Levéltári Szemle, 39. (1989)

Levéltári Szemle, 39. (1989) 4. szám - "Ne tévesszünk utat!": a Magyar Levéltárosok Egyesületének vándorgyűlése Nagykőrösön / 3–21. o.

autonómia törvény — bár nem egészen így szerepei a tervezetben — á megye szerepét lényegében egyfajta közvetítő funkcióra korlátozza. Ebből a közvetítő funkcióból pedig következik az, hogy a megye csak a közvetítéshez szükséges anyagi eszközökkel fog rendelkezni! Azzal semmiképpen nem, hogy múzeumi hálózatot, fióklevéltárakkal rendelkező levéltárat kellő színvonalon tudjon fenntartani. Ha ez a változat üt be, akkor állítom: a levéltáraknak nagyon rossz lesz abban az esetben, ha változatlanul a megyéhez, mint közvetítő funkciót ellátó képződményhez tartoznak. Mert mi lenne a kapcsolata ennek a megyei levéltárnak a teljes autonómiát élvező várossal vagy községgel? Milyen lenne a kapcsolata hatósági szempontból, milyen lenne pénzügyi szempontból? Egyes községek fognak majd hozzájárulni a maguk' egyedi költségvetéséből a megyei levéltár fenntartásához? Én ezt elképzelhetetlennek tartom! Ha ezen alternatíva valósul meg, akkor a levéltárak számára a kisebbik rossz: a centralizáció! Mit értek centralizáció alatt? Azt, hogy a levéltárak felügyeletének és költségvetési ellátásának valamilyen országos szerv kezében kell lennie. Ez az országos szerv semmilyen körülmények között nem lehet a Művelődési Minisztérium! Ez pontosan annyit jelent, mintha a levéltárakat azon a címen, hogy a kolera idejében keletkezett iratokat is őriznek, az egészségügyi tárcához teszik át. Nem tudok, nem jogköröm, nem is merek vállalkozni arra, hogy megmondjam: melyik legyen és milyen formában működjék ez a centralizált »koncelosztó« és felügyelő szerv. Elméletileg működhet a kormány szerveként. Erre a levéltárak legutóbbi fél évszázados történetében már volt példa, amikor is a Levéltárak Országos Központja közvetlenül a Minisztertanács alá tartozott. Elméletileg elképzelhető az is, hogy amennyiben az Országgyűlés jogi státusa a nagy átalakítás folyamatában újrarendeződik, s miután az Országgyűlés maga is termel levéltári anyagot, elképzelhető, hogy az Országgyűlés alá tartozzunk. Elképzelhető, hogy a köztársasági elnökhöz tartozzunk. Éppen azért, mert többágú és többrétű intézmény. A fejlett nyugati államokban — legalábbis a fontosabb iratképző szervek esetében — egyfajta centralizáció érvényesül. Két dolog nem vitás. Egyrészt elenyészően csekély azon országoknak a sora, ahol a levéltári terület gazdája az a minisztérium, amelyik ugyanazt a szerepkört tölti be, mint nálunk a Művelődési Minisztérium. [Meg kell jegyezni, hogy ez világviszonylatban nyilván igaz, de a Nemzetközi Levéltári Tanács legújabb felmérése szerint Európa nem szocialista országai közül háromban (Ausztria, Egyesült Királyság, Liechtenstein) az államfő, a kormányfő vagy a kormány, háromban (Belgium, NSZK, Svájc) a belügyminisztérium, tizenegyben (Dánia Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Izland, Norvégia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svédország) pedig az oktatási, a kulturális vagy az oktatási és kulturális tárca a levéltári főhatóság — Szerk.] Másrészt: a tendencia kitapinthatóan egyfajta centralizáció felé halad. Ne tessék azt hinni, hogy ez valamilyen sztálinista elmélet! Ha a nagyokosok a megyének azt a funkciót szánják csupán, ami a Belügyminisztérium tervezetében alternatívaként benne van, akkor a mérleg a centralizáció oldalára billen." * * * A vita befejeztével a tanácskozás elnöke összefoglalásra, a tanulságok levonására az előadónak, Molnár Józsefnek adta meg a szót, aki először is megköszönte az elhangzott véleményeket, javaslatokat. 20