Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 3. szám - VITA - Vita a levéltárosi hivatástudatról: vitazáró / 22–24. o.

tudják levéltárosi munkájukat elképzelni. Ehhez megfelelő „ideológiákat" is gyártottak, .melyek között a leggyakrabban történelmi párhuzamok példája, illetve napjainkból a „kényszerítő" társadalmi igény szerepel hivatkozásként. Noha a vitához a folyóirat hasábjain hozzászólók döntő többsége a történészi ambícióktól független, önálló levéltárosi lét és pálya mellett tette le szavazatát, tévednénk, ha a „történész-levéltáros" nézetet elhányagolhatónaik ítélnénk. A történész vagy levéltáros kérdésfeltevésre a választ Borsa Iván hozzászólása adta, amikor leszögezte, hogy ez a megközelítés nem viszi előbbre a szákmai pályakép tisztulását. Egyfelől a történeti kiadványok {ámde nemcsak a tanulmány ok-közlemények, hanem a forráspublikációk) készítése szerves részét képezi a levéltárosi munkának, létjogosultságukat vitatni tehát nem lehet. Másfelől viszont a kérdés az — és Borsa Iván tanullságos nemzetközi összehasonlítása ezt egyértelműen megvilágítja — mennyire illeszkednek a történeti kiadványok az ugyancsak nem csekély történeti háttérismeretet igénylő más jellegű, a levéltári anyaggal összefüggő, kutatások sorába. Ügy tűnik, ezek az irattani, levéltártani (sőt, bővíteni lehet a kört a történelem segédtudományaival is) feldolgozások már kevésbé szívesen látott feladatok a levéltárosok egy része előtt. „Elfelejtésük", „kifelejtésük" a tudományos tervekből vagy éppen csak formális szerepeltetésük az utóbbi évek sajnálatos jelensége lett. (Böőr László, Erdmann Gyula) Országos, fővárosi és megyei viszonylatban egyaránt. A levéltárosi tevékenységnek ez a tartalmi csonkulása nem csupán a szakmai munka általános elsekélyesedéséhez vezet — hogyan végez színvonalas rendezési, selejtezési, segédletkészítési munkát az a levéltáros, aki elméletileg nem készül fel erre és tapasztalatait nem Összegzi, elemzi — de behatárolja a pálya lehetőségeit, távlatait is. Márpedig a levéltáros számára — egyedi kivételektől eltekintve — valójában csakis a levéltári anyag gondozásával összefüggő ösz~ szetett és sokrétű feladatok azonos mérce jű megoldása — a gyűjtőterülettől, a rendezésen és segédletkészítésen át, a forráspublikációkig, illetve a tanulmányírásig — kínál előrehaladást. Mindazok, akik nemegyszer hamis illúziókat kergetve elzárkóznak ettől, nem vállalkoznak erre, előbb-utóbb csalódottan válnak meg az intézményektől. Nem véletlen tehát a személyi fluktuáció olykor már ijesztő mértéke. Kétségtelen, hogy a korszerű levéltáros kép hiánya a szakma történeti fejlődésében gyökerezik, de elválaszthatatlan a társadalom egészének 1950 utáni fejlődésétől is. A konkrét okok egy részét Borsa Iván hozzászólása említette. A háttér minden bizonnyal annyival bővebb, hogy a „levéltáros" fogalom a mai napig nem rögződött a társadalmi értékrend megfelelő szintjén és ezt tekinthetjük meghatározónak. Nem alakult ki az a társadalmi igényrendszer, amely a világ fejlett országaiban egyértelműen megfogalmazta a levéltárakkal és levéltárosokkal szemben támasztott követelményeket, kívánalmakat és ezzel meghatározta helyüket, elismerte munkájukat. (Szólt erről Buzási János vitaindítója és Erdmann Gyula hozzászólása is.) így a szakma hazai művelőinek többsége már eleve egyfajta kényszerpályán remélte elismerését kivívni, identitását megtalálni és megőrizni. A külső figyelemfelhívásra, az önmegmutatásra más lehetőség, mint a történelmi publikáció nem volt. Ez pedig egybeesett azzal a természetes igénnyel, amely a különböző évfordulók, megemlékezések, a hely történetírás fellendítése kapcsán várakozással fordult a közgyűjtemények felé és (érthetően) elsősorban a levéltárakban találta meg a megfelelő partnert. A levéltári munka komplexitása így könnyen semmivé lett. Ezzel kapcsolatban igen fontosnak tartjuk, hogy a magyar levéltáros társadalom, az intézmények és az újjáalakult egyesület, a korábbinál jóval céltudatosabban és határozottabban „nyisson" a társintézmények és a szakmai közvélemény felé, és így segítse elő a korszerű levéltáros kép kialakítását.