Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 2. szám - Sinkovics István: A történetírás segédtudományai az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, 1777–1986 / 3–17. o.

toz tatásához.

31 A régi név akkor keletkezett, amikor — mint láttuk —, Schwartner vette át 1790-ben a korábbi két tanszéken az oktatást. Az új elnevezés azt kívánta kifejezni, hogy a tanszék valamennyi segédtudománnyal foglalkozni kíván. A bölcsészeti kar életében 1949-ben döntő fordulat történt. Ez év elején kormányrendelet mondotta ki, hogy külön bölcsészettudományi és külön természettudományi kart kell szervezni, kettéosztva a korábbi bölcsészeti kar tanszékeit. Ez már a múlt század óta többször is felvetődött, és főleg a természettudományok fejlődése indokolta, amely szétfeszítette a még középkori eredetű bölcsészeti kar keretét. Ugyancsak 1949 elején a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelete szabályozta a két különálló kar tanulmányi- és vizsgarendjét, részletes tantervet adva minden szaktárgy számára.

32 Wilhelm von Humboldt múlt századi egyetem-koncepciója, amely nálunk is lényegében megvalósult, tanulmányi rendjében, oktatási anyagában, módszerében és a diplomát szerző hallgatók felkészültségében már nem felelt meg a társadalom igényének. Az 1949. évi reform célja az volt, hogy korszerűsítsék; az oktatást: a hallgatók kapják meg előadásokon és gyakorlatokon az egész vizsgaanyagot, természetesen a tudomány fejlődésével lépést tartva. Egyúttal minden hallgató kötött rendben végezze el tanulmányait és szerezzen oklevelet, amely tanári vagy egyéb szakterületre (könyvtár, múzeum stb.) képesít. A változás lényege volt az is, hogy a munkás és paraszt hallgatók számára e társadalmi osztályok számarányának megfelelően igyekeztek biztosítani az egyetemen való tanulást, a régi tanárok egy részét leváltották és új oktatókat hoztak be, részben olyanokból, akiket a korábbi megkülönböztető politika távoltartott az egyetemtől, részben fiatalokból, akikre a megnövekedett oktatási feladatok miatt volt szükség. A rendezés természetesen a történelem segédtudományai tanszéket közvetlenül érintette. Sajnálatos módon a segédtudományok nem kerültek be a történelem szak kötelezően előírt tárgyai közé, kivéve a középkori oklevélolvasást, amelyet a reform tanterv a II. és a III. félévben írt elő mint gyakorlatot heti 1—-1 órában. Minthogy az újonnan beiratkozott hallgatók jó része nem tanult latint, és az egyetemen nem tették kötelezővé a történelem szakosok számára a latin nyelv tanulását, a latin oklevelek olvasása bizonytalanná vált. Szentpétery és magántanárai hirdethettek egyéb segédtudományi órákat is, de ezeknek felvétele nem volt kötelező, azokon az előírt szaktárgyak és általánosan kötelező foglalkozások mellett a hallgatóknak csak kis hányada vehetett részt, és olykor az ilyén órák megtartására az egyetem épületében nem volt helyiség. Az a veszély fenyegetett, hogy a segédtudományok oktatása teljesen megszűnik és ennek következtében nem lesz ezen a területen utánpótlás. Az 1949. évi reformnak fontos eredménye volt, hogy az előadások sorrendjébe rendszert vitt és megszűnt az a helyzet, hogy a hallgatók egyetemi éveik alatt az előírt tananyagnak csak töredékét tanulták, esetleg szaktárgyuk főkérdéseiről nem is hallottak. Viszont Szentpétery a segédtudományok fontosnak tartott kérdéseit jórészt feldolgozta előadásaiban, tehát a reformban előírt követelménynek lényegében megfelelt. Itt úgy látszik, hogy a segédtudományok jelentőségét alábecsülték, ezért maradtak ki a tantervből. A középkor története általában háttérbe szorult, amivel az oktatáslés a történész műveltség színtelenebb lett. A medievisztika művelése Magyarországon válságba jutott, és ennek a hatása még ma is érezhető. A történelem segédtudományai kiestek a fontosnak tartott tárgyak közül, és a tanszék elveszítette szinte egész munkaterületét. Amikor Szentpétery Imre 1950 tavaszán meghalt, a tanszéket 13