Levéltári Szemle, 39. (1989)

Levéltári Szemle, 39. (1989) 4. szám - Hargittai Emil: Katonai egyházi szervezetek iratanyaga a Hadtörténelmi Levéltárban / 32–43. o.

a békeidőben illetékes egyházmegyei joghatóság alól és az apostoli tábori helyettes (vicarius apostolicus castrensis vei campestris) alá rendelte. Erre a hivatalra a megfelelő papot a császár nevezte ki, gyakorlatban a saját gyóntatója személyében. Amikor a jezsuita rendet XIV. Kelemen pápa 1773-ban feloszlatta, megszűnt a császári gyóntató kivételes egyházi joghatósága, valamint a rend tagjainak katonai lelkészként való működése is. A császári-királyi hadseregre ebben az időben jellemző volt az is, hogy helyőrségüket általában egy-két évenként változtatták. Emiatt a területi egyházi hatóságok nem voltak képesek a csapatok vallási ügyeinek folyamatos intézésére. Ezért szükségessé vált, hogy a hadsereget a civil klérustól függetlenítsék, egyben egy katonai egyházi szervezet joghatósága alá helyezzék. Mária Terézia 1773. szeptember 21-én kihirdette a jezsuita rend feloszlatásáról szóló pápai bullát. A rend megszüntetésével beállott helyzet szükségessé tette az egyház katonai szervezetének teljes reformját. A királynő elhatározta, hogy egy új és önálló tábori helynöki hivatalt (vicariatus) szervez. December 4-én kelt legfelsőbb elhatározásával elrendelte a helynökség felállítását, úgy, hogy a helynöki tisztet, mint funkciót, összevonatta a bécsújhelyi püspökséggel. Ezzel egy időben a bécsújhelyi püspököt kinevezte apostoli tábori helyettessé (Apostolischer Feldvicar), akinek a pápa külön breveben megadta a hadsereg feletti kivételes egyházi joghatóságot. A püspökség később St.-Pöltenbe történt áthelyezésével viszont hozzájárult ahhoz, hogy az apostoli tábori helyettes funkcióját leválasztották a püspökségtől, függetlenítették minden egyházmegyétől. így az apostoli tábori helynökség 1826-tól a császári-királyi hadsereg önálló egyházi hivatalává vált, amelynek élén, mint apostoli tábori helyettes, erre az állásra kinevezett, magasabb papi méltóságot viselő egyházi személy (praelatus) állt. (Megjegyzendő, hogy az erre a helyre kinevezett egyházi személy általában nem volt püspöki ranggal felruházva. Mivel feladatát a pápától kapott püspöki joghatósággal felruházva végezte, ezért a pápa az uralkodó által kinevezett apostoli tábori helyettest rendszerint valamelyik ,,címegyházra"

3 püspökké nevezte ki és szenteltette fel.) A katonai lelkészeinek az ekkor kialakult szervezete a következő volt: — békében és háborúban minden ezred egy-egy plébániát (egyházközséget) alkotott, amelynek lelki gondozását az ezredkáplán végezte. Más jellegű egyházi szolgálatot teljesítettek a katonai intézetekhez (helyőrségi kórház, rokkantak háza, nevelő- és képzőintézet, raktárak, szertárak) beosztott katonai lelkészek; — az előbbiek felügyeletére minden főhadparanesnokságnál (GeneralCommando), később a hadtestparancsnokságoknál egy tábori főpapi hivatalt szerveztek, a tábori főpap vezetésével (Feldsuperiorat, Feldsuperior); — a hadsereg teljes tábori lelkészi szervezete élén az apostoli tábori helyettes állott, akinek a lelkészi ügyek irányításában a tábori szentszék (consistorium) segített. A tábori lelkészet előbb ismertetett szervezete 1869-ig működött, amikor a haderő általános reformja a katonai lelkészet megújítását is magával hozta. Az 1869-ben kiadott szervi határozványok teljesen átalakították a tábori lelkészet szervezetét. Ennek eredményeként a közös hadseregnél: — békében, mozgósításkor és háborúban a tábori lelkészet irányítását az apostoli tábori helyettes és a tábori szentszék végezte; — a korábbi főhadparancsnoki főpapi hivatalok helyett katonai lelkészi kerületek (plébániák) alakultak, a szervezéseknek megfelelően változó szolgálati megnevezéssel (Feldsuperiorat, Militárpfarramt des Seelsorgebezirkes, 34