Levéltári Szemle, 39. (1989)

Levéltári Szemle, 39. (1989) 2. szám - KILÁTÓ - Hegedüs Antal: Az Arhivist 1986-os és 1987-es évfolyamai / 73–75. o.

hogy országos szinten kellene rendezni Jugoszlávia levéltárügyét, a levéltári dolgozók személyi jövedelmét pedig legalább köztársasági és tartományi szinten kellene egységesíteni. A jelenlegi helyzet, azzal, hogy ugyanazért a munkáért az egyik község területén többet, a másikban pedig sokszor lényegesen kevesebbet fizetnek, demoralizáló hatású. Bozidar Draskic (Istorijski arhiv, Beograd) jogi jellegű tanulmányában a levéltári anyag létrehozóinak, a regisztratúráknak a fogalmát ismertette (51— 61). Az 1974-es jugoszláv alkotmány, az 1976-os „Társultmunkatörvény", továbbá a társadalmi, politikai, gazdasági és egyéb egyesülések megalakulását szabályozó önigazgatási megállapodások és törvények korlátlan lehetőséget nyújtanak nemcsak a fondképző szervek megalakulására, de a megszűnésére is. Ezeket a folyamatokat szinte lehetetlen nyomon követni és ellenőrizni. Ebből a helyzetből adódik Jugoszláviában a fondképzőkkel kapcsolatos sok jogi és gyakorlati levéltári dilemma. Bogdán Lekic (Arhiv Jugoslavije, Beograd), a levéltári, ül. irattári anyag értékelésének módszeréről, általános és nemzetközi szintű, egységes kritériumainak fontosságáról szólt (62—71); Péter Pavel Klasinc (Pokrajinski arhiv, Maribor) a munkaszervezetek irattárosainak képzési módjait és lehetőségeit ismertette (85—92); Dragan Cirkovic (Narodna bibliotéka Srbije, Beograd) azokról a szempontokról szólt, amelyek alapján egységesen lehetne rendezni Jugoszláviában a levéltári dolgozók személyi jövedelmét (118—140). A szerző közismert „ideológusa" és kidolgozója annak az önigazgatási alapelvnek, hogy minden tevékenység díjazásának, tehát a levéltárinak is alapja a tevékenység mennyiségi és minőségi értékelése. E rendkívül komplikált számítási folyamatnak végleges eredménye az értekezés VI. mellékletében található táblázat, amely megadja a 19 osztályba sorolt levéltári dolgozók fizetési koefficienseit. Eszerint pl. az első csoportba sorolt takarítószemélyzet koefficiensét 1,2—1,4-nek véve, a 11. csoportba sorolt levéltárosok fizetésének koefficiense 3,6—4,4-t, a 19. csoportba sorolt igazgató koefficiense pedig 6,6—7,0-t tenne ki. A pristinai tanácskozáson három előadás is foglalkozott az informatika kérdéseivel. Mladen Vujovic (Arhiv Jugoslavije, Beograd) annak az iratanyagnak a levéltári védelméről szólt, amely már a létrehozó szervnél számítógépes vagy pedig audiovizuális módszerrel lett feldolgozva (73—84). A kérdéssel való foglalkozást megköveteli az a tény is, hogy 1983. dec. 31-én Jugoszláviában 1571 számítógépes intézmény működött, összesen 1847 programírozott számítógéppel. Miután eddig egyetlen jugoszláviai levéltár sem oldotta meg az ezzel kapcsolatos informatikai feladatokat, nem készített számítógépesítési programokat, a szerző egy munkacsoport megalakításán kívül nyomatékosan ajánlja, hogy a számítógépes anyag átvétele esetén a levéltár vegye át a kész számítógépes információs eszközöket is. Bozidar Vojovic (Arhiv Jugoslavije, Beograd) annak fontosságát hangoztatta, hogy már a számítógépes rendszer bevezetése előtt úgy kell standardizálni a már meglévő és ezután készülő levéltári segédleteket, hogy azok alkalmasak legyenek a majdani számítógépes feldolgozásra (93—106). Ennek a standardizált feldolgozásnak gyakorlati példáit mutatták be a jugoszláv külügyminisztérium munkatársai, Kosara Vukasovic és Mirjana Milenkovic (107—117), a levéltári anyag tezaurusának, deskriptorainak és regisztereinek elkészítésénél. Az Arhivist 1987. (XXXVII.) száma 50 oldalon hozza a pristinai előadások után elhangzott hozzászólásokat (71—123). A más vonatkozású írások közül kiemelnénk Joze Zontar értekezését a jugoszláv levéltárügy fejlődéséről és problémáiról (134—141). Az évszázadok során, egészen 1918-ig Jugoszlávia területe hat különböző állami alakulathoz tartozott (Ausztria, Magyarország, Horvát74