Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 4. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Farkas Gábor: Arcok a magyar levéltárakból: négyszemközt Sashegyi Oszkárral / 65–73. o.

világosodás korával, azokkal a filozófusokkal, írókkal és tudósokkal, akik a hagyományos barokk világkép megváltoztatásával egy modernebb világszemlélet alapjait fektették le. Uralkodóink közül II. Józsefet találtam rokonszenvesnek. Mindez előrevetette későbbi életutam irányát: érdeklődésem már gimnazista koromban egyértelműen a történeti stúdiumok felé vonzott. így azután, miután leérettségiztem, az akkori Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészettudományi karára iratkoztam be. Az egyetemi évek alatt a tanári képesítés mellett a könyvtárosi és a levéltárosi pályára kaptál felkészítést? Az egyetem akkoriban még tisztán a tudományos képzést tartotta feladatának. A tanári pályára sem maga az egyetem, hanem a mellette működő Tanárképző Intézet készített fel. A könyvtárosi és a levéltárosi pályákra való felkészítés az egyetemi tanulmányok utáni gyakorlatra hárult. Az egyetemen kezdetben a magyar, német és angol szakokat hallgattam s a második tanulmányi év végén e szakokból tettem alapvizsgát. A harmadik évben, amikor mindegyik szakból szakdolgozattémát kellett választani, a harmadik szakot már elhagytam. Magyar irodalomból Horváth János, német irodalomból Thienemann Tivadar tanítványa voltam. Mindketten az irodalomtörténetnek olyan irányzatát művelték, amely jóval több volt a hagyományos, pusztán esztétizáló irodalomtörténetnél s bizonyos mértékig művelődéstörténetté szélesült. Kettőjük közül Thienemann befolyásolta döntőbben pályámat. Másodéves voltam, amikor ő a pécsi egyetemről a pestire került át, az elhunyt Bleyer Jakab helyére. Ajtajára egy nyomtatott jegyzéket függesztett ki a másod- és harmadéves hallgatók számára, amely azokat a témaköröket sorolta fel, amelyekből hallgatóinak szakdolgozat, illetőleg doktori disszertáció készítését javasolta. Amikor arra került sor, hogy megkérdezze a hallgatókat, kik választanak cenzúratörténeti témát, csak egy évfolyamtársam jelentkezett, akinek további sorsa ismeretlen, meg én, Thienemann az én számomra az 1800—1830 közötti időszakot jelölte ki kutatásra s e célból felküldött az Országos Levéltárba. Ezután kezdtem el az Országos Levéltár kutatótermét látogatni, ekkor ismerkedtem meg ennek az intézménynek az anyagával és szerettem meg a régi iratokkal való foglalkozást. A kutatóteremben eltöltött idő „cigarettaszüneteit" a kutatókkal való beszélgetések tették élvezetessé. Különösen egy idős, nagy tudású kutató tett rám nagy hatást, őt szinte mindig a Levéltárban találtam, valahányszor ott tartózkodtam. Ez a kutató Szimonidesz Lajos volt, aki annál is inkább érdeklődött kutatásaim iránt, mert maga is foglalkozott cenzúratörténeti kérdésekkel. Tőle nemcsak sokat tanultam, szenvedélyes előadásmódja is megragadott, bár .a magam részéről igyekeztem elfogultságtól mentesen, „sine ira et studio" vizsgálni két egymással szemben álló világnézet konfliktusait. Dolgozatomnak eredetileg „Felvilágosodás és cenzúra" címet adtam, amit Thienemann „Német felvilágosodás és magyar cenzúrá"-ra változtatott, arra hivatkozva, hogy az általa szerkesztett Minerva Könyvtárban megjelenő doktori disszertáció címében jelezni kell, hogy az ő tanszékén készült. Ezért viseli disszertációm ezt a kissé félrevezető címet. Egyetemi tanulmányaim befejeztével egy gyakorlóévet töltöttem el a Trefort utcai mintagimnáziumban, majd katonának hívtak be. Katonaidőm még le sem telt, amikor állami ösztöndíjat kaptam a bécsi Collegium Hungaricumba, az 1940/41. tanévre. A bécsi ösztöndíjas évben mivel foglalkoztál, kik voltak a kollégáid? ösztöndíjas kiküldetésem a lehető legkedvezőtlenebb időre esett. A kis Ausztriát megszállta a német Wehrmacht, egyre vadabbul tombolt a náci ter-