Levéltári Szemle, 39. (1989)

Levéltári Szemle, 39. (1989) 4. szám - Ujváry Gábor: Egyetemi ifjúság és katolicizmus a "neobarokk társadalomban": adatok a Foederatio Emericana történetéhez / 51–63. o.

UJVÁRY GÁBOR Egyetemi ifjúság és katolicizmus a „neobarokk társadalomban" Adatok a Foederatio Emcricana történetéhez Az első világháború és a forradalmak utáni Magyarország kül- és belpolitikáilag gyökeresen megváltozott helyzete a katolikus egyház számára a korábbiaknál kedvezőbb szervezkedési lehetőségeket biztosított. A területi változások ugyan jelentős katolikus birtokokat, egész és töredék egyházmegyéket, fontos egyházi centrumokat szakítottak le a külsőleg széttört, de belsőleg önállóvá és" függetlenné vált Magyarországról, mégis lényegesen megnövelték a katolikusok országos arányszámát és a magyar közéletben vitt szerepét. A katolicizmusnak Európában szinte példa nélküli — sőt, sokban az európai fejlődéssel szembeni — reneszánsza azonban a belpolitikai változásokkal is, a Szekfű által oly találóan jellemzett „neobarokk társadalomnak" az előző korszakoktól eltérő tájékozódásával és útkeresésével magyarázható. A forradalmak leverése és az azt követő véres megtorlások, majd a konszolidáció időszakának múltat boncoló megnyilvánulásai bizonyították: a hivatalos álláspont már nemcsak a két forradalom ideológiáját és intézkedéseit tagadja meg és utasítja el, de a forradalmak egyenes előzményének tekintett dualizmus „túlzott liberalizmusát" is. Trianon végzetes igazságtalanságai s az ezzel járó teljes kiábrándulás következtében fogalmazhatták meg azt az alapjában hamis, ám alkotóelemeiben sok valóságot tartalmazó tételt, miszerint a dualizmus és a forradalmak Magyarország megcsonkítását eredményező politikája zsákutcába torkollott, nemzetvesztő volt. Ennek elítélésén túl azonban — mondották — el kell vetni a Magyarországot megnyomorító békeszerződés kiagyalóinak és végrehajtóinak, azaz a polgári demokrácián felépülő nagyhatalmaknak a politikai rendszerét is. A liberalizmussal, a demokráciával, a természetes ellenségnek tekintett kommunizmussal szemben, a megtagadott értékek és ideológiák nyomán támadt hiátus kitöltéséhez új, megfogható és pozitív programra volt szükség, melyet „keresztény" és „nemzeti" jelzővel illettek. Az előbbiekben felvázolt gondolati konstrukció szerint a „keresztény" jelző eredeti értelme — miként a ..nemzetié" is — lényegesen kitágult és felhígult: az aktív hitvallás vállalása mellett antiliberális és antidemokratikus színekkel, valamint — a Tanácsköztársaság vezetőinek túlnyomórészt zsidó származására hivatkozva és reagálva — antiszemita, illetve „nem zsidó" jelentéssel bővült. A „keresztény" jelzőnek ehhez a tartalmi átalakulásához — ha részesülni kívántak a hatalomból (ezt pedig nyilván kívánták) — igazodniuk kellett a keresztény egyházaknak is. Ezt lényegesen megkönnyítette, hogy az egyházak az 1870-es évektől — a modern tudománnyal, kultúrával és politikai áramlatokkal szemben — védekező állásba szorultak. Híveik száma erősen csökkent, az őszirózsás forradalom, valamint a Tanácsköztársaság számos — sokszor valóban elöl