Levéltári Szemle, 39. (1989)

Levéltári Szemle, 39. (1989) 2. szám - Lakos János: A levéltári kutatási korlátozások elvei / 3–13. o.

LAKOS JÁNOS A levéltári kutatási korlátozások elvei A folyóirat 1988/3. számában Szűcs László rendkívül fontos és időszerű kérdéskört exponált „Adatvédelem és kutatói érdek" című vitacikkében: a tudományos célú levéltárhasználat problémáit.

1 Ehhez csatlakozott Borsa Iván írása, amely „Kutatási korlátozások" címmel jelent meg az 1988/4. számban.

2 Szűcs László inkább az általános elveket és a pártarchívumok sajátos problémáit rendszerezte, míg Borsa Iván történelmi adalékokat hozott fel és konkrét változtatási javaslatokat tett az állami levéltárak vonatkozásában. Felvetéseik többségével egyetértek. Magam is elengedhetetlennek tartom jelenlegi korlátozási szabályaink felülvizsgálatát, sőt radikális megváltoztatását. Az ennek során érvényesítendő elvekre vonatkozó javaslatom megtétele előtt szükségesnek vélem a kutatási korlátozások hazai és külföldi helyzetképének — szigorúan a száraz tényekre támaszkodó — bemutatását. Hangsúlyoznom kell: kizárólag az állami levéltárakban őrzött dokumentumanyag kutatásának korlátozása képezi vizsgálódásom tárgyát.

3 1. Kutatáskorlátozási rendszerünk alakulása 1945 után és mai jellemzői Borsa Iván cikkében megállapítja, hogy hazánkban az 1945 utáni években volt a legrövidebb a kutatási időhatár (az iratok a keletkezésüktől számított ennyi idő után válnak kutathatóvá), mert „minden 30 évnél régebbi irat kutatása szabad volt, s legtöbb esetben 10—20 éves iratoké is".

4 Ezzel szemben a magyar levéltárügy eddigi egyetlen átfogó, polgári jogelveket kodifikáló levéltári törvénye, az 1947: XXI. te. jóval hosszabb kutatási időhatárt állapított meg, s más rendelkezései is figyelemreméltóak voltak. A törvény 4. §-a szerint: „Köziratokban a közirat fenntartójának [a levéltárnak — L. J.] engedélyével magánszemélyek kutatást végezhetnek és azokról másolatot kaphatnak, ha a kutatás tárgyául szolgáló, illetőleg másolandó közirat keletkezésétől 50 év már eltelt és ha a közirat nyilvánosságra hozása a közirat fenntartójának megítélése szerint közérdeket nem sért." Az 50 éves időhatár megszabásában egyrészt tükröződött az a háború előtti felfogás, hogy a történettudomány vizsgálódásához több évtizedes távlat szükséges, a jelenhez közeli időszak történései tehát egyelőre érdektelenek számára. Másrészt tekintettel volt a jogalkotó a levéltári anyaggal kapcsolatos egyéb érdekekre is. Mindez jól kiviláglik a törvényjavaslat indoklásából: a javaslat „összeegyeztetni igyekszik a hivatali érdeket, a történetírás érdekeit és az esetleges magánérdekeket. Azért választotta alapnak a köziratok keletkezésétől számított 50 évet. Ennyi idő el3