Levéltári Szemle, 40. (1990)
Levéltári Szemle, 40. (1990) 3. szám - Haraszti Viktor: A Nemzeti Parasztpárt 1946. november 2–3-i nagyválasztmányi ülése és előzményei / 15–36. o.
munkásosztály potenciális szövetségesének tekinti a parasztságot, 711 de olyan osztályként szemléli, melynek — mivel termelőeszközei saját tulajdonában vannak — alapvetően visszahúzó, reakciós a szemlélete. Ebből következően csak alárendelt szerepet játszhat a munkásosztály vezette harcban. Erre érzett rá Kovács Imre s ennek később, a kulákellenes intézkedések idején nagyon szomorú következményei lettek. Erdei Ferenc is foglalkozott hozzászólásában a két osztály viszonyával. Határozottan elkülönítette a parasztságot és a munkásságot. Szerinte „igazi parasztok soha nem lesznek kommunisták, soha nem válnak úgy szocialistává, ahogy a szocialista mozgalom azt megköveteli. Ezért még olyan helyen is, ahol a Parasztpártot kommunisták alapították, elkülönült a Parasztpárt és jó Parasztpárt lett belőle." Ügy vélte, hogy bár fenyegeti veszély a párt önállóságát mindkét oldal irányából, de míg „a munkássággal szemben van a parasztban önérzet", addig „az urakkal, pl. az intéző urakkal igen gyengén áll a paraszt". Erdei Ferenc a kétféle veszély közül a Kisgazdapárt irányából jövőt emelte ki. szerinte „a másik oldalon már meg vagyunk erősödve, itt nem kell annyira vigyázni, mert itt a paraszti önérdek állít vonalat a munkásság felé". A legnagyobb veszélyt abban látta, hogy a Kommunista Párttól való félelmükben a parasztok „nagy ijedtségükben belefarolnak a Kisgazdapártba". A magyar, illetve a kelet-európai fejlődés 1945 utáni törvényszerűségeit 1989 távlatából könnyű megítélni. Nem lehet elítélni azt, aki a jövőt nem látta elég tisztán. De tény, hogy az akkori tévedések meghatározóak mai viszonyainkra is. Jogos volt a félelem a Kisgazdapárt egyes rétegeivel szemben, hisz a párt gyűjtőpárt jellegű volt. De kérdéses, nem volt-e mesterségesen, a munkáspártok által túlzottan felnagyítva ez a félelem? Ami ahhoz a választási kényszerhez kellett vezessen: vagy a reakció, vagy a Koimmunista Párt által kijelölt út? Erdei Ferenc ez utóbbit választotta, míg dolgozatomban azt igyekszem alátámasztani, hogy Kovács Imre és Veres Péter nem az első, a reakció útját akarták járni, hanem egy harmadik, egy magyar viszonyokra szabott utat. A választmány küldöttei közül többen hasonló gondolatokat fogalmaztak meg, érezhető a felszólalásokból az önálló politika és program igénye. Ennek legszebb példája Nóvák László (Szatmárberki) felszólalása: „Nem lehetetlen az, hogy akár a jobboldallal, akár a baloldallal szembe, közel súrlódva járjunk, kinyújtott gerinccel, büszkén, fenntartott fejjel menjünk a magyarok útján, Veres Péter útján. . . . Nekünk olyan recept kell, amit a mi orvosaink írnak meg és amit a mi politikusaink adnak. Meg kell jegyeznem, hogy a mi csizmánk sem jó a másiknak, tehát hogyan lenne jó a másik párt programja." Egy másik küldött, Kéry János (Budapest) úgy fogalmazott: „Jelenleg még harcolnunk kell a Kisgazdapárttal szemben is, de a munkáspártokkal szemben is erős, harcos parasztpártot kell felépítenünk a magyarság és a parasztság érdekében." Az Erdei-szárny politikája is mutathatott fel sikereket. Sokan elfogadták a Kisgazdapártot, mint első számú jobboldali veszélyforrást. A Kovács-szárnyat, személy szerint Kovács Imrét jobboldalisággal vádolták. Ez ellen a nagy választmányon is védekezett Kovács Imre a felszólalásában: „Nem vagyok jobboldali, demokraták vagyunk." A Válasz-beli tanulmányából érthető meg, mit is ért ezen. 8 " Megkülönböztetett globális és totális demokráciát. S míg „a totális szemlélet kisebbségi véleményt nem ismer", addig a globális demokráciában az egész nemzet véleménye — véleménykülönbsége megjelenhet. Ez a globális demokráciakép hasonlít a nyugati típusú polgári demokratikus felépítéshez, de nem egyezik meg azzal. Kovács Imre szocializmusképe nem egyértelmű, valós értékeléséhez az életmű egészének bővebb ismerete lenne szükséges. Annyi azonban megállapítható, hogy eszmeiségéhez a Márciusi Front követelései, a népi írók leg26
