Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 2. szám - Sinkovics István: A történetírás segédtudományai az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, 1777–1986 / 3–17. o.

nalai címmel. Ezek kifejezetten az oktatást szolgálták. A szerző meg is mondotta, hogy a munkákat kézirat helyett jelentette meg 1880 és 1884 között, hallgatóinak az előadások alól való mentesítésére. A történetírás segédtudományait az egyetemen a nem kötelező tárgyak közé sorolták. Pray azt kifogásolta, hogy az oklevéltan előadására az első éven kerül sor, amikor a hallgatók még nem rendelkeznek elegendő ismerettel. Éppen ezért azt javasolta, hogy a harmadik évre tegyék át, és minthogy főleg jogászok hallgatják, így nagyobb segítséget tud adni azok további munkájához. Száz évvel később Horvát Árpád méltatlannak tartotta, hogy az oklevéltan nem kötelező tárgy és hivatkozott arra, hogy a történeti segédtudományok iránt így is komoly érdeklődés mutatkozik. Az 1879/80. tanévben heti 4 órás oklevéltanát 48-an hallgatták, a következő félévben címertani előadásának 42, pecséttanának 32 hallgatója volt. A legnagyobb hallgatóságot (100 főt) a heti egyórás „Bevezetés a jogtörténetbe" vonzotta. Az oklevéltan oktatásához hozzátartozott, hogy az általános kérdéseken túlmenően megtanítsák az oklevelek olvasását és magyarázatát. Ez csak úgy volt elérhető, hogy ha a hallgatók minél több oklevelet, köztük eredetit is tanulmányozhattak. A XVII. század végétől szervezetten megindult az oklevélmásolatok gyűjtése és jelentős anyag került az Egyetemi Könyvtárba. Viszont a levéltárak zárva voltak a kutatók elől, és gondosan vigyáztak arra, hogy külsők ne jussanak az oklevelekhez, mert a tulajdonos jogait veszélyeztethetik. így nagy jelentősége volt a tanárok oklevélgyűjteményének, amelynek egyes darabjait a hallgatók kezébe adhatták. Pray Györgynek értékes gyűjteménye volt könyvekből, oklevelekből, amelyért 400 forint évjáradékot ígértek, ha átengedi az Egyetemi Könyvtárnak.

13 Sajnos nem ismerjük, hogy milyen módon használta fel az oktatásban. Schwartnerről viszont tudjuk, hogy szintén voltak eredeti oklevelei és ezeket hallgatóinak is megmutatta. Horvát István leírta, hogy az egyetem elvégzése után többször is felkereste tanárát, aki elővette az eredeti okleveleket. Ezek alapján a budai polgárok névhasználatáról beszélgettek.

14 Horvát István rézmetszettel készült oklevélmásolatokat tett közzé, Horvát Árpád viszont A diplomatikai írástan alapvonalai című munkájához mellékletként XI—

XV. századi hasonmás okleveleket jelentetett meg.

15 A technika fejlődésével lehetővé vált az oklevelek írásának, rövidítésrendszerének közvetlen tanulmányozása. A diplomatika oktatása sokáig nagyjából egyforma szinten állhatott azokban az országokban, ahol meghonosodott, és Magyarországot is ezek közé számíthatjuk. 2. A XIX. század végén és a két világháború között A XIX. század közepétől kezdve külföldön az e tudományszakokra való felkészítés terén jelentős kezdeményezések történtek. Párizsban 1821-ben felállították az École des Chartes-ot azzal a rendeltetéssel, hogy a középkori oklevelek olvasását és magyarázatát tanítsák; majd 1846-ban újjászervezték az intézményt.

16 Bécsben 1854-ben alapították az Institut für österreichische Geschichtsforschungot. Az volt a cél, hogy az osztrák birodalom hatalmának megerősítéséhez szolgáltassanak történeti bizonyítékokat a múltból. Felhasználásukhoz viszont mélyíteni kellett a történeti forrásokhoz értők mesterségbeli tudását, ami a képzés fontosságára irányította a figyelmet. 1857-ben kapcsolódott be a munkába Theodor Sickel, aki azt vallotta, hogy a középkor megismerésé7