Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 1. szám - G. Vass István: A Lenin Kohászati Művek "irattermelése" 1983-ban / 25–32. o.

lésének" mennyiségére és a történeti értékű iratok nagyságrendjére a külső partnerekkel folytatott levelezés számadataiból próbál következtetni. Végül ugyancsak állandóan szem előtt kell tartanunk, hogy az irattári terv egyes tételein igen eltérő — olykor szélsőséges — mennyiségben keletkeznek iratok. Általában a levéltárba adandónak minősített tételek jobban körülhatároltak, jobban tagoltak, ezért ezeken kisebb mennyiségű irat keletkezik, mint a rövid őrzési idő után selejtezhető tételek egy részén. Ezért tehát nem elég csak azt vizsgálnunk, hogy az irattári terv tételei közül hányat 'minősítettek levéltárba adandónak, mert a ténylegesen levéltárba adandó iratok aránya az irattermelés egészéhez viszonyítva ennél lényegesen kisebb. * * * Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy adataim és következtetéseim több okból is korlátozott érvényűek. Más típusú szerveknél — a minisztériumokban, a tanácsoknál, a jogszolgáltató szerveknél vagy az intézményeknél — bizonyára más nagyságrendben keletkeznek iratok, s azokon belül másmás a levéltárba adandó és a selejtezhető iratok aránya. Bizonyára nem a vállalati szféra a történeti értékű iratok fő „termelője". Ahhoz, hogy a Lenin Kohászati Műveknél tapasztaltakat egyrészt a vállalatok összességére, másrészt esetleg ezen túlmenően bizonyos vonatkozásban az egész mai magyarországi iratkezelésre és iratképzésre általánosítani lehessen jó néhány további „esettanulmányra", aprólékos vizsgálatra lenne szükség. Ezek hiányában is bízvást állítom azonban — a fent elmondottak, valamint a gyűjtőterületi munka során szerzett tapasztalatok alapján —, hogy általában alábecsüljük a szerveknél keletkező iratok mennyiségét, s ugyanakkor túlbecsüljük a levéltári átvételi kötelezettség alá eső iratok arányát. Aki részt vett már iratselejtezés 'ellenőrzésében, s különösen, aki maga is végzett selejtezést egy-egy szervnél, az aligha állíthatja, hogy a selejtezési ügykörjegyzékek, illetve az irattári tervek előírásainak akár csak hozzávetőleges betartásával végzett iratselejtezés után az iratok 30—50%-a visszamarad levéltári átadásra. Meggyőződésem, hogy e tekintetben nem állunk olyan rosszul a nemzetközi összehasonlításban, ahol a mércének tekintett országokban a keletkező iratanyag 5—8%-át tekintik történeti értékűnek. JEGYZETEK 1 Ismeretes a példa, hogy Svédország központi kormányszerveinél 1970-ben 2000 ifm irat keletkezett. A magyarországi szervéknél (akár egy-egy szervnél, akár egy város vagy egy megye igazgatási szerveinél stb.) évente keletkező iratok mennyiségének meghatározására ismereteim szerint még senki nem vállalkozott.. Iratkezelési alapismeretek. Szerk. dr. Lőrincz Zsuzsa. Bp. (1981) 12. 2 V. ö. pl.: Erdmann Gyula: Történeti érték szervenként — szen/típusonként. Levéltári Szemle, 1985. 1. sz. 21—22. 3 A vállalat 1972 előtti irattári rendszeréről: Sárközi Zoltán: A Lenin Kohászati Művök irattári rendszere. Levéltári Szemle, 1968. 1. sz. 221—230. A központi 'irattárnak az iratanyag begyűjtésiével kapcsolatos gondjairól részletesen beszélt az irattár vezetője, Elizeus Sándor a vállalati irattárosoknak azon a tanácskozásán, illetve továbbképzésén, lamelyet a Magyar Országos Levéltér rendezett 1961-ben. Levéltári Szemle, 1961, 3—4. sz. 97—108. 4 A vállalat iratkezelésére vonatkozó adatokat részben ellenőrzéseim során állapítottam ímeg, részben Gergely Istvánná, az irattár, illetve Homokos Józsefné, az iratkezelési csoport vezetője bocsátotta rendelkezésemre. Ez utóbbiért ezúton is köszönetet mondok. 31