Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 1. szám - KILÁTÓ - Körmendy Lajos: A "La Gazette des archives" c. folyóirat 1985. évi évfolyama / 67–71. o.

képletekkel véli kiszámítani, hogy a rendezés során, tehát a levéltáros munkája révén az iratok információs értéke mennyivel gyarapodott.

3 Engedje meg a tisztelt olvasó a recenzensnek, hogy eltekintsen a részletes ismertetéstől. Egyrészt azért, mert matematikai ismereteit a cikkben közöltek meghaladják, másrészt, mert eléggé szkeptikus is, lévén, hogy szerinte a rendezés minőségét nagyon sok nem számszerűsíthető dolog, így pl. az iratok rendezés előtti állapota, segédlettel való ellátottsága, szerkezete stb. is meghatározza. Álljon itt viszont a levezetés végeredménye: Inf (n) = [n + 1/2) Inn — n +1] In 2. „Inf" — információmennyiség, ,,n" az iratok száma, „In" = a Napier-féle logaritmus. Ezzel lehet tehát megállapítani, hogy a rendezést végző levéltáros jó munkát végzett-e. * * * Az évfolyam utolsó számát teljes egészében az 1984 végén Párizsban megrendezett szakmai nap referátumai és felszólalásai töltik meg. Ezentúl nemcsak egyszerűen információcserének szánják ezeket a találkozókat, hanem — G. Ermisse, a szövetség elnökének megfogalmazása szerint — igazi „tanulmányi napot" kívánnak szervezni. Kilépnek a szakma szűk keretei közül, külső előadókat is felkérnek szereplésre, a fórumot pedig a tárgyba vágó felmérésekkel és regionális találkozókkal készítik elő. A párizsi fórum címe „Az információhoz való jog és a titoktartás; a jelenkori levéltári iratok kutathatósága és reprodukálhatósága" volt.

4 A választást nemcsak a téma fontossága indokolta. 1978—79-ben három nagy, átfogó törvényt bocsátottak ki Franciaországban, melyek módosították az eddig érvényben levő kutatási szabályzatok feltételeit. Az eltelt időszak kellő távlatot ad az értékelésre és összegzésre: mennyire váltották be a törvények a hozzájuk fűzött reményeket, mennyiben változtatták meg a levéltárosok munkáját, mely területeken kellene változtatni a jogszabályokon. Mielőtt a cikkek ismertetésébe fognánk, ismerkedjünk meg a szóban forgó törvények leglényegesebb pontjaival, illetve a létrejöttük eredményeivel. A hatvanas-hetvenes években a fejlett nyugati országokban két ellentétes előjelű, de ugyanakkor egymással összeegyeztethető, egyre erősödő társadalmi igény fogalmazódott meg: a közéletbe való nagyobb betekintés joga egyrészt, másrészt a magánélet fokozott védelme. Nem nehéz megtalálni ezen követelések mögött a társadalmi mozgatórugókat. A hetvenes évek elejétől emlegetett válság nemcsak gazdasági (olaj-) válság, hanem társadalmi krízis is. A megmerevedett állami-társadalmi struktúrák egyre kevésbé tudtak megfelelni a gyorsan változó körülményeknek, az állampolgárok egyre elégedetlenebbek lettek a rosszul működő, bürokratikus intézményekkel, a szociális szolgáltatásokkal stb. Kis túlzással fogalmazva: föllázadtak az állam ellen, követelték a viszszavonulását, az ügyekbe viszont maguk nagyobb beleszólást kívántak. A" zöldek mozgalma, a reprivatizálás, a különböző, alulról jövő polgári kezdeményezések, akciók bármilyen távol eső fogalmak, bármilyen különböző politikai tartalommal is bírnak, mégis ugyanannak a változásnak a megjelenési formái és hordozói. Ezek a hullámok a levéltárakat is elérték, és a legmarkánsabb változást — itt, Franciaországban — a kutathatóság kérdésében okozták. A közügyekbe való nagyobb beleszólás követelése a kutatási korlátozások csökkentését eredményezte. Másrészt a számítógépek és a nyomukban gomba módra elszaporodó adatbankok, növelték a félelmet, a kiszolgáltatottság érzését keltették az egyszerű állampolgárban, tehát fokozottabb védelmet követeltek, ami a levéltárakban és az irattárakban a magánérdekű iratokba való betekintés további korlátozásának követeléseként jelent meg. 69