Levéltári Szemle, 38. (1988)
Levéltári Szemle, 38. (1988) 2. szám - Mraz, Henrike: A kamarai igazgatás kezdetei a Bánátban / 28–42. o.
Az említett társadalmi és szolgálati különbség a katonák és a kamarai tisztviselők között arra ösztönözte a Titkos Pénzügyi Konferenciát is — amely 1716. november 20-án a császár jelenlétében 20. ülését tartotta —, hogy egy udvari kamarai tanácsos kiküldését ajánlja a Bánátba „a gazdaság megőrzésére és szabályozására". Az ülésen, úgy tűnik, maga III. (VI.) Károly is támogatta ezt. Azt ajánlották, hogy az Udvari Haditanács alelnökének, Herberstein grófnak a vezetése alatt a neoacquistica kérdéseinek a tárgyalására létrehozott bizottságba az állami bank (Bancalitát) vezetőjét küldjék ki. 33 Az Universalbancalitát III. (VI.) Károly alapítása volt. Az állami bank funkcióját látta el és a császár a pénzügyek átfogó javulását várta ettől. 34 Az 1714. december 14-én kelt császári pátens hozta létre. Ezzel az 1705-ben alapított bécsi városi bank (Wiener Stadtbank) mellett, amelyet Ministerialbancodeputation vezetett és közvetve ugyanígy állami volt, létrejött egy további pénzintézet. A két intézet és az Udvari Kamara fölé rendelte az 1716. augusztus 19-i döntés a pénzügyi konferenciát. 35 Feladata az összpénzügyek felügyelete és legfelső irányítása volt. Fennállásának első éveiben a császár is ismételten részt vett az ülésein. Befolyása azonban fokozatosan csökkent, s hamarosan a neoacquistica ügyei is eltűntek a jegyzőkönyvekből. A pénzügyi konferencia november 20-i tanácskozásának eredményét ugyanezen dátum alatt dekrétum formájában közölték az Udvari Kamarával. Ez egy nagyon fontos ügyirat, amellyel a császár hivatalosan is felhatalmazta az Udvari Kamarát és az Udvari Haditanácsot a Bánát berendezésére. Aláírói a pénzügyi konferencia elnöke, Leopold Trautson herceg és az előadó, B. G. von Mikosch voltak. A szöveg így hangzik: „ö császári és katolikus felsége legfelsőbb érdekből úgy találta, hogy a temesvári Bánátban a gazdaság berendezése és helyreállítása időveszteség nélkül kézbe vétessék és az ehhez szükséges rendelkezéseket az Udvari Kamarának megtenni javasolta. Még akkor is, ha ez nem történik másként, minthogy az ügy előmozdítására egy udvari kamarai tanácsost küldenek ki. őfelsége részletes véleményét a következőkben méltóztatik tudatni. A tervezett elrendezéssel a császári Udvari Haditanács és a főhadbiztosság részéről tett intézkedéseket egyeztetni és koncentrálni kellene. Amikor ő császári és katolikus felsége legkegyelmesebb elhatározását közzéteszik, az Udvari Haditanács alelnökének vezetése alatt létrehozott bizottságban a mű elővétessék és megfontoltassék. Amikor a kívánt kiküldetés megvalósul, a kiküldött személyt eligazítják, következésképpen, amikor a gazdaság a kincstár javára berendezhető, az Udvari Kamara erről referátum formájában részletes szakértői véleményt terjesszen elő." 36 A dekrétum november 27-én érkezett meg az Udvari Kamarához. Palm udvari tanácsos jegyezte fel az ügy darabra, hogy az a kamara november 30-i előterjesztéséhez tartozik. 37 c) Jenő herceg instrukciói Mercy és Wallis tábornokok számára Jenő herceg a császári fősereggel Temesvárt ostromolta. Ő maga november 2-ig maradt a táborban. Október végén elrendelte a csapatok visszavonását a téli szállásra. A rendezett széttelepítés véghezvitele érdekében szükséges volt egy valamennyire is funkcionáló úthálózat, melynek helyreállítására Savoyai Jenő már közvetlenül Temesvár bevétele után, 1716. október 16-án megbízást adott Szeged, Arad és Nagyvárad parancsnokainak. 38 Az elvonulás október 26-án kezdődött, a vezérkar Budára igyekezett. 39 35