Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 4. szám - Papp Gáborné: Trócsányi Zsolt (1926–1987) / 109–110. o.

TRÖCSANYI ZSOLT (1926—1987) 1987. augusztus 23-án meghalt Trócsányi Zsolt főlevéltáros, történész, az Orszá­gos Levéltár nyugdíjas munkatársa. Életének 61 évéből 38 a levéltárban telt el, a hazai levéltárügy és történet­tudomány szolgálatában. Trócsányi Zsolt Pápán született 1926. április 15-én. A kollégium, tanárának fia, maga is pápai diáik. 1944-től a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem történelem—latin szakos bölcsészhallgatója s az Eötvös-kollégium tagja lett. 1950-ben fejezte be egyetemi tanulmányait. Közben egy tanéven át — 1947/48­ban — a bukaresti egyetem csereösztöndíjasa volt. 1949-ben történelem—latin szakos tanári szakvizsgát tett, 1950-ben pedig levéltárosi diplomát szerzett. Országos levéltári szolgálatának első évében a polgári kori külügyminisz­térium irataiban dolgozott, utána évtizedeken át, nyugállományba vonulásáig a feudális kori erdélyi kormányhatóságok levéltárainak referense volt. Latin, német, román, angol nyelvtudása, kiváló felkészültsége és számtalanszor meg­csodált munkabírása révén hamarosan a legjobb levéltári szakemberek közt tar­tották nyilván. A rábízott iratanyag rendezésében, kutatásra alkalmassá téte­lében nagy érdemei vannak. Szívós munkával, elmélyült kutatások után készí­tette el az erdélyi kormányhatósági levéltárak és az erdélyi kancellária levél­tárának az Akadémiai Kiadónál megjelent ismertető leltárát, továbbá a kuta­tók számára nélkülözhetetlen repertóriumokat, egyéb segédleteket. Kiállításo­kat rendezett nevezetes levéltári és történelmi évfordulókra. Ő készítette el egyebek mellett az Országos Levéltár 200 éves jubileumi kiállításának forgató­könyvét. A levéltárügy történetének kiemelkedően fontos, építő korszakában vett részt az alapok lerakásában és folytatta a továbbépítést. Vonzódása a levéltárosi pálya iránt tudatos történészi célkitűzéssel párosult. A levéltári munka, a források szenvedélyes szeretete és egyre mélyebb megis­merése eredményeként a XVI—XIX. századi Erdély történelmének egyik leg­jobb hazai tudósává vált, A kettős igény és indíttatás hozta létre kiváló publi­kációi sorát. Történettudományi munkásságának területe elsősorban az erdélyi történe­lem 1691 és 1849 közti szakasza; jobbágy ságtörténeti, politikatörténeti, közigaz­gatástörténeti kérdések foglalkoztatták, emellett a reformkor és 1848/49 magyar­országi történetének egyes problémáin is dolgozott. Több önálló kötetet és nagyszámú tanulmányt írt. Nevezetesebb monográfiái: Az erdélyi parasztság története (1790—2849) — (Bp. 1956); A Conscriptio Czirákyana. Az északi Par­tiura — (Bp. 1961); Wesselényi Miklós — (Bp. 1965); Wesselényi Miklós és vi­lága — (Bp. 1970); Teleki Mihály (Erdély és a kurucmozgalom 1690-ig — (Bp. 1972); Az erdélyi fejedelemség korának országgyűlései (Adalékok az erdélyi 109 •

Next

/
Oldalképek
Tartalom