Levéltári Szemle, 39. (1989)

Levéltári Szemle, 39. (1989) 2. szám - MÉRLEG - Erdmann Gyula: A tanácsigazgatás szervei 1950–1970. Bp., 1988. / 94–96. o.

A tanácsigazgatás szervei 1950-1970 Szerk.: Müller Veronika f őszerk., Boreczky Beatrix, G. Vass István. Bp. 1988. 325 p Az Űj Magyar Központi Levéltár 1985-ben közigazgatás-történeti sorozatot indított „A magyar állam szervei" címmel. Akkor az 1945—1950 között működött szervek lexikona jelent meg. Most a sorozat II. kötetét vehettük kézbe. A sorozat szerkesztőbizottsága (elnöke: Verő Gábor) és a kötet szerkesztői célként az 1950. évi I. és az 1954. évi X. törvénnyel (tanácstörvények) intézményesített tanácsi szervtípusok lexikonszerű bemutatását határozták meg, beleértve a tanácsokhoz irányításilag, szervezetileg szorosan kötődő, igazgatási feladatokat is ellátó szerveket. A feladatot a szerkesztők és a szócikkeket író levéltárosok (a szerkesztőkön kívül: Alföldi Vilma, Bikki István, Petrik Jánosné, Radics Kálmán) sikerrel teljesítették. Munkájukat túlnyomórészt a tételes joganyagra alapozták, levéltári forrásokhoz csak néha, (kiegészítő jelleggel fordultak, s hasonlóképpen jártak el a szakirodalom jelesebb alkotásaival is, melyeket a tények összevetésénél és értékelésüknél vettek figyelembe. így is tiszteletreméltó — s a lexikoncikkek megírásához elegendő — feltáró munkát végeztek el, hiszen közismert, hogy az 1947—48-tól egyre markánsabban uralomra jutó centralizmus, amely a felmerülő új feladatokat csakis újabb és újabb szervek, szervezeti egységek létrehozásával vélte teljesíthetni, milyen óriási tömegű rendeletet alkotott az igazgatási szervezet vonatkozásában is. Napirenden voltak az átszervezések. (A látszatcselekvéstől vissza nem riadó apparátus a hibák, az egyre sűrűbben jelentkező hibák láttán nem a mechanizmus alapjaiban, nem a sztálini indíttatású szervezet működési elveiben, a célkitűzések irrealitásában kereste az okokat, hanem a szervezetben, s így azt módosította konok és jobb sorsra érdemes energiával.) Az így keletkező kásahegy-joganyagon kellett a szerkesztőknek és a szócikkszerzőknek átrágniuk magukat, ami lényegében hiánytalanul sikerült is. A joganyag a meglehetősen uniformizált tanácsi szervtípusok (azonos szintű tanácsapparátusok esetében alig fordulhatott elő szervezeti különbség) szerint differenciált, így önként adódott a kötet rendezési elve, a szervtípusok, ill. tanácsszintek szerinti, és azon belül alfabetikus rendű, szócikkszerű adatközlés. A helyi szervezeti képződményeket és módosulásokat a kötet nem tárgyalja, bár az uniformizáltság mellett léteztek azért kisebb eltérések is, és pl. 1950—54 között a járási és városi szervezetet jogszabályilag nem rögzítették. A kötet adatbázisa 1970-nel zárul, helyesen, hiszen a harmadik tanácstörvényt 1971 februárjában hirdették ki, másrészt 1969-től kezdve a tanácsi szakigazgatási szervek létesítéséről már nem a tárcák rendelkeztek (ha tettek is — az öröklött reflexek alapján — „ajánlásokat"); így 1970 után mindenképpen új korszak kezdődött a tanácsszervezetben. A szócikkek felépítése a következő: az illető szerv (típus) megalakulására 94