Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 2. szám - HÍREK - Stier Miklós: Városok és mezővárosok a pannon térségben a középkor kiteljesedésétől a török korszakig, XIII–XVI. század: "Mogersdorf" Nemzetközi Kultúrtörténeti Szimpózium, Graz, 1987. június 30–július 4. / 83–86. o.

ható. A táj nagyon tagolt, sok volt az aprófalu: a középkor végén 3156 helység, az ország helységeinek 16,5%-a esett erre a vidékre. Mindez visszahatott az úthálózatra is: ez is sűrűbb az országos átlagnál. A vásártartó helységek kétharmada útkereszteződéseknél, révátkelőhelyeknél, vagy az országhatáron található, a többi pedig a jelentősebb utak mellett, egymástól általában 12— 18 km-re. A Magyarországot Horvátországgal, Velencével, Ül. Stájerországgal összekötő kereskedelmi utak ezen a területen mentek keresztül, és úgy tűnik, hogy a Délnyugat-Dunántúlon nem egyetlen, hanem több útvonalra osztódtak szét. A sűrű hálózat másik oka a terület jelentős szőlőművelése. Az oppidumok és vásároshelyek többsége szőlőtermelő vidéken keletkezett, összefügg a mezővárosiasodás a birtokrendszerrel is: 44 helység, azaz 30,6% birtokközpont volt. (Ennek ellenére volt néhány hatalmas uradalom oppidum sőt vásártartó hely nélkül.) A sűrű út- és piachálózat csak regionális jellegű alközpontok létrejöttét tette lehetővé, a várossá fejlődést akadályozta. A Délnyugat-Dunántúl számára a várost a távoli városok, Sopron, Székesfehérvár, Buda, Pest, Pécs, sőt Szeged jelentették, az országos aránynál nagyobb mértékben költöztek innen származók ezekbe a városokba. Ennek ellenére nem becsülhetjük le ezeknek az oppidumoknak, ill. vásártartó helyeknek a szerepét, a lakosság kb. 1/5-e élt a terület 144 helységében. Találunk itt kereskedőket, kézműveseket, a kolostorok többsége is, főként a koldulórendeké, itt épült. A korszak végén még erőteljesebb a mezővárosiasodás, a 91 oppidum közül 18 1490 után lett azzá. Darja Mihelic (Ljubljana) „Az alsó-stájer városok és mezővárosok iparáról" c. előadása a XIII—

XVI. sz. közötti kézművesipari fejlődés néhány kérdését vizsgálta. Ez volt az az időszak — hangsúlyozta —, amikor az ipar a maga termékeivel már nemcsak a városokban és a mezővárosokban, hanem a vidéken is életfontosságú gazdasági ténykedéssé vált. Egyes iparűzők megpróbáltak iparáguk számára monopoljogokat teremteni, azonban többnyire sikertelenül. Szabályozni igyekeztek viszont az ipari termékek kereskedelmi gyakorlatát. Különösen pregnáns az élelmiszer-kereskedelem szabályozása. (Kenyér, hús.) A vendéglátás (borkimérés, kocsma, vendéglő szálláslehetőséggel) tulajdonképpen átmenet az ipar és a kereskedelem között. Harald Prickler (Eisenstadt — Kismarton) „Az osztrák—stájer határvárosok és a burgenlandi—nyugat-magyarországi térség. Aspektusok a város—vidék kapcsolatához az országhatáron keresztül" című előadásában — kapcsolódva a két előző magyar előadáshoz — mindenekelőtt leszögezte: Az osztrák és stájer fejedelmi határvárosokkal (Hainburg, Bruck a. d. L., Wiener Neustadt, Hartberg, Fürstenfeld és Radkersburg) szemben a középkorban a határ közelében a magyar oldalon csak a szabad királyi város, Sopron létezett. A földesúri városok és vásároshelyek, mint például Kőszeg, Kismarton, Szalónak, Pinkafő, Németújvár, nem képeztek ellensúlyt. A határon túli kapcsolatok ezért többnyire város—vidék/vidék—város kapcsolatként alakultak ki. A városok kölcsönös és nagy hatással voltak a vidékre, mint a mezőgazdasági termés gyűjtőpontjai, kézműipari készítmények előállítási és beszerzési, és mint a nemzetközi árukereskedelem helyei. Háborús időkben „védőbástyák", békében „hidak" voltak. Milyen módon hatott a határ normális helyzetben, tehát békében, a város—vidék/vidék—város kapcsolatára? Gátlóan vagy elősegítően? A vizsgálatok eredményeit Prickler így összegezte: 1. A város és a vidék kapcsolata a korszakban országhatárok által alig szenvedett kárt. 85