Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 1. szám - MÉRLEG - Draskóczy István: Kállay István: Az úriszéki bíráskodás a XVIII–XIX. században. Bp., 1985. / 81–83. o.

Kállay Isten Az úriszéki biráskodás a XVIII —XIX. században Bp., 1985. Akadémiai kiadó, 484 pag. Közismert, hogy a feudális korszak igazságszolgáltatásában milyen fontos szerep jutott a földesúri bíráskodásnak. A magyar szakirodalom érdeklődésének a homlokterébe azonban sohasem került. A felszabadulás után Eckhart Ferenc és Varga Endre az intézmény XVI—

XVII. századi történetét vizsgálta. Degré Alajos pedig egy tájegység, a Dél-Dunántúl úriszékeinek a peres eljárását dolgozta fel a XVIII—

XIX. században. Munkásságuk (és mások kutatásai) ellenére, ismereteink még mindig hiányosak voltak erről az ítélőszékről. Kállay István elődei nyomdokán haladva a XVIII—

XIX. századi időszak történetét dolgozta fel legújabb könyvében. A rendszer működésének a feltárását a tételes jog, a törvényhozási emlékek, a jogi kézikönyvek nem könnyítik meg. Ehhez a mindennapi joggyakorlat vizsgálatára van szükség. Kállay István erre a munkára vállalkozott. A szerző művének a címe azt ígéri, hogy az úriszékek működését mind a főrangúak, mind pedig a köznemesek, mind pedig az egyháziak birtokain végig fogja kísérni. Ebből a szempontból a címe ellenére a munka szűkebb tematikájú, s csak a nagybirtokon folyó joggyakorlattal ismerteti meg olvasóját. A többi birtoktípusra már csak utal. A lényegében szűkebb témaválasztás — véleményünk szerint — nem volt hiábavaló. így Kállay István sokoldalúan, gazdagon dokumentálva tudja bemutatni, hogy a már korábbi kutatásai révén hozzá közelebb álló világi nagybirtokon miként folyt az igazságszolgáltatása kutatási terület megválasztása azért is szerencsés, mert az úriszékek épp ezen a birtoktípuson voltak a legfejlettebbek. A munka nyersanyagát azoknak a családoknak az iratai alkotják, amelyeknek az archívumait a Magyar Országos Levéltárban őrzik. A könyv két nagy részre osztható. Az elsőben a bíráskodás szervezetével, a peres eljárás gyakorlatával ismerkedhetünk meg, míg a második rész fejezeteiben a konkrét jogesetek vizsgálata következik. Eckhart Ferenc és Varga Endre kutatásaiból jól tudjuk, hogy a XVI—

XVII. században az úriszék igen nagy létszámú testület volt. Mint Kállay kimutatja, a XVIII. században a helyzet megváltozott. A bíróság csupán öt főből állt, közülük ketten a megyét képviselték. A megyei tisztviselők egyben ellenőrizték a testület munkáját. A bíróságon való elnökösködésre a földesúr már csak ritkán vállalkozott. Mivel évente csak néhány alkalommal (2—3) tartottak úriszéket, gyakori volt, hogy egy-egy ügyet más fórumon döntöttek el. így például a birtokigazgatási feladatok tárgyalása közben is kerülhetett peres ügy az uradalmi tiszti szék vagy a családülés elé. Gyakori volt a földesúri tisztek szóbeli bíráskodása. A földesúri jogszolgáltatásban az uradalmi ügyészi hivataloknak jutott jelentős szerep. Uradalmi ügyészek már a XVII. században is dolgoztak az egyes 81