Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 1. szám - MÉRLEG - Bak Borbála: A bécsi pápai követség levéltárának iratai Magyarországról 1611–1786. Bp., 1986. / 76–80. o.

rangjának elnyerésével kapcsolatban 26 iratot takar. (A legritkább esetben következik csupán egyetlen irat a megadott tételszám után.) Így a tételszámok valójában tematikai egységeket és nem levéltáriakat jelentenek. Kár, hogy a kötet összeállítója a tematikai egységek belső beosztásának elveiről a bevezetésben semmit sem szól. Így nehezen érthető, hogy nem egy esetben az egy-egy tételszám után szereplő dátum miért csak az első dokumentum keltezését tartalmazza, elfedve ezzel a többedikként közölt források dátumait. Vannak természetesen szép számmal olyan tematikai egységek, amelyek esetében az adott kérdésre vonatkozó első és utolsó dokumentum keltezésének feltüntetésével valóban jelzést kapunk a közreadott iratok évkoréról. A tematikai egységek első rubrumainál több alkalommal is előfordul, hogy az ezekben jelzett kibocsátók és címzettek nem azonosak valamennyi következő levél kibocsátójával és címzettjével. Az archeográfiai bevezetésben sajnos nem olvashatunk arról, hogy a kötet összeállítója milyen elveket követett a személy- és földrajzi nevek közlésénél, hogy milyen esetekben döntött például a keresztnevek ismételt kiírásának elhagyásáról vagy első közlésének mellőzéséről. Mikor és miért tünteti föl egyes esetekben a regeszta után külön is a dátumot? Miért szerepelnek bizonyos magyar nyelvű kivonatok után betűhíven a latin nyelvű aláírások, illetve teljes szövegű közlés után miért nincs aláírás? Milyen esetben tartotta szükségesnek, hogy szóljon a pecsétel és módjáról, mikor nem és miért? Ügy gondolom, hogy mindezek ismertetése a bizonyára indokoltan követett megoldásokat áttekinthetővé és követhetővé tette volna azok számára is, akiknek nem volt vagy nem lesz lehetősége az eredeti iratok között kutatni. A kiadvány hiányosságának érzem azt, hogy a forrásokról készült magyar nyelvű kivonat után nem szerepel az irat eredeti nyelvének megjelölése. A magyar regeszták és az eredeti nyelven kombinációban közölt dokumentumok ugyanis arról győzik meg a kötet olvasóját, hogy az iratanyag éppúgy lehet latin, mint olasz nyelvű is. Bár apróság, de meg kell jegyezni, hogy néhány esetben jó lett volna egységesíteni a szóhasználatot. Egyaránt szerepel a kötetben például a valach, vallach és vlach alak is, vagy a boszna-szerémi és a boszniai-szerémi püspökség elnevezés. Az említett következetlenségekért — amelyek főként az archeográfiai bevezetés szűkre méretezettségéből és a talán nem egészen egyértelműen tisztázott formai követelményekből fakadnak — a kötetben közzétett forrásanyag tartalmi gazdagsága, sokrétűsége kárpótol. A püspökségek anyaga közül kiemelkedik az egrié, a pécsié, a szerémié, a zágrábié és a zengg-modrusié. Igen érdekesek az esztergomi és a kalocsai érsekségre vonatkozó iratok. Az egyes püspökségeknél közölt dokumentumokból képet kaphatunk a püspökségek betöltésének körülményeiről, a pápai fölhatalmazásokról, a püspökök közötti joghatósági vitákról. A nunciusok levelei adalékokkal szolgálnak egy-egy püspök személyének megismeréséhez. Szólnak a dokumentumok a püspöki könyvtárakról és az egyházmegyében használt könyvekről (katekizmusokról, liturgikus könyvekről), az egyházmegye papjainak ajánlott erkölcstani könyvekről és a könyvcenzúráról. A levelek és a jelentések tájékoztatnak a püspökök mellett működő kanonokok teendőiről, a székesegyházi zsolozsma rendjéről, a világi papságról és a szerzetesekről. Igen érdekesek azok a források, amelyek az egyes római katolikus püspökségek területén élő nem katolikus lakossággal kapcsolatos gondokról, a térítő tevékenységről, a görögkeleti és a görög katolikus egyház viszonyáról szólnak. Bőséges a szabad királyi városi rangért küzdő püspöki városnak, Pécsnek 1775— 1778-ban keletkezett iratanyaga. A források külön csoportja foglalkozik az 79