Levéltári Szemle, 39. (1989)
Levéltári Szemle, 39. (1989) 2. szám - MÉRLEG - J. Újváry Zsuzsanna–Gecsényi Lajos: Ünnepi kötet Szabó T. Attila és Jakó Zsigmond tiszteletére: Forschungen über Siebenbürgen und seine Nachbarn Bd. 1–2. München, 1987–1988. / 85–90. o.
Borsi-Kálmán Béla: Egy román—magyar egyezmény kísérletének körvonalai 1868—1869-ben c. tanulmányában pontos, aprólékos adatokkal mutatja be, hogy az 1868. évi válság során miként és miért vetették fel hangadó román politikusok Erdély autonómiájának kérdését. Az első kötet harmadik blokkjának kezdő cikkében (Tized- és juhötvenedlisták, mint segédforrások Erdély történeti demográfiájához) Ernst Wagner Erdély nemzetiség és vallás szerinti megoszlását vizsgálja a XIV, század közepétől a XVI. század végéig, bőséges kitekintést nyújtva azonban a XX. századra is. Pontos, logikusan felsorakoztatott adatok alapján ábrázolja, hogy míg a XIV. század közepén a magyar és német — azaz a katolikus — települések aránya 80% fölötti, addig a XVI. század végére ez 50%-ra módosul. Ezalatt az ortodox román vallást követők aránya 15°/ 0-ról 24%-ra nő. A szerző kitér az arányok eltolódásának okaira is. A tanulmány két pontos térképpel teszi még szemléletesebbé az etnikai-demográfiai változásokat. Bogyay Tamás: Domanjsevci-Domonkosfa. Egy szláv úr magántemploma vagy a „nyugati székelyek" istentiszteleti helye? c. tanulmányában cáfolja egy szlovén szerzőpáros ama álláspontját, miszerint a Kerka völgyében található Domonkosfa temetőkápolnája egy szláv úr magántemploma lett volna. A ritka díszítésű kápolnát — a kapu felett oroszlán van kereszttel — feltehetően székely határőrök használták. Entz Géza cikkében (Középkori nemesi udvarházak Erdélyben) számbaveszi a nemesi udvarházakat, melyek az Anjou-korban főképpen Gyulafehérvár, Mátyás korában Kolozsvár környékén épültek, és építészeti szempontból egyre jelentősebbé váltak. Az udvarházak névsorát térkép egészíti ki. Benda Kálmán: Csöbörcsök, egy magyar falu a Dnyeszter partján c. tanulmányában eddig ismeretlen források igen alapos feltárásával mutatja be egy olyan kisebb közösség sorát, mely a népi-nemzeti együttesből kiszakadt. A XV. században megtelepült magyar határőr családok a tatár környezetben évszázadokon át tartották magyarságukat és római katolikus vallásukat, mígnem az 1812-ben Oroszországhoz csatolt területekről végleg el nem vándoroltak Moldvába. Gunda Béla: A moldvai magyarok eredete c. írásában — Fodor István régészeti kutatásaira és sok egyéb forrásra hivatkozva, a nyelvészetileg igazoltnak látszó csángók, illetőleg moldvai magyarok és székelyek eredetelméletét kérdőjelezi meg. Szerinte a Bakó és Románvásár környékén élő magyarok a honfoglalás előtt a Kárpátokon kívül maradt magyaroknak a kunokkal keveredett utódai. A tanulmányt bőséges bibliográfia és ábraanyag egészíti ki. Szabó T. Ádám (Javaslat egy erdélyi német—román—magyar etimológiai helységnévtárhoz) egy cím szerinti etimológiai helységnévgyűjtemény kiadására tesz jól körvonalazott javaslatot, melynek alapjául Wagnernek 1977-ben megjelent Erdély történeti-statisztikai helységnévtára szolgálna. A nemzetiségi nyelveken is megjelenő mű érdemben járulna hozzá az Erdélyben együtt élő nemzetek jobb megismeréséhez. A kötet utolsó egységét Décsy Gyula: Szabó és Jakó: két magyar családnév európai összefüggésben c. értekezése nyitja. A szerző a Szabó nevet Európa egyes részein egyértelműen a foglalkozás megjelölésével kapcsolja össze, míg a Jakó nevet a bibliai Jákobtól eredezteti. Benkő Loránd tanulmányában — A védőszentek szerepe a középkori magyar névadásban — számtalan adat felvonultatásával Kniezsa István álláspontját finomítja annyiban, hogy a magyar típusú helységnevek megjelenése nem annyira a XIII., mint inkább már a XII. század második felére tehető. A névadók között 72 védőszent neve fedezhető fel, mely szokás a kétségtelen nyugati 88