Levéltári Szemle, 39. (1989)

Levéltári Szemle, 39. (1989) 1. szám - Bélay Vilmos: Padányi Gulyás Gyuláné Walleshausen Éva (1917–1988) / 110 o.

Padányi Gulyás Gyuláné Walleshausen Éva 1917—1988 Az 1988-as év februárjának végén érkezett el a hír, hogy elhunyt Padányi Gulyás Gyuláné, a Magyar Országos Levéltár csaknem másfél évtizeddel ezelőtt nyugalomba vonult levéltárosa. Mióta visszavonult pesthidegkúti otthonába, alig-alig találkoztunk vele. Halálhíre is késve érkezett, így temetésén nem lehetett ott az Országos Levéltár koszorúja. Padányi Gulyás Gyuláné 1917. november 8-án született Debrecenben. Középiskolai tanulmányait a budapesti Angolkisasszonyok gimnáziumában végezte, ott tett érettségi vizsgát kitűnő eredménnyel. Édesapja hosszan tartó betegsége következtében a család anyagi helyzete nem tette lehetővé, hogy egyetemi tanulmányokat folytasson, dolgoznia kellett már tizenkilenc éves korában. Először a Nagy-Budapest c. várospolitikai hetilapnál volt gépírónő, majd kerek tíz éven keresztül különböző fővárosi hivataloknál — az elnöki, majd a kulturális ügyosztályon, a polgármesteri hivatalban, végül a Fővárosi Nemzeti Tanácsnál — dolgozott. 1949-ben került a Fővárosi Levéltárba s ettől kezdve nyugalomba vonulásáig, 1975-ig mindig levéltári területeken hasznosította tudását, nem utolsósorban kiváló gépírási készségét. 1957-től a Levéltárak Országos Központjánál, majd 1968-tól az Országos Levéltárban dolgozott, s lényegében mindig ugyanaz volt a munkaköre: a levéltári kiadványok, mind a periodikák, mind a segédletek kiadásának előkészítése, technikai szerkesztése. A Levéltári Szemle, a Levéltári Közlemények és a számos repertórium, vagy bármily néven nevezett segédlet előkészítése, a szerzőkkel, fordítókkal, kiadóval való tárgyalások, azért hogy a kiadvány megfelelő formában összeálljon, idejében megjelenjék, mindez az ő gondja-baja volt. Erre a nagy hozzáértést, tapintatot, türelmet igénylő munkára alkalmassá tette őt magas intelligenciája, tárgyalóképessége, idegen nyelvekben való jártassága. Besorolása már rég nem gépírónő volt, hiszen végül is „levéltáros" kategóriába sorolták (1957-ben), de soha nem várt arra, hogy kerüljön egy gépírónő, akinek diktálhat —• ismeretes, hogy mennyi gépelési munka akad még a szerkesztőségekben az elvben „nyomdakész" kéziratok kiadása előtt is — ő maga nekiült és legépelte, ha kellett az egész cikket, vagy bevezetést a segédlethez, vagy bármi más olyan kéziratot, amit még „át kellett fésülni". Nyelvtudása nemcsak az a „filozopterekre" jellemző passzív nyelvtudás volt, amely képessé teszi az illetőt, hogy idegen nyelvű szövegeket megértsen. Francia nyelvből felsőfokú nyelvvizsgája volt (1959), de a francián kívül jól beszélt és természetesen olvasott németül, értett latinul is és angolul is. Képes volt francia levéltáros vendég előadását nagy nyilvánosság előtt magas színvonalon tolmácsolni. Meg kell emlékeznünk színes egyéniségéről is. Igen szellemes társalgó volt. Feltételezem, hogy a kollégák közül is csak kevesen tudják, hogy fiatalabb éveiben a költészettel is próbálkozott, huszadik életéve körül nem is egy versét közölték irodalmi lapok. Férjével — aki nem egész egy évvel előtte halt meg — szenvedélyes hangversenylátogatók voltak, aligha akadt Budapesten olyan rangosabb klasszikus zenei hangverseny, amelyen ne lettek volna a hallgatók közt. Volt kollégái szeretettel és tisztelettel őrzik emlékét. Bélay Vilmos 110