Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 3. szám - HÍREK - Kaszás Marianne: Funkciók, lehetőségek, munkakörök a levéltárban: beszámoló a Magyar Levéltárosok Egyesületének május 29-i tanácskozásáról / 86–89. o.

kanységben: ismeretterjesztő publikációk megjelentetése, népszerűsítő előadások tartása, kiállítások rendezése. Az előadó hangsúlyozta, hogy a megváltozott és megnövekedett feladatokat a levéltáraknak korlátozott személyi erőforrások birtokában kell ellátniuk. Jóllehet az elmúlt 20 évben jelentősen növekedett a levéltárak személyi állománya, arányaiban a növekedés mégis elmarad az elvégzendő feladatok kívánalmaitól, s mind levéltárosokból, mind levéltári kezelőkből nagy ma a hiány. Vass István felidézte azt a korábban sokat vitatott kérdést, hogy a levéltárosok gyér hivatástudata vajon az egységes előképzettség hiányából fakad-e? Véleménye szerint fontos lenne a képzés egységesítése, de ugyanakkor „fetisizálni" sem szabad a kérdést, hiszen a levéltáros ismeretek önképzései is elsajátíthatók. A levéltáron belül komoly problémaként említette azt a feszültséget, amely egyes posztok, funkciók, a bölcsész és a nem bölcsész végzettségű munkatársak között fennáll. A levéltárosok kiszolgáltatott helyzetben vannak, hiszen csak ezen a területen mozoghatnak, ugyanakkor egy közgazdász, vegyész (restaurátor), számítástechnikus, mikrofilmes stb. gazdasági-műszaki pályákon, ráadásul jobban megfizetve elhelyezkedhet. Végezetül az előadó helyeselte, hogy az Egyesület a jelen témát tűzte első rendezvényének napirendjére. A Magyar Levéltárosok Egyesületének ti. nagy szerepe lehet a levéltárosok együttgondolkodásának a kibontakoztatásában és hivatástudatának fejlesztésében. Berényi Ildikó (UMKL) hozzászólásában azt hangoztatta, hogy a régi, nagy szakmai tapasztalattal rendelkező kezelőgárda nyugdíjba menetele akut problémák forrása. A fiatalok rendszerint csak átmeneti állomásnak tekintik a levéltárat, legtöbben egyetemi felvételi előtti pár hónapra vállalják a kezelői munkát. A helyzeten igazán csak egy egységes kezelői-irattárosi képzés bevezetése segíthetne. A levéltárosok és kezelők hiánya miatt a levéltárosok túlterheltek, ami egyúttal veszélyezteti tudományos teljesítőképességüket. Egy ponton vitába szállt az előadóval: véleménye szerint a levéltárosi ismeretek csak szervezett képzéssel, nem pedig önképzéssel sajátíthatók el. A következő felkért hozzászóló Gazdag István, a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár igazgatója írásban küldte el a témához kapcsolódó véleményét. Többek között kifejtette, hogy a levéltáros szakmában éppúgy megvan az önmegvalósítás lehetősége, mint ^más hivatásoknál. Annak a levéltárosnak, aki elég tehetséges és szorgalmas, lehetősége nyílik tudományos kutatásai eredményeinek publikálására a különböző szakfolyóiratokban. Soós László (Országos Levéltár) statisztikai adatokkal bizonyította, menynyire nem vonzó szakma manapság a levéltárosi. Az ELTE Bölcsészkar levéltár szakán nappali tagozaton az utóbbi 10 évben végzettek elenyésző százaléka helyezkedik el a pályán. Ennek okát elsősorban anyagi tényezőben, az ezen a területen oly alacsony fizetésekben látta. Kifejtette a hozzászóló, hogy az elmúlt időszakban az Országos Levéltárban az anyagőrző osztályok létszáma arányaiban csökkent más területekhez (restaurálás, reprográfia, gazdasági) képest, ugyanakkor a megnövekedett kutatói forgalom .miatt a levéltárosoknak egyre kevesebb idejük jut tudományos munkájukra (ami pedig társadalmi és önbecsülésük egyik konkrét fokmérője). Társadalmi értékrendszerünkben helyére kellene végre tenni a levéltárakat; a levéltárakban pedig megoldásra vár a levéltárosok és a kezelők közötti anyagi differenciálás — mondotta. A felkért hozzászólások utáni vitában elsőként Blazovich László, a Csongrád Megyei Levéltár igazgatója kért szót, aki a levéltári szakosodás fontosságára hívta fel a figyelmet. A szakosodás az elmúlt évtizedekben a nagy levéltárakban már .megtörtént, a jelen és a jövő megkívánja, hogy a megyei levéltárakban is szakosodjanak a munkatársak a korszakok, ill. a munkaterületek szerint, hi87