Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 2. szám - Sinkovics István: A történetírás segédtudományai az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, 1777–1986 / 3–17. o.

A történelem segédtudományai köre korszakonként változik. Mások segítik az ókori vagy a középkori történet kutatását és mások a legújabb kor feltárását. Ebben a rövid áttekintésben az egyetemen tanított segédtudományok oktatását szeretném felvázolni. Volt idő, amikor a régészetet és a művészettörténetet is a segédtudományok közé sorolták. Megállapításaikra a történetírás egyes korszakok történetének megrajzolásában jelentős mértékben támaszkodik is, de ezeket a tudományterületeket nem veszik a történelem segédtudományai közé. 1. Az, oktatás első száz éve 1777—1885 A segédtudományok művelése külföldön a XVII. században indult meg. Az oklevéltan terén alapvető volt Jean Mabillón diplomatikai munkája a De re diplomatica, amely 1681-ben jelent meg, és először használta a diplomatika elnevezést. Ugyancsak a XVII. század végén látott napvilágot Philippe J. Spencer könyve a heraldikáról (História insignium). A XVIII. század elején már öszszefoglaló pecséttani munka látott napvilágot Heinecciustól. Ugyanebben a században döntő hatást gyakorolt a segédtudományok kibontakozására Johann Christoph Gatterer göttingai tanár az egyetemi előadásaihoz kapcsolódóan megjelent tankönyveivel a diplomatikáról, genealógiáról, heraldikáról, numizmatikáról. Ezek abban az időben sokat használt kézikönyvek voltak. Amikor Magyarországon a segédtudományok tanítását bevezették az egyetemre, a feladatokat így osztották meg: az oklevéltant Pray György, a címerés pecséttant Wagner Károly, az éremtant Schönvisner István adta elő. Mindhárman a feloszlatott jezsuita rend tagjai voltak, akiket az Egyetemi Könyvtárba osztottak be, és egyúttal az említett tárgyakat oktatták az egyetemen. II. József idején megindult a még megmaradt jezsuiták leváltása. Wagnert az uralkodó nyugdíjazta. Pray György lemondott állásáról, de a király visszahelyezte a könyvtárba és megbízta a címer- és pecséttan oktatásával. Az oklevéltan tanítását viszont új tanár vette át: Cornides Dániel, akit protestáns létére a türelmi politika szellemében neveztek ki. Cornides különben Bél Mátyás tanítványa volt és kinevezése után járt Göttingában, ahol August Schlözer és Johann Gatterer tanított.; Pray Györgyhöz igaz barátság fűzte. Cornides azonban fiatalon, 1787-ben meghalt, és 1790-ben Pray is megvált az egyetemtől. Neki még Mária Terézia a „historiographus regius" címet adta és ekkoí az udvartól külön megbízást kapott: okleveles anyagot kellett gyűjtenie a középkori Magyar Királyság balkáni hatalmára vonatkozóan, amelyet a Habsburgkirályok a török kiszorulása után fel kívántak eleveníteni. Azért, hogy több időt fordíthasson erre, az egyetemi tanárság helyett nagyváradi kanonoknak nevezték ki. Nem kellett azonban leköltöznie Váradra, hanem Budán maradhatott, és a magyar kamara archívumában dolgozhatott, ahol sok középkori oklevelet őriztek. Pray a levéltárban nemcsak megbízása szerint gyűjtött adatokat, de az oklevéltanra jellemző sajátosságokat is figyelte. Az egyetemen viszont mind az oklevéltan, mind a címer- és pecséttan előadó nélkül maradt. Cornides halála után 1788-ban Schwartner Márton kapott kinevezést az Egyetemi Könyvtárba és egyúttal átvette az oklevéltan oktatását. Amikor pedig Pray is elment az egyetemről, a címertan és pecséttan tanítása is Schwartner feladata lett. Ö szintén a göttingai egyetemen tanult és néhány évi gimnáziumi tanárság után nevezték ki az egyetemre.

4 Schwartner több mint harmincöt évig tanított a pesti egyetemen. Halálát követően nem töltötték be az állást, helyettesként Horvát István kapott meg4