyar forrásból más bizonyíték van arra ás, hogy magából Oroszországból további szovjet egységek léptek Magyarország területére. Ésszerű az a feltételezés, hogy a Kreml megbízása vagy parancsa nélkül orosz erők nem mozogtak volna ilyen irányba; hasonlóan ésszerű feltételezni azt, hogy egy ilyen ügyben született parancsot nem órákkal, hanem legalább néhány nappal korábban adnak ki. Az ezen csapatmozgásokból levonható egyetlen tanulság az, hogy a szovjet vezetők jó előre vártak és felkészültek egy október 23-1 vagy ezen időpont körüli bud3pesti demonstrációra. 8. Ha az oroszok tudtak a közelgő eseményről, világos, hogy Gerőnek, a párt első titkárának is tudnia kellett erről; s valóban (hogy belgrádi követségünk október 28-i, 693-as számú táviratát idézzem) a Tito elnöknél tett látogatás utolsó szakaszában „erősfen zaklatott állapotban" volt. Mégis, október 23-án este 8 órakor (néhány órával Jugoszláviából történt megérkezése után) Gerő egy erősen harcias beszédet mondott, amely sokban hozzájárult ahhoz, hogy az emberek szélsőségekre ragadtatták magukat. Még ha a szokott kommunista ostobaság számlájára írnánk is valamennyit, Gerő hirtelen, az idegességből merészségre váltó hangulatát — úgy vélem — csak annak tudhatjuk be, hogy valószínűleg Budapestre érkezésekor hírt kapott arról, miszerint a szovjet fegyveres erők már úton vannak őt megvédeni. 9. Ez a feltevés magával hoz három érdekes, bár nem szükségszerűen fontos megjegyzést. Először; a leghazafibb magyar (s természetesen a diplomáciai megfigyelő) sem gondolhatta, hogy az október 23-i, kétséget kizáróan békésen induló tüntetések nemzeti felkeléssé dagadnak. Több mint nyilvánvaló, hogy a magyar kommunista rezsim láthatóan még ilyen bajban sem tudott saját fegyveres erejére támaszkodni; s valóban, az események az aggodalmakat igazolták, ugyanis ezek az erők azonnal felbomlottak. Másodszor, azok az alakulatok, melyeket az oroszok a demonstrációkat anticipálva itt koncentráltak, jóval számosabbak és erősebbek voltak annál, mintsem amilyeneket rendesen szükségesnek lehetne ítélni (bármilyen borúlátó legyen is a parancsnok), adva lévén az a nem ésszerűtlen feltevés, hogy a fegyvertelen diáktüntetőket a katonák puszta megjelenése is gyorsan megfélemlítheti. Lehetséges, hogy a katonai erők ilyen koncentrálását azon szándék diktálta, hogy Magyarországnak és más csatlósállamnak széles visszhangot kiváltó, s az események lehetséges következményeivel arányban nem álló, kemény leckét adjanak. Vagy esetleg — amint az valószínűbbnek látszik — a Lengyelországgal való esetlegesen komoly, fenyegető nehézségek következményeitől való félelem sarkallta. Harmadszor: annak fényében, hogy az orosz erőket .már jóval a budapesti tüntetések kezdete előtt 'megindították, s hogy azok már mintegy hét órával azután akcióba állottak, hogy a tüntetők első kézifegyvereikre szert tettek, alig tartható az a kommunista állítás, hogy a szovjeteket a fegyveres felkelést elfojtandó hívták be. 10. Bármi volt is az oroszok indítéka, elmondhatjuk, hogy az elnyomás kettős formájával állunk szemben, s amelyeken a magyar érzések visszafojtott áradata próbált áttörni: a) a nemzeti kommunista aspirációk nyilvánvaló elutasítása és b) az orosz erők beavatkozása. Ezen áradaton belül is két külön áramlatot, eret találni: a nemzeti kommunistákét és — amint összefogtak, gyorsan eluralva az egész helyzetet — a magyar nép elsöprő többségéét; azon népét, amely — betudhatóan nemzeti jellemvonásainak s erős nyugati tradícióinak — a csatlós országok népei közül a legkevésbé volt odaadó a kommunizmus iránt, s amely így feltehetően a leginkább szenvedett tőle. Az orosz ibefolyással szembeni ellenállásban egyesülő eme két áramlat a diákok történelmi, október 22. éjjelén elfogadott kiáltványában foglalt különböző követelésekben is jól megkülönböztethető; azon kiáltványéiban, amely nagyjában véve a forradalmárok programja maradt, nem csupán a harcok napjaiban, hanem az azokat követő passzív ellenállás heteiben is. A nemzeti kommunisták céljai a Petőfi Kör október 22-i határozatában is felismerhetőek, azon kiáltványban amely tulajdonképpen a sztálinistáknak Nagy Imre híveivel való felváltását követelte, s amely olyan politikát kívánt, ami az orosz érdekek helyett Magyarország javát szolgálná; azon határozatban tehát, amelynek olyan célkitűzései voltak, amiket röviddel a forradalom kirobbanása után maga Nagy Imre is kifejezetten megerősített. A nem kommunista tüntetők követelései mindezeken jóval túlmentek, s mind a nemzeti, mind a sztálinista típusú kommunista uralom végét jelentették volna, hiszen ezek a szabad választásokért, s minden szovjet erőnek Magyarországról történő kivonásáért emeltek szót. 11. ValcGzínű, hogy a forradalom által eddig elért néhány eredmény Nagy Imre és harcostársai fokozottabb türelme s nagyobb államférfiúi bölcsessége révén is elérhető lett volna. Ha a harcot október 23-án elkerülték, vagy október 25-én leállí71