Levéltári Szemle, 36. (1986)
Levéltári Szemle, 36. (1986) 3. szám - HÍREK - Koroknai Ákos: A noszvaji levéltáros találkozó / 87–93. o.
a történész-levéltáros képzés" körül jegesedjenek ki, mert azok a szükséges és rendszeres tudásanyag elsajátítására negatívan hatnának. Az irányítási rendszer nélkülözhetetlen kelléke a jó szakmai tájékoztatás. Megfelel-e ez és ha igen, mennyiben a követelményeknek — merült fel a kérdés, illetve akként, hogy milyen lehetőségek nyílnak a szakmai információk cseréjére, továbbítására. Itt is jól körvonalazható kép alakult ki. Molnár József nyomon követte a megfrissült Levéltári Szemle negyedéves folyóirattá alakításának folyamatát, feladatai közé sorolva — többek között — az elméleti és módszertani kutatások eredményeinek közreadását. Súlyt helyezett arra, hogy „a szakmának e téren nagy adósságai vannak Önmagával szemben", s ezeket az adósságokat (értékhatárgondok, irattani, fondképző-ismereti hiányosságok, selejtezési gyakorlat ellentmondásai stb.) letudni, kényszerítő szükségnek mondotta, hozzátette azt is, hogy bel- és külföldi viszonylatban a szakmai információk gyors közvetítését vállaló Levéltári Szemlén kívül az információáramlásban jelentős szerep jut a jövőben a Levéltári Közleményeknek, a Módszertani Osztály által kiadott Módszertani Füzeteknek és az UMKL évkönyveinek. A szakmai tapasztalatcsere fórumai egyikének minősítette a levéltárigazgatói értekezleteket is. Az ott elhangzottak azonban nem mindig és nem mindenütt jutnak el a levéltárak munkatársaihoz. Molnár József a sürgős változtatások követelményét hangoztatta, azt, hogy az ezeken az értekezleteken a Levéltári Osztály által nyújtott információkat feltétlenül továbbítsák, mert a levéltári fórumra beérkezett kérdések is igen nagy számban épp az információáramlással álltak kapcsalatban. A széles körű tájékoztatás érdekében javasolta, hogy a levéltári munkatársak az egyes szakmai rendezvényekről ne csupán megtartásuk után értesüljenek, hanem már előtte is, s ne csupán a rendezvényekről, hanem a szakma személyi változásairól, a szakmai általános tájékozódást biztosító statisztikákról is nyerjenek tájékoztatást, amelyek közzétételére a megújult Levéltári Szemle hasábjai kihasználhatók. A levéltáros szekció — és ez szintén kiviláglott — hasonlóképpen fórum lehetne a szakmai információk cseréjére, még ha rendezvényeinek jelenlegi látogatottsága csekély is. Ezen segítendő jelezte Molnár József, hogy a levéltárak a jövőben is támogatni fogják munkatársaik részvételét e rendezvényeken, vállalva a költségeket is, mivel ebben az önerőre alapozott szervezetben a levéltáros szakma ügye fejeződik ki. Szó esett még a levéltári fórumon az optimális szakmai normákról (1000 ifm-ként 1 kezelő, illetve 500 ifm-ként 1 levéltáros), az állományvédelmi feladatokról, a restaurálás és konzerválás nyomasztó gondjairól, a levéltárak tudományos munkájáról, a gyűjtőköri problémákról a hungarikakutatásokról, a levéltári bérviszonyokról stb. (szinte valamennyi tárgykör kifejtése külön cikket érdemelne!). A noszvaji tanácskozás második napirendi pontja, a hivatástudatról és a szakmai közérzetről folytatott eszmecsere szerves folytatását képezte a levéltári fórumon elhangzottaknak. Egy változó pálya perspektíváit kutatta. S ha a reflexióit lejegyző mégis inkább hajlik a feltételes módhoz, azt csak azért teszi, mert úgy érzi, hogy a vita ezt az izgalmas kérdést csak szerette volna kutatni, de belőle nem sok valósult meg, helyette többnyire önvédelmi jellegű nyilatkozatok hangzottak el, reflexszerű, régóta beidegzett félelemeket juttatva felszínre. Nem ennek a beszámolónak a feladata ezeknek okait feltárni. Ez akár egy külön vita tárgya is lehetne (de még mennyire!), annál is inkább, mert ennek kapcsán a szakmai munka valóságos követelményei is megfogalmazhatók lennének, és az álproblémákat valóságosak válthatnák fel. így „félsz" nélkül 89
