Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 2. szám - MÉRLEG - Szakál Gyula: Budapest Főváros Levéltára közleményei '84. Bp., 1985. / 89–92. o.

véltár működéséről, segítve ezzel a többi (társintézmény munkáját. Ugyanakkor a várostörténet dokumentumait őrző „hiteleshely" kijelölt kutatóhely, amelynek tudományos feladatokat is vállalnia kell. Ezt a második funkciót reprezentálják az érdekes, értékes és magas színvonalú tanulmányok. Örülhetünk, hogy a kutatók témaválasztásai, módszerei eltérnek a helytörténetírás hagyományos felfogásától. Ez megítélésünk szerint helyes és szükségszerű, hiszen a főváros helytörténete sohasem volt, sohasem lehetett egy város „belügye". Történelmünk, különösen hazánk legújabb kori életének eseményei igen szorosan kapcsolódnak Budapesthez. Az itt foganatosított intézkedések messze túlmutatnak a település határain, az országos fejlődés csomópontjaiként regisztrálhatók, vagy pedig irányt adnak a későbbi változásokhoz. A vaskos kötet öt részre tagolódik. Az első fejezet tisztelgés Budapest felszabadulásának 40. évfordulójára. Jegyzőikönyveket közöl a Pest környéki néptanácsok-nemzeti bizottságok létrejöttéről, valamint Kispest és Újpest ideiglenes képviselőtestületének a megalakulásáról. A dokumentumok megjelentetése mintegy nyitó kép a közlemények második fejezetéhez, ahol pontosan tucatnyi tanulmány ismerteti meg velünk a város történetének egy-egy ez idáig mostohán kezelt részletét és az országos hatású eseményeket. A szerzők többsége közvetlenül a f elszabadulást követő első évtizedből meríti témáját. Kivételt csak Benda Gyula képez, aki Budapest társadalmának alakulását dolgozza fel 1945 és 1970 között. Alapvetően a szociológia tudományára támaszkodva, következtetéseit igen jelentős mennyiségű adatból vonja le. Az úttörő jellegű vállalkozásnak tekinthető tanulmány három lényeges kérdést emel ki. Első része a népesség növekedését és a hozzá kapcsolódó vándormozgalmat vizsgálja. Budapest népességének alakulása igen szoros kapcsolatban van az ország egészének a történetével. A lakosság száma 1970-ig lassú ütemben emelkedett, amit csak az 1944-es és az 1956-os tragédiák törtek meg. A növekedés és csökkenés folyamatát szemlélve a fővárosban és a vidéki városokban egészen ellentétes volt a változás iránya. 1945-ig szinte csak Budapesten gyarapodott számottevően a városi lélekszám, és biztosított mobilitási csatornát, addig az elmúlt négy évtizedben a vidéki népesség mozgása lényegesen erősebb volt. Ez a komplex szemlélet — amely a városi társadalom alakulásának számtalan dimenzióját országos összefüggésben tárgyalja — jellemzi a második fejezetet is, ahol az osztályszerkezet, a foglalkozási megoszlás és a pozicionális rangsor kerül bonckés alá. Sajnos csak általános következtetések levonására kerül sor. Egy több síkon differenciálódó társadalmi struktúra képének a kibontása eknarad. Hiányérzetünk nem a szerző hibájának köszönhető, hiszen az ehhez szükséges háttérkutatások szinte teljesen hiányoznak. Legsikeresebb a befejező rész, ahol a városi társadalom térbeli szerkezetét mutatja be. Először a város fizikai jellemzőit veszi szemügyre és megállapítja, hogy a lakások felszereltségét és komfortosságát tekintve még 1970-ben is az egykori főváros és a perem között rajzolódik ki a legélesebb határ. Az így leírt városszerkezetre vetíti rá a társadalmi rétegek, csoportok elhelyezkedését. Hatalmas mennyiségű anyagra támaszkodva meggyőzően bizonyítja, hogy a változások ellenére a különböző státusú, életminőségű csoportok elhelyezkedése és helyzete nem módosult alapvetően. Helyi kereteken túlmutató témát választott Zinner Tibor a népbíróságokról szóló tanulmányában. Különös gondot fordít a Budapesti Népbíróság működésére. Ez azért tekinthető fontosnak, mert a szélsőjobboldali politikai mozgalom és a felelősségre vonás is itt volt a legerősebb, A történeti és jogi előzmények felvázolása után a népbírósági tevékenység gyakorlati bemutatása következik. 90