Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 4. szám - Varga J. János: A vármegyei nemesség és a végvári katonaság a felszabadító háború első szakaszában, 1683–1686 / 30–39. o.

a Rába—Rábca közben megszólalnak a császári tüzérség ütegei, s megakadályozzák, hogy Kara Musztafa emberei átkeljenek a folyón. Ekkor ibatár erőik indulnak el dél felé a kán fia, Nureddin szultán vezetésével, s elfoglalják a Győrtől három óra járásra eső imérgesi palánkot, majd átúsztatnak a folyón. Másnap, július l-jén újabb török—tatár erők követik őket, miután Mórichidánál sikeresen megütköznek Lotharingiai Károly egyik csapatosztályával. A császári gyalogság Győr várába menekül, a lovasság átkelve a Rábcán nyugat felé vonul vissza. Július 4-re a császári fővezér feladja a Dunántúlt és seregével a Lajta mögé húzódik. A törökök megszállják a Tóközt, s felperzselik Győr külvárosát; magát a várat időhiány miatt ugyan nem veszik ostrom alá, de körülzárják.

22 Az ellenállásnak a szándékát sem találni már ezekben a napokban iá Rábán innen, amivel június közepén itt-ott még találkozni, mint a végvárak feladása előtt Pápán, ahol a győri főkapitánysághoz tartozó őrségek parancsnokai június 12-én tanácskoznak és levelet intéznek Batthyány Ádámhoz: a Rábánál összevont csapatokat tartsa együtt, ők is azon lesznek, hogy katonáik ne oszoljanak szét.

23 Tata és Pápa őrsége sem tartja 'magát tovább: július első napjaiban szabad elvonulásra föladja a két várat, s ugyanúgy tesznek Csobánc, Keszthely, Szigliget, Devecser, Csesznek, Jánosháza, Somló, Simonyi, Tüskevár és Tapolca védői is. Egyedül Magyar-Óvár őrsége tanúsít komolyabb ellenállást a Rábán túl, hogy megvédje a várban tárolt nagy mennyiségű gabonát, de a túlerőnek ők sem állhatnak ellent: a törökök rohammal beveszik a várat, védőit kardélre hányják. A török—tatár csapatok hamarosan Nezsidér, Hamburg és Parndorf kapui előtt állnak.

24 A dunántúli védelmi vonal napok alatt összeomlott, a végváriak és a vármegyei inszurgensek csapatostól szökdöstek haza, Batthyány Kristóf, Ádám és Draskovics Miklós Thököly hűségére tért. Ezt tette Pozsony vármegye nemessége is a Bazinban július l-jén tartott közgyűlésen, és számos alsómagyarországi főúr, meg középbirtokos nemes. Kékkő, Léva és Szent Benedek őrsége pusztán hagyva a várakat széjjel oszlott, vagy Thököly zsoldjába állt. S amikor Caraffa és Schuitz hadteste viszszavonult a morva határra, felbomlott a nádor magára hagyott tábora is a Vágnál. Thököly Imre kardcsapás nélkül kelt át a folyón Szeredánál. Nagyszombat július 19-én fogadott hűséget a fejedelemnek, Pozsony pedig 26-án nyitotta meg előtte kapuit, miközben lovassága a Morva folyóig s azon túl portyázott.

25 Némi gúnnyal és sok igazsággal válaszolt Géczy Zsigmond, Thököly testőrségének ezredese a nagyszombati bíró üdvözlő-hódoló szavaira: „Édes bíró uram! örvendek azon, hogy Isten kegyelmeteknek olyan alkalmatosságot adott érni, melyen kegyelmes urunknak hívségére állván, magát, kedveseit és jószágait kártúl s veszedelemtűi megoltalmazhatta, s szegény bujdosó magyar nemzettel, úgy mint igaz vérével egyet ért. Mert ugyanis akiknek ekkoráig vazallusságra, szántszándékkal való gyalázatos adózásra, kontribúcióra, akcizára kötelezte volt kegyelmetek magát, hol vannak? Miért nem oltalmazták kegyelmeteket, kikben minden reménységek volt? Hová lettek, akiket télen-íiyáron maga kárával hizlalt, urallott és csaknem Isten gyanánt imádott ez a föld, hol vitézkednek?.. .'

,26 A császáriak ekkor már csak Bécs védelmére, a magyarok pedig saját tűzhelyük megoltalmazására gondoltak. „A dunántúliak látva, hogy szülőföldjük odavész, siettek családjuk és vagyonuk megmentésére. A dunáninneniék attól félve, hogy hasonló sorsra jutnak, máris oszladoznak... Én itt állok az ellenséggel szemben katonaság nélkül" — tudósít drámai hangon a történtekről a nádor. Közbenjárói tisztét azonban még az utolsó pillanatban is teljesíti: „a 34