Levéltári Szemle, 40. (1990)

Levéltári Szemle, 40. (1990) 3. szám - Haraszti Viktor: A Nemzeti Parasztpárt 1946. november 2–3-i nagyválasztmányi ülése és előzményei / 15–36. o.

gát is oda sorolta, így nem volt sértő —, beszédeikben ne a hangulatok uralkodjanak. Ezzel szintén a heves polarizációs vitát akarta kiküszöbölni. A felszólalások igen sokrétűek, néhányból már idéztem, az összesét elemezni e keretek között nem lehetséges, most csak összefoglalom a felvetett kérdéseket. A párt önállóságának kérdése központi problémaként jelentkezett, a nagy többség a Kommunista Párttól félti az önállóságot, de jelentkezett a Kisgazdapárttól való félelem is. Ezt a legszélsőségesebben Varga László (Abádszalók) fogalmazta meg: „Kovács Imre szavaihoz pedig azt fűzöm, hogy nem akarunk a Kisgazdapárt csatlósai lenni!" Kovács Imre beszédével az előző oldalakon foglalkoztam, úgy hiszem, ennek az állításnak a komolytalanságát nem kell újra bizonyítanom. Az a hamis alternatíva a küldöttek egy részének körében is élt, amit Papp Mihály (Kiskunfélegyháza) így határozott meg, „hogy vajon kommunisták leszünk-e vagy kisgazdák?" Sajnos, ebbe a csapdába néhányan beleestek, hisz ekkor egyáltalán nem erről volt szó, sokkal inkább arról, amit Varjú Sándor (Büdszentmihály) tárt a választmány elé: „Minálunk Szabolcsban nagy a parasztpárti szervezet. Miért? Mert mi nem vagyunk puszipajtások a kommunistákkal — támadnak is bennünket ezért — de nem vagyunk jóba a kisgazdákkal sem, hanem ott igazi parasztpárt van, olyan, hogy 'ha a parasztokat sérelem éri vagy valami bajuk van, a Parasztpárthoz fordulnak segítségért és a Parasztpárt meg is védi őket". Ez a felszólalók többségének álláspontja, a határokat jobbra-balra egyaránt meg akarták húzni; a Baloldali Blokk munkájában részt kell venni, de nem feltétel nélkül. Fenn kell tartani a szövetséget a munkásokkal, de egyenrangú félként. Szükségesnek tartották azt is, hogy az országos központban szűnjön meg a polarizáció, határozottan felléptek a párt kettészakadása ellen. Igényként hangoztatták, hogy törődjön többet a központ a párt helyi szerveinek tájékoztatásával és a helyi szervek igényeivel is. Horváth Mihály (Kiskunhalas) szerint „nem fentről akarjuk megkapni a parancsokat, hanem a lentről feltörő erőknek kell engedelmeskedni". Természetesen a párt jellegéből adódóan a paraszti sérelmek felsorolása is megtörtént, ezek közül a legfájóbb az agrárolló kérdése, melynek kinyílása anyagilag érzékenyen érintette a parasztságot. Nagy Mihály (Sárkeresztur) elkeseredett hangú felszólalásában arról szólt, hogy míg a paraszt napi 8 órát dolgozik, nincs meg az a megélhetése, mint a 8 órát dolgozó munkásnak. Ezért sokkal határozottabb parasztpárti érdekvédelmet kértek az országos politikában. Mint már említettem, egyvalamiben egységes volt a választmány, Veres Péter tisztelében, szeretetében. Sokan kérték, jelölje ki ő a párt útját, azt el fogják fogadni. A hangulat jellemzésére Kovács László (Kecskemét) beszédéből idézek: „Hiszem és vallom, hogy pártunk csak akkor lesz igazán nagy, ha Veres Péter sokáig él." A jegyzőkönyv tanúsága szerint a kijelentést azonnal taps követte. A délelőtti ülésen befejeződtek a felszólalások. A délutáni ülés sokat sejtetően indult. Szabolcs, Szatmár, Bereg és Csongrád megyék képviselői indítványnyal álltak elő a polarizáció megszüntetésére. Javasolták, hogy a két alelnök mondjon le, az újonnan választandó alelnökök egyike legyen Ugrai Szabó Pál (a párt első elnöke), a másikat titkos szavazással válasszák meg. Ez nem illett bele Veres Péter elképzelésébe, így válaszreakciója ehhez mért volt. Felvetette: ha a két alelnök mondjon le, akkor mondjon le az elnök is. Majd — tulajdonképpen a demokratikus játékszabályokkal ellentétben, hisz véleményezés nélkül kellett volna szavaztatni — a következőket fűzte hozzá: „A jelen pillanatban én a magam részéről nem tartom szükségesnek politikailag sem a Nemzeti Parasztpártnak a koalícióban és az egész magyar demokráciában való 29