Levéltári Szemle, 36. (1986)
Levéltári Szemle, 36. (1986) 3. szám - Ódor Imre: Az 1809. évi nemesi összeírás Baranya megyében / 26–43. o.
44 Az uradalmak a helységek több imint 85%-át .tartották kezükben. V. ö. Ruzsásr !i. m. Bp., 1964. 14. p.; Az úrbéres birtokviszony ok Magyarországon Mária Terézia korában. I. (Szerk. Felhő Ibolya.) Bp., 1970. 68—6.9. p. 45 Időszakunkban a megye uradalmai és birtokosai a következők voltak: püspöki,., káptalani, pécsváradi (Tanulmányi Alap), vajszlói .(Vallás Alap), bellyei (Albert főherceg), bóly-sellyei, üszögi (Batthyány), dárdai, sízentlőrinci, dombóvári (Esterházy). A megye nagybirtokosainak névsorát — benne az egyházi 'méltóságokkal és magmásokkal — közli odor: i. m. 1985. Függelék II. 46 A legjelentősebb birtokos-köznemes családok: Petrovszky, Czindery, Jeszenszky,, Sauska, Bésán, Mihálovics, Melczer és Siskovics. Az említett családokról és birtokaikról 1. Odor Imre: Baranya nemesi társadalma a francia háborúk korában.. In: Baranyai Hely történetírás. 1985—86. (Kézirat.) 1985. 47 Az első baranyai közbirtokosságról, a hidasiról 1767-től tudunk, 1797 és 1810 között itovábbi kettő létesül, számuk 1848-ra eléri a kilencet. — E jellegzetes „'intézményről 1 ' hiánypótló tanulmány Kállay István: A nemesi közbirtokosság. Levéltári Közlemények, 1983. 1—2. 101—147. p. 48 Osváth Gyula: A vármegyei autonómia kifejlődése és a vármegyei tisztviselők jogállása 1848-ig. Rimaszombat, 1912. 77. p.; Eckhart: i. m. 270. p. 49 II. József ez irányú törekvésére 1. Ember Győző: A magyar királyi helytartótanács ügyintézésének története. (1724—1848.) Bp., 1940. 520. s köv. p. 50 Hersching József pályája 1777-ben esküdtként indul, s az alszolgabíróságig viszi; fia János 1790-ben a hegyháti járás főszolgabírója 1803-ig. A szintén e családból származó Ignác már a megye számvevője, 1804-től. Boda József 1780-ban megyei írnok, 1790-től 1811-ig pedig a siklósi járás főszolgabírája. L. Odor: i. ím. 1985. Függelék V. 51 A megye területén nyolc postaállomás volt, az alábbi helységekben: SzentlŐrinc, Pécs, Szalánta, Siklós, Mohács, Dunaszekcső, Baranyavár, Laskafalu. 52 Kállay István tipológiáját (A magyarországi nagybirtok kormányzata 1711—1848. Bp., 1980. 103—104. p.) alkalmazzuk kibővítve, amennyiben a nemes ispánokat is ide soroljuk. 53 Strobel, Hegedűs és Pákozdy, hogy csak a nevesebbeket említsük ekkortájt vásárolt házat a belvárosban. V. ö. Madas: i. m. 649. s köv. 54 V. ö. Andretzky József: Baranya vármegye nemesei. Pécs, 1909. 12. p. 55 A dárdai és bellyei uradalmak túlnyomórészt a baranyavári járásban terültek el, melynek szolgabírája Bálovits Pál volt. A -tisztségviselők pályarajzaiban a közgyűlési jegyzőkönyvek és Baranya vármegye adószedőjének kimutatásain alapuló archontológiai táblázatra támaszkodunk. L. Odor: li. im. 1985. Függelék. V. 56 E réteg kutatásának szükségességét hangsúlyozza Glósz József: Hainer Ignác — A nemesi értelmiség a reformkori Baranyában. In: Baranyai Hely történetírás, 1983—84. (Szerk. Szita László.) Pécs, 1985. Kül. 25—27. p. 57 A magyar nemes testőrségben 1792—1815 között a következők szolgáltak: Bésán Károly (1790—1794), Boda István (1793—1795), Hrabovszky János (1795—1797), Vérhas János (1796—1800), Hersching Dánlel (1797. febr. 1.—márc. 13.),* Országh (Deseriezky) Sándor (1799—1804), Jeszenszky Ferenc (1802—1805), Krengel Lajos (1813—1815^. V. ö. Hellebronth Kálmán: A magyar testőrségek névkönyve. Bp., 1939. 20. p. (mutató). — * Hersching Mantua ostromakor esett el. BML Kgy. i. 1797/360. 58 Vajay: i. m. Salgótarján, 1984. 43. p. A imagyarral sok tekintetben rokon legyei társadalomban egészen más tendencia érvényesült, a nemesi előjogok elvesztésével fenyegető ipari-kereskedelmi tevékenységet „kellő iszonyat" övezte. V. ö. Witold Kula: A feudális rendszer gazdasági elmélete. Bp., 1985. 163. p. 59 Inszurgensek névjegyzéke. BML IV. 5. Baranya vármegye közgyűlése Állandó Bizottságának (Permanens Deputatio) iratai 1809. 60 Kávássy Sándor sem tudott szabadulni a félkelő nemességet lelkesületlanséggel vádoló százados hagyományoktól. Ennek szellemében azt a tendenciát igyekszik kiolvasni az 1809. évi szatmári összeírásból, hogy a nemesség jóval kisebb arányban teljesítette felkelési kötelezettségét, mint az létszámából következett volna. L. Kávássy Sándor: Fegyverben a magyar nemesség. História. VI. 1984. 5—6. 30. p. 61 Rögzítése: 1808:3. te. 5. §. 62 Értelmezésünk szerint a szatmári összeírás „alkalmatlan" rovatában azért „olvashatunk — csak — 613 konkrét bejegyzést", mert az ezen kívül esőket (3602 fő — 42,27%) minden bizonnyal a törvény említett kitételei alapján mentesítették. V. ö. Kávássy: i. m. 30. p. 63 1808:2. te. 10. §. 41
