Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 1. szám - Ress Imre: Nemzeti levéltári vagyon – közös szellemi tulajdon: a bécsi magyar levéltári delegáció szerepe a határokon átnyúló levéltári problémák megoldásában / 3–10. o.

RESS IMRE Nemzeti levéltári vagyon — közös szellemi tulajdon A bécsi magyar levéltári delegáció szerepe a határokon átnyúló levéltári problémák megoldásában* Az államhatárok változása, a különböző népeket egészében vagy részben egybefogó államkeretek felbomlása azt eredményezte, hogy számos állami, nemzeti, etnikai és vallási közösség történetének rekonstruálásához szükséges forrásbázis jelentékeny hányadával egy másik állam rendelkezik. A határokon kívüli levéltári forrásanyag kutathatóságának, feltárásának, közreadásának intézményes biztosítása a modern történeti forráskiadás múlt századi kezdeteitől napjainkig számos országban az állami tudománypolitika fontos célkitűzései közé tartozik. A külföldi levéltárak között, amelyek Magyarország történetére vonatkozó levéltári anyagot őriznek, mind az iratok mennyiségét, mind forrásértékét illetően kiemelkedő helyet foglalnak el az Österreichisches Staatsarchiv történeti taglevéltárai. Ennek oka aligha kíván bővebb magyarázatot. A bécsi központi levéltárak állagainak hungarikaanyagban való gazdagsága abból ered, hogy Magyarország 1526-tól 1918-ig állami-rendi különállását többé-kevésbé megőrző tagja volt a Habsburg-uralkodók által bírt országok konglomerátumának. A bécsi levéltárak számos állaga ily módon a Habsburg központi államhatalom és a magyar állami-rendi igazgatás sajátos összefonódását, egymásmellettiségét tükrözi. A magyar történeti forrásokban való bőségük ellenére ezek a levéltárak viszonylag későn nyíltak meg a magyar történetkutatók előtt. Csak a reformkor végén alkalmaztak először Gévay Antal személyében magyar levéltárost az egyik legfontosabb levéltári intézményben, a Haus-, Hof- und Staatsarchivban. Korai halála ellenére Gévay — a Habsburg-udvar és a török Porta kapcsolataira vonatkozó iratok publikálásával — jelentőset alkotott. 1848—49 után a neoabszolutizmus nyomasztó kultúrpolitikai viszonyai közepette nem juthatott magyar történész a bécsi levéltárakban őrzött forrásokhoz.

1 Ez az állapot az 1867-es államjogi átrendeződést követően változott meg, amikor a liberális érában megnyílt a lehetőség a XVI—

XVII. századi levéltári anyag szabadabb használatára. A magyar történeti forráskiadásnak az elkövetkező évtizedekben megfigyelhető fellendülése szoros kapcsolatban állt a bécsi levéltárak megnyitásával és az ottani magyar levéltárosok tevékenységével. A dualizmus korában mind a tudományos követelmények, mind pedig a politikai körülmények szükségessé tették magyar levéltárosok alkalmazását a bécsi levéltárakban. Egyrészt a rendezési és leltározási munkák sikere érdekében volt szükség a magyar történelemben járatos szakemberekre, másrészt 1867 után a bécsi központi levéltárak a közös minisztériumok alárendeltségébe kerültek, s ennek következtében * A határokon átnyúló levéltári együttműködés problémájával foglalkozó 20. Osztrák Levéltári Kongresszuson 1987. augusztus 31-én Kismartonban elhangzott előadás magyar nyelvű, bővített változata. 3