Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 4. szám - Vajay Szabolcs: Veszprémvölgy és alapítói / 20–24. o.

tos ... Az oklevél görög nyelve valamely császári megbízott jelenlétére enged következtetni, aki a „megnyugtató rendezés" hírét vihette Bizáncba. Erre a dátumra, erre az indokra, erre a genealógiai besorolásra és erre a — II. Konrád támadását is érthetőbbé tevő — 1029. évi bizánci—magyar szövetségújításra szabad az adottságok ismeretében a datálatlan veszprémvölgyi oklevél kiadásának pontosítási kísérlete során következtetni. A következtetés még nem állítás. Esetleg azzá lehet, ha Velencének még kevéssé kutatott, korai levéltári anyaga e tekintetben bárminői meglepetéssel szolgálhatná. ....•..•.-. Elismerés illeti Érszegi Gézát, hogy ezen eszmefuttatás elindításához fellazította a talajt. A fentiek beigazolódása, esetén a pannonhalmi alapítólevél megtarthatja a magyar diplomatika elsőszülöttségét, a keltezetlen veszprémvölgyi görög oklevél kiállítása pedig az 1029/1031 időközre lenne javasolható. JEGYZETEK 1 Levéltári Szemle, XXXVIII. (1988), 3. sz., 3—13. 2 Georgius Pray: Vita S. Elisabethae viduae... nec non B. Margaritae virginis ... Tyrnaviae, 117; Hóman Bálint: A veszprémvölgyi 1109. évi oklevél hitelessége, „Századok", LI. (1917), 99—136; Szentpétery Imre: Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke, Budapest, 1923, I. 1, 1. sz.; Moravcsik Gyula: Görög nyelvű monostorok Szent István korában, „Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulójára", szerk. Serédi Jusztinián, Budapest, 1938, I. 387—422; Györffy György: Diplomata Hungáriáé Antiquissima, 1000—1146, „Történelmi Szemle", III. (1960), 525—535; és ugyanő: István király és műve, Budapest, 1977, 321—323. 3 Horváth Cyrill: Johannes Vercellensis és a magyar Margit-flegenda, MTA, Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből, 8. füzet, 20. sz., Budapest, 1908, 19; Vajay, Szabolcs de: Byzantinische Prinzessinnen in Ungarn, „Ungarn Jahrbuch", X. (1979), 25—26 és 32. j.; Szent Margit legendája. „Árpád-kori legendák és Intelmek", szerk. Érszegi Géza, Budapest, 1987, 125. 4 Levéltári Szemle, XXXVIII. (1988), 3. sz. 5. 5 Psellos (I. 24) említi, hogy Zoé a házasságkötéskor ötvenedik évében járt; egy másik szövegrészben (I. 35) pedig arról tudósít, hogy Romanos tíz évvel volt idősebb Zoénál, Michel Psellos: Chronographie 976—1077, kiadta és fordította E. Renauld, „Collection Byzantine Guillaume Búdé", Paris, 1928. 6 A birodalmi haderő legfőbb parancsnoka és a Szent Palota őrségének is feje. Hadászati szempontból a birodalom keleti (Anatólia, Kaukázus) és nyugati (Balkán, Dél-Itália) hadtestparancsnokainak szolgálati felettese, vö. Louis Bréhier: Le monde byzantin, I.: Vie et mórt de Byzance, Paris, 1947, 954. 7 Psellos (I. 30) tudósítása révén Romanos pályafutása fokró fokra követhető. Mint quaestor kezdé, majd prötospatharios, a Hyppodrőmos ítélőszékének főbírája, patrikiosz, a Főtemplom (Hagia Sophía) sáfárja, végül a Város vezetője: eparkhosz, mielőtt a nagydomesztikosz rangját elnyeri, amelyből 1028-ban elébb Caesar, majd császárrá lesz. 8 Traité d'Etudes byzantines, I.: Chronologie, par V. Grumel, Paris, 1958, 358. — Jegyezzük itt meg, hogy Romanos Argyros ereiben is folyt dinasztikus vér: dédanyja Agatha Lekapena, Bíborbanszületett VII. Konstantinos császár apósának és társcsászárának, Lekapenos I. Romanosnak leánya, akitől a trónra emelt utód keresztnevét is örökölte volt. 9 A korabeli tudósítás szerint a halálát érző VIII. Konstantinos maga elé rendelte volna Romanost és Helénát és feltette a kulcskérdést: vagy beleegyeznek a válásba, vagy mindkettőjüket megvakíttatja. Heléna erre önkezével levágta haját és hagyta, hogy kolostorba vigyék, ahol 1032-ben halt meg, Mária apáca néven. III. Romanos, Zoé nagy bosszúságára, díszes síremléket állíttatott neki és imákat rendelt emlékezetére, M. Canard: Les sources grecques de Phistoire byzantine au XI

e siecle. „Revue des études byzantines", XIX. (1961), 304. — Említendő, hogy Heléna Romanosnak már második felesége volt. Egy ismeretlen elsőtől gyermekte23