Levéltári Szemle, 39. (1989)
Levéltári Szemle, 39. (1989) 4. szám - Kalmár János: III. Károly és Magyarország 1711-ben / 44–50. o.
KALMÁR JÁNOS IIL Károly és Magyarország 1711-ben 1711. április 17-én. amikor I. József császár és magyar király meghalt, az 1687. II. törvénycikkely értelmében — mely a Habsburgok magyarországi örökös királyságát fiúágon biztosította — öccse, III. Károly automatikusan lépett örökébe a magyar trónon. Az ezzel járó formalitásokra (a koronázási ceremóniára, az uralkodói eskü letételére) ugyan még kerek egy évet kellett várni, mert Károly bátyja halála idején Spanyolországban volt: az 1703-as családi szerződésben neki juttatott spanyol birodalmat igyekezett magának megszerezni riválisa, Anjou Fülöp ellenében az ottani örökösödési háborúban. Fiatal fivére hirtelen halála — másokhoz hasonlóan —• Károlyt is váratlanul érte. Aligha gondolt korábban arra, hogy a József által uralt országok egy napon mind az ő fennhatósága alá kerülnek majd. Mivel e váratlan fordulat mégis bekövetkezett, nem csodálható, hogy készületlenül érte. A hirtelen ölébe hullott, örökségét képező országok belső ügyeiről — köztük a Magyarországon még zajló Rákóczi-szabadságharcról — vajmi keveset tudhatott. Mindeddig legfeljebb csak a legnagyobb horderejű itteni eseményekről informálták őt, azokról, melyeknek a spanyol örökösödési háborúban érintett nagyhatalmak katonai vagy diplomáciai akcióira hatása lehetett. Ilyen előzmények után az 1711. áprilisát követően immáron „hivatalból" a Rákóczi-szabadságharc befejeződése utáni teendők egyik-másik részkérdésével kapcsolatban papírra vetett nézetének sem lenne érdemes különösebb jelentőséget tulajdonítani. Ami miatt ekkori, hazánkkal kapcsolatos sorai mégis nagyobb figyelmet érdemelnek a puszta kuriozitásnál, annak oka az, hogy bennük az itteni helyzethez több tekintetben hasonló, az egyes spanyolországi tartományok — főképp a katalán — rendi érdekei és a központi hatalom ütközésig feszülő konfliktusa III. Károly immáron ötéves ottani tartózkodására aligha maradhatott egészen hatástalan. Ezért még Hispániából küldött intencióinak is lehetnek olyan elemei, melyeket akár későbbi magyarországi uralkodása folyamán érvényesíteni igyekezett. Reagálásait persze nyilván befolyásolta az is, hogy milyen információk jutottak el hozzá, ez utóbbit pedig az, hogy kiktől kapta azokat. Állandó levelezésben állt hajdani tanítómesterével, a világi pap Ignazius Lovinával, aki rendszeresen vezetett naplóban a bécsi udvarban történtekről tudósította folyamatosan. 1 Philipp Siegmund Dietrichstein gróf, a császári testőrgárda parancsnoka, Károly ragaszkodó híve ezeken kívül a főúri családok életének eseményeiről küldött beszámolóival örvendeztette meg sűrűn. 2 Az érdemi, azaz a legfrissebb és a legszélesebb körű értesülésekkel — már csak helyzetükből adódóan is — értelemszerűen mégis a bácsi udvar vezető politikusai rendelkeztek, akik ráadásul véleménynyilvánításukkal befolyásolhatták is a magyarországi ügyek kimenetelét. Közülük e tekintetben talán egyedül Wratisr 44