Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 2. szám - MÉRLEG - Csóka Gáspár: Magyar herold: forrásközlő, családtörténeti és címertani évkönyv Nr. I. Bp., 1984. / 85–87. o.

Magyar Herold Forrásközlő, családtörténeti és címertani évkönyv Nr. I. A magyar hivatali írásbeliség fejlődése, 1181 — 1981. I. kötet Szerk.: Kállay István Budapest, 1984. ELTE. A Történelem Segédtudományai Tanszék kiadványa, 616 pag. Az ELTE sokszorosító üzemében rotaprint eljárással készült szép kiállítású, vaskos kötet bemutatásakor elbizonytalanodik a recenzens. Emlékkönyvet, egy új évkönyvet, tanszéki kiadványt tart most kezében? Hiszen több irányú törekvés együttes eredménye ez a könyv. A szerkesztő elsősorban emlékkönyvnek szánta. Erről tanúskodik a 3. oldalon olvasható ajánlás: „Kumorovitz Lajos Bernát professzornak szeretettel és tisztelettel ajánlják tanítványai, tanítványainak tanítványai, barátai és tisztelői, egyetemi oktató tevékenységének fél évszázados évfordulóján." Valóban, az évforduló 1984. október 2-án történt megünneplésére jelent meg a^Magyar Herold I. kötete. Ez alkalommal számos tisztelő és tanítvány jelenlétében az ELTE aulájában Poszler György rektorhelyettes és Kállay István egyetemi tanár köszöntötték Kumorovitz professzort és átadták neki az emlékkönyvet is. A könyv végén (660—673. 1.) Borsodi Csaba állította össze 1982-ig Kumorovitz professzor gazdag irodalmi munkásságát. (A címben fel kellett volna venni a szerző rendi nevét is, hiszen publikációi leginkább K. L. Bernát névvel jelentek meg.) A kötet másik alcíme és az előszó a tartalom megismeréséhez visz közelebb. A Történelem Segédtudományai Tanszék ugyanis 1981-ben III. Béla királynak a kancelláriai írásbeliséget bevezető rendelkezésére emlékezve tudományos ülésszakot ^rendezett „800 éves a magyar hivatali írásbeliség" címmel. A kötetté formált 35 tanulmány széles skálán mutatja be a magyarországi írásbeliség kialakulását, elterjedését, a közhitelűség kellékeinek kialakulását, az írástudó réteg bővülését, de több tanulmányban esik szó az írás anyagi-technikai alkotóelemeiről, a pecsételésről, a ránk maradt történeti források feldolgozásáról. A két első tanulmány a rovásírással foglalkozik. Püspöki Nagy Péter a korábbinál határozottabban fogalmazza meg nézetét, hogy „ezt az írást Árpád népének megjelenése előtt az itt élt népek valamelyike már használta" (17. 1.), majd a XV—

XVI. században felújították, mesterségesen terjesztették és alkalmazták. Simon Péter tanulmánya hozzászólás Püspöki Nagy Péter fenti cikkéhez, hogy azt kiegészítse vagy vitatkozzék vele. A szerző tudatában van merész következtetéseinek, amikor megállapítja, hogy a székely—magyar rovásírás „nem keletkezhetett az i. sz. VIII. században", hanem „immáron majd négyezer éves, vagy talán annál is több" (65. 1.). A szakemberek körén kívül különösen a magyar őstörténetet a tankönyvek hagyományos megfogalmazásában ismerő tanároknak, tájékozódni kívánó értelmiségieknek szemnyitogató a két tanulmány, hiszen „tarthatatlan állapot, hogy eme kulturális kincsünkről a magyar értelmiségnek, a magyar népnek nincs, vagy alig van tudomása" (68. 1.). III. Béla 1181-es kancelláriai reformjáról — amelynek évfordulója adott alkalmat a tudományos ülésszakra — Érszegi Géza tanulmánya emlékezik meg. Nem ismerjük a király rendeletét, de három 1181-ben keletkezett oklevél elem85