Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 1. szám - Gerics József–Ladányi Erzsébet: Az "új adomány" jogintézménye a 13. századi magyar okleveles gyakorlatban / 21–30. o.

nyeként szállt örökséget kapta, vagyis ebben az esetben a hajdani birtokosztály több évtizedes tartóssággal szabta meg a birtokrész terjedelmét. Beszédes példa arra, hogyan változtathatja meg rövid időn belül az osztálytétel a „portio"-kat, s egy-egy „portio"-ba egész települések mellett miként kerülhetnek — magától értetődően — települések meghatározott részei, az Aba nemzetség Somosi ágának több birtokosztálya a XIII. század második felében. Karácsonyi János megállapítja, hogy „az ág alapítójától épített Somos várában eleinte minden belőle sarjadzó családnak része volt", és az 1291. évi osztálylevél alapján ismerteti, „mikép osztotta föl I. Péter öt fia még 1280 előtt örökölt javait: I. György kapta a Hernádon túl eső birtokot (a későbbi Kőszeg falu területét) és Lemest (a Tárcza mellett); I. Miklós Abost és Szinnyét (inkább abaúj- vagy sárosmegyeit); I, Tamás Bolyárt és Puchot (ma ismeretlen); I. János Nagy- és Kis-Budamért, Mihály pedig Berettét és Terebőt; Somoson minden fiúra 10 telek (az oklevél kifejezésével: mansio) jutott. Az ekképp megállapított osztályt először is I. Tamás halála zavarta meg, mert birtokain a testvérek nem tudtak békésen megosztozni. Végre... úgy egyeznek meg, hogy I. János megkapja I. Tamás birtokaiból Puchot egészen, de lemond a maga somosi 10 telkéről és I. Tamás többi javaihoz való minden jogáról."

13 A szó alkalmazása természetesen nem korlátozódott a XIII. század második felében a magánbirtokra: az 1270-es években ismételten olvasunk pl. a garamszentbenedeki apátság possessionaria portio-iról.

14 Fontos adatokkal szolgál a XIII. század végén a portio possessionaria kifejezés általánossá válásáról a királyi tanácsnak az a keltezetlen határozata, amelyet a kézirati hagyomány III. András 1298. évi törvényével összeolvasztva tartott fenn, s a benne kodifikált jogintézményekről és terminológiájáról megállapítható volt az Árpád-kor végéről való származás. Ez a tanácshatározat cikkelyezi be jogunkban a hatalmaskodás, hamis oklevél felmutatása és egyéb bűncselekmények fogalmát, kivizsgálásukra a tudomány vételt (inquisitio), büntetésükre pedig a fej vesztési ítéletet, és szabályozza elsőként a szavatosságot. Alkalmazza pedig ez a jogszabály a portio possessionaria-t, mint bevett szakkifejezést a következő összefüggésekben: mind a közbűncselekményekért kirótt, mind pedig a kisebb bírságok teljesítéséig lefoglalandó javak jelölésére, a rokongyilkos („si quis autem fratrem suum uterinum, patruelem vei generationalem seu condivisionalem in teremerit") és a szándékos emberölés elkövetőjének jószágára, a kamarahaszna fizetését megtagadó nemes birtokára, a bírói úton szerzendő birtokok szinonimájaként, valamint a birtok eladásánál vállalandó szavatosság szabályozásánál

15 A portio possessionaria tehát az Árpád-kori jogi terminológiának a szóban forgó tanácshatározatban is fellelhető rétegéhez tartozik. A birtokosztály és az elhatárolás teremtette meg tehát a birtokrészt—örökrészt az Árpád-korban. Akik közt az osztály történt, azok voltak az osztályos atyafiak, ők alkották az osztályos atyafiságot (generatio condivisionalis). Ennek természetes alapja volt a birtokszerző, közös őstől való leszármazás, hiszen magától értetődött az, amit 1299-ben a főpapok és bárók egyik oklevelükben így fogalmaztak meg: „a régtől fogva adományozott birtokok örökségnek számítanak (pro hereditatibus habeantur)".

16 Széltében-hosszában ismerték és alkalmazták ezeket a fogalmakat és jogintézményeket a XIII. században nemcsak a királyi udvarban, hanem éppen úgy az országos gyakorlatban. Már pusztán a terminológia vidéki bevettségének és elterjedtségének igazolása céljából is érdemes bemutatni a szepesi káptalan 1300. évi oklevelét. Ez az egyik ottani viszálykodó nemesi atyafiság megegyezéséről szól. Köztük a gyűlölség odáig fajult, hogy rablás és rokongyilkosság is 26