Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 3. szám - DOKUMENTUM - Gergely Jenő: A keresztényszocialista mozgalom Magyarországon az 1920-as évek első felében / 25–48. o.

Turisztika és a sport megkedveltetésére megszerveztük a Magyar Munkás Turista Egyesületét, valamint a Vasakarat Sport Egyesületet. Nagyméltóságú Püspöki Kar! Ezen dióhéjban összefoglalt jelentés kifejezője azon sokoldalú, nehéz munkának, amit a munkásszervezkedés terén kifejteni s végezni kell. A munkás lelkét csak az esetben tudjuk megnyerni, ha nap-nap után minden ügyes-bajos dolgában rendel­kezésére állunk. Midőn a bíboros Hercegprímás Űr és a nagymélt. Püspöki Karnak velünk szem­ben tanúsított jóindulatát, erkölcsi és anyagi támogatását megköszönjük, alázattal kérjük jelentésünk tudomásulvételét s munkásmozgalmunk további kegyes támoga­tását. Budapest, 1926. március 16-án. Tobler János Hódoló tisztelettel központi főtitkár, Székely János v. képviselő. központi elnök v. államtitkár (Géppel írt, eredeti jelentés. EPL Cat. 46J944—1926. 2—7. fői.) IV/2. sz. dokumentum KERESZTÉNYSZOCIALISTA ORSZÁGOS SZAKEGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE Méltóságos Székely János központi elnök úr Budapest. A nagyméltóságú püspöki kar a március 17-én tartott püspöki értekezleten tu­domásul vette a kimerítő évi jelentést; őszinte elismerését nyilvánítja a vezetőség­nek a mostoha viszonyok között is eredményes munkáért. Készséges jóindulattal tá­mogatja a püspöki kar azt a törekvést, hogy a Keresztényszocialista Szakegyesüle­tek Szövetsége központi házhoz jusson. Remélhetőleg eredményre vezetnek a tár­gyalások. Mivel a felállítandó titkárságok közül az esztergomi—dorogi már ismételten szerepel a jelentésben, s mivel ennek felállítását magam is szükségesnek tartom, haj­landó vagyok a szövetségnek egyelőre 15 000 000 korona hozzájárulást fizetni, ha az esztergomi—dorogi titkárságot betölti. Fogadja... Esztergom, 1926. márc. 27. Csernoch (Kézzel írt levélfogalmazvány. EPL Cat. 461944—1926. 8. főt) JEGYZETEK 1 Csernoch János hercegprímás beszéde a Szent István Társulat jubileumi közgyű­lésén, 1923. május 17-én hangzott el. Közli Nemzeti Üjság, 1923. május 18. 2 Az 1922-es nemzetgyűlési választások idejére a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja (KNEP) három frakcióra hullott szét. A keresztényszocialista csoport to­vábbra is a KNEP-nek nevezte magát, élén a pártelnök Haller István állt. A vá­lasztásokon ellenzéki programmal indultak, aminek fő oka az általános titkos vá­lasztójog megszüntetése volt. A második nemzetgyűlésbe 9 képviselővel vonultak be, de 1923-ra két képviselő a kormányt támogató keresztény párthoz csatlakozott. 3 A párt újjászervezéséről 1. a 4. sz. jegyzetet. 4 A Központi Sajtó Vállalatot (KSV) 1918 őszén Bangha Béla és a jezsuiták kezd­ték szervezni részvénytársasági alapon. A közbejött forradalmak és infláció miatt a KSV-lapok csak 1919 szeptembertől jelenhettek meg. (Nemzeti Űjság, reggeli, Oj Nemzedék, délutáni politikai napilap.) Az Űj Lap nem tartozott a KSV-hez. 5 Az Alkotmány a Katolikus Néppárt politikai napilapja volt. Bár szerkesztői és szerzői gárdáját a KSV örökölte, az mégsem tekinthető jogutódjának, mert újságjai nem pártlapok voltak. 6 Heinrich Ferenc nagytőkés, volt miniszter és munkapárti képviselő. 1919 őszén Lovászy Mártonnal alapították meg az Országos Nemzeti Pártot. Decemberben 47

Next

/
Oldalképek
Tartalom