Levéltári Szemle, 39. (1989)

Levéltári Szemle, 39. (1989) 4. szám - "Ne tévesszünk utat!": a Magyar Levéltárosok Egyesületének vándorgyűlése Nagykőrösön / 3–21. o.

A levéltár ne vegyen át olyan iratanyagot, ami nem kutatható szabadon. Ilyet ne adjanak át a levéltárnak! Miért mi vállaljuk érte a felelősséget? Van azonban két tényező, amely fentieknek ellentmondani látszik. Az egyik az ún. jogos államérdek. Erre megint csak azt tudom mondani: azok a szervek, amelyek ilyen érdekbe vágó iratokat keletkeztetnek, a levéltárnak mindaddig ne adjanak át iratanyagot, ameddig fennáll az államérdek sérelmének veszélye. A másik az ún. személyiségvédelem. Itt újfent azt mondom: mi, levéltárosok védjük a személyiséget? Védje ezt a személyiség védelméről szóló, előkészületben levő törvény! [Varga János ezután egy szellemes példát hozott fel a rágalmazás témaköréből. Helyhiány miatt ki kellett hagynunk. — Szerk.] Mi szolgáltatók vagyunk, nem bírák annak eldöntésére, hogy X vagy Y adat vagy állítás kit, hogyan, milyen minőségben sért. Ezzel le kell számolni, ezt nem vállalhatjuk! A negyedik és utolsó kérdés, amit érintenék, a levéltári intézményrendszer újragondolása és újjászervezése. Nem egészen pontosan, nem is mindenben világosan kiderült Tóth Zoltán előadásából, hogy bizonyos változásokra kilátás van. Hogy milyenekre, ma még senki nem tudja megmondani. Van azonban egy nagyon erős törökvés nem is annyira a megyének mint szervezetnek a megszüntetésére, hanem a megye mint autonómia jogkörének, hatáskörének összeszűkítésére. Ha ez így van, akkor magától értetődik az is, hogy a jogkör és hatáskör összeszűkítése együtt jár a megyék rendelkezésére bocsátandó anyagi eszközök még sokkal nagyobb fokú összeszűkítésével. Mondanivalómnak a lényege: legalább alternatív formában, a levéltári törvény koncopciójában nagyon komolyan fel kell vetni azt, hogy a levéltárak jelenlegi rendszere nem tartható fenn. Bármilyen furcsán hangzik is első hallásra, nekem az a meggyőződésem, hogy a levéltárak centralizációjára van szükség. Esetleg holnap lesz még alkalom annak kifejtésére, mit értek ezen. Csorba Csaba, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár igazgatója Rövid lehetek, mert jó néhány gondolatot, amit elmondani kívántam, Varga János már elmondott, és mindazon elvekkel, koncepciókkal, amelyeket ő kifejtett, alapvetően egyetértek. Néhány dolgot azért említenék, illetve más megvilágításba helyeznék. Azt hiszem mindaz, amit évtizedek óta tettünk és teszünk a levéltári tvr. előtt és után, arra az illúzióra épült, hogy van egy centralizált állam, az ennek megfelelő tulajdonviszonyokkal, s így rendet lehet tartani. Nem igaz! Mára kiderült, hogy zűrzavar van mind a gazdasági, mind a társadalmi életben. Ha pedig a gazdasági és társadalmi életben zűrzavar van, ez természetesen tükröződik az iratképzés, az iratok fennmaradása területén is. Ha tehát a levéltárosok azt hiszik, hogy itt addig, amíg alapvető gazdasági és társadalmi változások nem lesznek, levéltári vonatkozásban rendet lehet teremteni, ez szerintem — de azt hiszem sokak véleménye szerint is — illúzió. Ebből következik, hogy jelenleg, amikor a viharos átalakulások időszakát éljük, egy olyan átfogó levéltári törvény, mint amilyen átfogó volt a 69-es tvr., nem időszerű. Megítésem szerint azért, mert jó néhány olyan alaptörvény készül, amely lényegesen megváltoztatja mind a társadalmi, mind a gazdasági viszonyokat. Míg ezeket az alaptörvényeket el nem fogadják, addig nincs értelme — hiszen átmeneti, rövid időszakról van szó — olyan törvényt készíteni, ami többé-kevésbé légüres térben mozog. Lehetőségeink: vagy feltételezünk bizonyos várható viszonyokat, vagy pedig maradunk a régi alapokon, de akkor teljesen felesleges törvé13