Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 2. szám - KILÁTÓ - Dusnoki József: A Der Archivar 1983. évi évfolyamáról / 80–84. o.

körébe. Csak néhány éve gyakorolja levéltári funkcióit az NSZK fotóanyagait illetően. Elsősorban olyan képanyagot vesz át, amely a legfelsőbb szövetségi hatóságoktól származik vagy megbízásukból készült. A felhasználás megkönynyítése kedvéért a képanyag egy részét a pertinencia elve alapj:án kialakított dokumentációs egységekben tárolják. Ez a dokumentációs anyag a levéltári, ül, a levéltári gyűjteményes anyag duplikátumait tartalmazza. Az ügyfelek közvetlenül hozzáférhetnek a három „képfond" kb. 999 000 pozitívjához. A proveniencia alapján képezett levéltári fondok az őrzött anyag eredete és formái szerint tagolódnak tovább. A formai sokféleséggel szemben, eredet szerint csak két részre: állami és nem állami képanyagra oszlanak. Az anyag egy része kötelező átadás révén került a képarchívumba (pl. a legfelsőbb birodalmi, ill. szövetségi hatóságok, közjogi testületek, intézmények és alapítványok képanyaga), más része — a levéltári gyűjteményi anyag — szerzeményezés útján. Trumpp részletesen tájékoztat még a kutatási és kölcsönzési szabályzatról is. A Régebbi Oklevelek Fotóarchívumát, amely Marburgban működik, Heinrich Meyer zu Ermgassen mutatja be.

9 Az 1929-ben létrehozott intézmény azt a célt szolgálja, hogy az oklevélmásolatok központi gyűjteményeként lehetővé tegye az egyes levéltárak keretein túllépő összehasonlító módszer alkalmazását az oklevéltani kutatásokban, s emellett még — nem utolsósorban — biztonsági funkciót is betölt. Az archívum gyűjtőköre térben a német-római birodalmat, időben az 1200 (1963 óta az 1250) előtti századakat fogja át. 1983-ban mintegy 10 000 oklevél fényképfelvételét őrizték, ez az 1200 előtti évszázadokból fennmaradt okleveleknek feltehetőleg 70—80%-a. Az évi növekmény kb. 350 szám, azaz kb. 3000 felvétel. A készített fotómásolatokból több sorozatot (kronológiai, oklevélkiállítók és az oklevelek címzettjei szerinti) alakítottak ki. Külföldi megrendelők számára is küldenek fotókópiákat. Esetleges kiadásukhoz azonban meg kell szerezni az érintett levéltár engedélyét. Lutz Hatzfeld a két világháború közötti időszak legnagyobb német konszernja iratanyagának sorsáról írt tanulmányt.

10 Az 1926-ban alapított Egyesült Acélművek 1939-re rnár kereken 230 000 dolgozót foglalkoztatott, üzemeiben 10 millió tonna nyersacélt állítottak elő. Érdekes módon — mint Hatzfeld megállapítja — forrásanyagát még nem tárták fel, történetét nem dolgozták fel (széniben más ismert német monopóliumokkal), ezért értékelése is bizonytalan. Részben magyarázatot ad erre a helyzetre az, hogy az Egyesült Acélművek irattári szervezetét decentralizáltan alakították ki, központi irattárat nem hoztak létre. Ez megfelelt a konszern korábbi, a 30^as évek elején végrehajtott decentralizálásának, amelyet követően holdingként működött. A központi vezetésnél csak egy irattári-iratkezelési tanácsadót rendszeresítettek, aki az üzemi irattáraknak a fondok proveniencia alapján való kialakítását javasolta. Mivel az irattári rendezés üzemenként folyt, valójában üzemi provenienciáról volt szó. Az anyagot tárgy szerint tagolták tovább. Tartósan kihatott a f ondszintű rendezésre az, hogy az üzemi és a vállalati proveniencia közötti különbséget nem ismerték fel. A második világháború miatt az üzemi irattárak kiépítése is csak korlátozott mértékben történhetett meg. A Szövetséges Ellenőrző Tanács 1945ben megkezdte az Egyesült Acélművek felszámolását, mely aztán 1950-ben fejeződött be. Tanulmánya végén a szerző felsorolja azokat az intézményeket, cégeket, melyek irattáraiban az Egyesült Acélművek iratanyaga szétszórtan fellelhető. 33