Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 4. szám - Varga J. János: A vármegyei nemesség és a végvári katonaság a felszabadító háború első szakaszában, 1683–1686 / 30–39. o.

VARGA J. JÁNOS A vármegyei nemesség és a végvári katonaság a felszabadító háború első szakaszában 1683^1686 1682 késő nyarán a Halleyről elnevezett üstökös bukkant föl az európai égbolton. Hatalmas fénye és kivont kardra emlékeztető hosszú csóvája aggodalommal töltötte el az embereket. Mint évszázadok óta annyiszor, most is baljós előjelnek, valamely katasztrófa közeli fenyegetésére utaló égi figyelmeztetésnek tartották. Jóllehet az üstökös és a földi dolgok rosszra fordulása között soha semmilyen összefüggés nem volt, 1682-ben a „hozzáértő" asztrológusok háborúról beszéltek.

1 Jóslatukat azonban nem a közeledő fénycsóva, hanem a konstantinápolyi hírek sugallhatták: a Porta valóban nyugati háborúra készült. A Török Birodalom vezetőinek elhatározását több objektív tényező közrejátszása eredményezte. Mindenekelőtt a belső helyzet indokolta. A birodalom ebben az időben már korántsem képviselt olyan erőt, mint a XVI. század közepén. A szultáni udvarban megforduuló nyugati diplomaták régóta jelezték a hanyatlás tüneteit: sokat beszéltek a birodalmat gyengítő janicsárlázadásokról, a bizonytalan helyzetükkel elégedetlenkedő szpáhik harci erényeinek hanyatlásáról, a birodalom egyes részeinek elszakadási kísérleteiről és a nagy vérveszteséggel járó perzsa háborúkról. Mindezek ellenére akkor még nem volt nyilvánvaló, hogy a Török Birodalom ereje megroppant volna, az oszmán hatalom még ebben az állapotában is félelmet keltett Európában. Egy-egy kimagasló képességű vezéregyéniség úrrá tudott lenni a nehézségeken és öszsze tudta fogni a meglevő erőforrásokat: a birodalom harmincmilliós népessége szinte kimeríthetetlen embertartalékkal rendelkezett, és elő tudták teremteni a hadjárathoz szükséges pénzt is, remélve, hogy egy új háborúval kilábalnak a belső bajokból. A Török Birodalom 1681-ig a lengyelekkel, majd Oroszországgal háborúzott, de a Fjodor cárral húsz évre megkötött radzini béke újra felszabadította hadipotenciálját. Kara Musztafa nagyvezér ekkor a nyugat-európai terjeszkedést tűzte ki célul, nem kis mértékben XIV. Lajos diplomáciájának a szultánhoz mesterien időzített üzenetei hatására. A francia király Rajna menti hódító politikájával ugyanis jól egybevágott a császár elleni török háború. A francia diplomaták érzékeltették a Portán, hogy a töröktől megtámadott Lipótnak Franciaország semmiképpen nem nyújtana segítséget, viszont védelmébe venné a Lengyel Királyságot, ha a Porta ellene indulna. A francia diplomácia kezére játszottak 1682-ben Thököly Imre katonai és politikai sikerei, melyek azzal a reménnyel töltötték el a konstantinápolyi hatalmasokat, hogy egy nyugat felé indított támadás a királyi Magyarországnak még I. Lipót császár uralma alatt álló részét is a birtokukba juttatja. Bécs az utolsó pillanatig a konfliktus elkerülésén fáradozott, ezért 1682 elején a szultáni udvarba küldték Aeneas Caprara tábornokot, azzal az utasí30