Levéltári Szemle, 39. (1989)
Levéltári Szemle, 39. (1989) 4. szám - Kalmár János: III. Károly és Magyarország 1711-ben / 44–50. o.
lében, számba vette azokat a tényezőket, melyek miatt Bécs szerinte okot adott a magyarok elégedetlenségére. Ezek között a nálunk állomásozó német katonák fegyelmezetlenségét és zsarnokoskodását, s a bécsi kormányzatnak a magyarokkal szembeni lenéző magatartását, a lakosságot sújtó elnyomó politikát említette meg. Károly szerint ezek adták a szikrát a lánghoz, ha pedig mégsem, úgy legalábbis jogos ürügyként szolgálhattak ahhoz a nyugtalankodáshoz, mely természetüknél fogva a magyarok sajátja. Ezért sérelmeik gyökerét kellene kiszakítani, s nem csupán a visszaéléseket orvosolni. Ö a maga részéről e nemzet iránti szeretetéből fakadóan és az általános nyugalom érdekében készséget kívánt mutatni a történtek feledésére, s hajlandóságot arra, hogy a magyarokkal nem leigázottként, hanem leghűségesebb alattvalóihoz hasonlóan bánjon. Ezért is kívánt a törvényeknek érvényt szerezni, meg azért, mert e nemzetet atyailag óhajtotta támogatni. Ígéretei hitelét szükségesnek látta növelni azzal, hogy néhány alkalmas magyart, akik társaik közt tekintélynek örvendenek, olykorolykor egy-egy fontosal5b feladattal bízasson meg, de elővigyázatosan, hogy ellenséges tevékenységre ne nyíljék lehetőségük. Hasonló okból fel lehetne állítani szerinte néhány, ugyanilyen körültekintéssel bevetendő, magyar katonai egységet is. Egyébként pedig javasolta megígérni a magyaroknak mindazon kiváltságok tiszteletben tartását, melyek nem csorbítják különösebben uralkodói méltóságát, s melyek ugyanakkor dinasztiája érdekét figyelembe véve is megtarthatók a részéről. Végül pedig felszólította anyját mindezen szándékai kihirdetésére, hogy ezzel is elősegítsék a nyugalom helyreállítását a felbolydult országban. 17 Wratislaw grófot pedig arra utasította, hogy az országgyűlés összehívását szorgalmazó magyarokat nyugtassák meg, hiszen ő maga igyekszik mihamarabb hazatérni Barcelonából, s eleget tenni óhajuknak. 18 A cseh kancellárnak is tudomására hozta azt a véleményét, hogy a magyarokhoz, csakúgy, mint többi alattvalójához, bizalommal kell lenni, s hogy a császári generálisokat a katonai kihágások megtorlására kell utasítani. 19 A fentiek lényegét később újra Eleonóra figyelmébe ajánlotta, kiegészítve azzal a reményével, hogy anyja időközben az ő nevében már aláírta a Pálffy János által megkötött békepontokat.'0 (Károly egyébként 1711. július 20-án erősítette meg ünnepélyesen Barcelonában a szatmári békét. 21 ) A régensnőnek írott levelében azonban helytelenítette a bécsi udvar azon eljárását, hogy a tárgyaló felek által aláírt április 29-i dokumentum szövegén tartalmi változtatásokat is végrehajtották. Ezzel szerinte csorbult Pálffy János főparancsnoki teljhatalma, s az udvar szavahihetősége is kétségessé vált, ami az adott helyzetben igazán nem kívánatos elégedetlenségnek újból tápot adhat. Károly szemében ezt az eljárást az sem mentette, hogy mindez magyar főurak jóváhagyásával, a nádor és a prímás jelenlétében történt. Az uralkodó szerint már csak azért is az eredeti változathoz kellett volna ragaszkodni, mert az időközben császárhű nemeseknek adományozott javak hajdani birtokosaiknak való visszaadási kötelezettsége miatt várhatóan végeláthatatlan birtokperek kezdődnek majd Magyarországon, melyek eredményeként újra fellángolhat az elégedetlenség. 2 '' Wratislaw révén is óvni igyekezett a bécsi kormányzatot attól, hogy a „forrófejű" magyarok sérelmeit felélesszék, kifejezve abbéli reményét, hogy nem fogják megismételni a korábban elkövetett hibákat. 23 A törvényesség helyreállítására Magyarországon Károlyt közvetlen ok is késztette. Hacsak török támadástól nem kell tartani, úgy szeretett volna az országban állomásozó császári katonaságból kivonni egységeket, más hadszínterekre való átcsoportosítás céljából. 24 A július 9-i bécsi miniszteri konferencia azonban a lázadástól való félelem miatt visszautasította a Habsburgokkal szövetséges angol és holland kormány hasonló kérését is, 25 noha a régensnő több46
