Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 1. szám - Labádi Lajos: Csongrád megye szolgabírói hivatalainak működése, 1728–1944 / 11–22. o.

lyén — egy_ új központi járást szervezhessenek. Az új járás szolgabírójának teendői között a rendészeti ügyek halmozottabban jelentkeztek, mint más járásokban. Neki kellett a szegvári megyeházán levő tömlöcökre és rabokra felügyelnie, a rabokat kihallgatnia, valamint a törvényszéken hozott büntető ítéleteket végrehajtania. Közigazgatási hatásköre a szegvári, mindszenti és ányási határra terjedt ki.

1 A központi járás felállításával a megye járásainak száma háromra emelkedett. Ez a járási és kerületi beosztás az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején változatlanul megmaradt. Csongrád megye császári katonaság általi megszállása 1849. augusztus első napjaiban megtörtént. A Csongrád és Csanád megyék királyi biztosává kinevezett Temesváry István nyomban hozzálátott a polgári közigazgatás megszervezéséhez. Kinevezte Dobosy Lajost Csongrád megye kormányzó alispánjává, s megbízta a megyében levő járások, városok és községek elöljáróságainak átszervezésével. Dobosy alispán a szervező munka során a megye hagyományos közigazgatási beosztását vette alapul. Ez azt jelentette, hogy egyelőre megmaradtak a szabadságharc előtt és alatt létezett járások (tiszáninneni, tiszántúli, központi), ül. az azokon belül szervezett kerületek (szegedi, csongrádi, szentesi, vásárhelyi, szegvári). Csupán annyi változás történt, hogy megszaporodott a főés alszolgabírák száma. Míg korábban 3 fő- és 2 alszolgabíró irányította a járásokat, most 5 fő- és 5 alszolgabírót neveztek ki, vagyis minden kerület élére egy fő- és egy alszolgabíró került. (Ez már előrevetítette a későbbi járási beosztást.) A kinevezésekre 1849. szeptember 7-én került sor. Ebben az ideiglenesnek szánt megyei szervezetben még megmaradt az alispáni tisztség. Közvetlenül a kormányzó alispán irányította a megyei és járási tisztviselők munkáját. Egy ideig a szolgabírók kettős feladatköre (közigazgatási és igazságszolgáltatási) is megmaradt.

2 A megye járási-kerületi beosztását lényegében nem változtatta meg az 1849 októberében kibocsátott „ideiglenes közigazgatási rendezet", amely intézkedett Magyarország katonai-polgári kerületi beosztásáról, illetve az egyes közigazgatási szintek kormányzásának rendjéről. A járásokra, mint a legalsó szintű közigazgatási egységekre nézve csak annyit mondott ki a rendelet, hogy: „A megyék, lehető tekintettel az illető községek, lelkészségi területek, s az eddigi járásoknak határaira, nem különben a földirati s helybeli viszonyokra, a népség szükségeire, s a közszolgálat igényeire, politikai igazgatási járásokra fognak felosztatni. Ezen járások sem oly kiterjedtek, hogy a rendezett igazgatás és folytonos felügyelés lehetetlenítessék, sem oly kis területűek ne legyenek, hogy az igazgatás hatásának feletti szétágazását s az álladalmi pénztár aránytalan terheltetését következtethetnék."

3 A járások irányítását továbbra is a szolgabírák végezték, annyi különbséggel, hogy ezentúl közvetlen felettesük nem az alispán volt, hanem a megye élére állított megyefőnök. Csongrád megye járási-kerületi beosztásában azt követően történt változás, midőn 1849 novemberében nyilvánosságra hozták a „Magyarországban ideiglenesen behozandó bírósági szervezetek" tárgyában kiadott rendeletet. Ebben az olmützi alkotmányban megfogalmazott elv nyert gyakorlati megvalósítást, mely kimondta a közigazgatásnak és igazságszolgáltatásnak a legalsó (járási) szintig lemenő szétválasztását. E rendelet kapcsán került ismét napirendre Csongrád m

egye járási beosztásának kérdése. Gyulai Gaál Eduárd kerületi főispán a járások számának csökkentése mellett döntött. 1850. január 22-én kelt leiratában elrendelte a központi járás megszüntetését, s intézkedett a megszűnő járás helységeinek a megmaradó járásokba való besorolásáról. Ettől kezdve nevében is megváltoztatták a hagyományos — tiszáninneni, tiszántúli — járási beosztást. A korábbi 4 kerület — szegedi, csongrádi, vásárhelyi, szentesi — emelkedett 12